Hosszúra nyúlt kényszerszünet után végre megnyíltak a határok és sokan már a tengerparti vagy más messzi tájakon történt nyaralásukat tervezik gőzerővel, holott a járványügyi szakemberek óvatosságra intenek.
Az emberek egy tehetősebb része számára ugyanis a nyaralás is státuszszimbólummá vált, mert ugyebár azzal lehet az ismerősöket pukkasztani, közösségi hálón fényképeket kiposztolni, egyszóval dicsekedni.
Tisztelet a kivételnek, a legtöbbjük számára ebben ki is merül a dolog lényege, nem sokan indulnak azért útnak a nagyvilágba, hogy más népek történelmét, szellemi értékeit megismerjék, s komoly ismeretekkel gyarapodjanak.
A nevezetességekkel való ismerkedés is kimerül a „kötelező” programban és természetesen a fényképezkedésben, amolyan „itt én vagyok Jucikával, meg valamilyen templommal” stílusban. S bizony szomorú, hogy a legtöbb „világutazó” közben a saját országának, szűkebb régiójának nevezetességeivel, történelmi, építészeti emlékeivel, természeti szépségeivel sincs tisztában, nem ismeri azokat.
Márpedig amit nem ismerünk, arra nem is vagyunk büszkék és nem is érezzük magunkénak, ebből adódóan nem is óvjuk, védjük azt. Az ilyen ember, ha véletlenül mégis kitéved mondjuk piknikezni, szalonnát sütögetni a természet légy ölére, hátrahagyja a szemetét, letapossa a növényeket, terepjáróval, quaddal és egyéb füstölgő fenevadakkal száguldozva veri fel a természet csendjét és riasztja el az állatokat, madarakat.
Bár ez utóbbi emberfajtól, latin nevén bunkó sapienstől mindenképpen óvnám természeti kincseinket, az ettől intelligensebb kategóriába tartozókat viszont arra bátorítanám, hogy a „Maradj otthon!” jelszót kicsit továbbgondolva idén ne feltétlenül törekedjenek a baráti beszélgetések során jól hangzó külföldi turisztikai övezetek, nevezetességek felkeresésére, hanem egyfajta „kalandvágyból” maradjanak itthon és fedezzék fel országuk, közvetlen környezetük szépségeit, hiszen az is bővelkedik természetes és ember alkotta látnivalókban, melyek talán nem kapnak akkora hírverést, mint például egy görögországi utazás, de páratlan szépségük akár le is körözheti azt.
Molnár Emőke felvétele
Lehet, hogy az ezeken a helyeken készült fotókkal nem lehet pukkasztani az ismerősöket, de mindenképp megéri, aki ugyanis nem ismeri a környezetét, az gyökértelen ember marad, ráadásul nagyon sok szép élménnyel szegényebb lesz.
Számtalan gyönyörű vidék, építészeti remek, történelmi műemlék, nevezetesség, látnivaló vár „felfedezésre“ a közvetlen környezetünkben is, melyekről nem veszünk tudomást, míg mások nem győzik csodálni azt.
Vannak cseh ismerőseim, akik hosszú éveken át évről évre visszatértek a Vág partjára sátorozni, mert számukra az volt a világ legcsodálatosabb helye, s egyáltalán nem azért, mintha ne lett volna más lehetőségük, hiszen például a fiuk Torontóban él, hanem mert ők itt lelték meg a lelki békéjüket, testi felüdülésüket. Tegyünk egy próbát hát mi is, s messze tájak helyett fedezzük fel a közvetlen vagy nem túl távoli környezetünket.
Reményeim szerint ugyanis ha jobban megismerjük, talán jobban is vigyázunk majd rá, megtanuljuk becsülni, nem szórjuk tele szeméttel, nem tesszük tönkre, nem romboljuk tovább.
Vegyük fel a bakancslistára a közeli holtágat, erdőséget, a történelmi nevezetességeket, emlékhelyeket, pontosabban húzzunk bakancsot, esetleg pattanjunk bringára és keressünk közelebbi, még fel nem fedezett látnivalókat és nem utolsósorban támogassuk a honi turizmust, hogy kicsit még jobban hazabeszéljek, a felvidéki magyar vendéglőst, vállalkozót!
Belföldi nyaralásra, kalandra fel, még az is előfordulhat, hogy ez lesz életünk legszebb nyara, ha már a kamaszkorból ki is nőttünk! S ha mégsem így lenne, akkor is bizonyára akad majd valami, amiért megérte.
