(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Hétfőtől enyhültek az ingázókra vonatkozó előírások. A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendelete értelmében a hétnaposnál nem régebbi negatív PCR- vagy antigénteszt helyett elég felmutatni a védőoltásról vagy a betegség leküzdéséről szóló igazolást – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

Az új feltételek azokra a személyekre vonatkoznak, akik már megkapták az mRNS-vakcina második adagját is, és a második oltás beadása óta több mint 14 nap eltelt, vagy akiket a vektorvakcina első adagjával beoltottak, és az oltás óta több mint 28 nap telt el.

Azokra is vonatkozik a kivétel, akiket az mRNS- vagy vektorvakcina első adagjával oltottak be, ha az oltást a megbetegedéstől számított 180 napon belül adták be, és azokra is, akik nem régebben, mint 180 napja átestek a COVID-19-en.

„A negatív teszt helyett elég a védőoltástról vagy a betegség leküzdéséről szóló igazolást felmutatniuk a Szlovákiába való belépéskor azoknak a szlovák állampolgároknak is, akiknek a szomszédos országban van átmeneti vagy állandó lakhelyük, a határtól 100 kilométeren belül” – mondta Račková.

Továbbra is érvényes, hogy nem kell karanténba vonulniuk vagy negatív tesztet felmutatniuk a fuvarozóknak, a vasúti vagy a légi közlekedésben dolgozóknak, az egészségügyi dolgozóknak vagy a temetkezési vállalatok munkatársainak, függetlenül attól, hogy zöld, piros vagy fekete országból érkeznek-e. A diákok, a hozzátartozójukat ápolók vagy a sportolók is mentesülnek a karantén alól.

Mostantól hét napnál nem régebbi negatív antigénalapú teszttel az Ukrajnából érkező, szlovák iskolába járó diákok, és kétnaposnál nem régebbi teszttel az esküvőre érkezők is karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Szlovákia területére.

„Pontosították ugyanakkor, hogy Szlovákia területére negatív antigénteszttel csak olyan művészek léphetnek be, akiknek – Ukrajna kivételével – valamelyik szomszédos országban van állandó vagy ideiglenes lakhelyük” – tette hozzá Račková.

(TASR/Felvidék.ma)