Somogyi Alfréd esperes (Fotó: Somorjai Református Egyházközség, facebook)

A Pátria rádióban a 8.05-kor kezdődő műsor témái: Dávid kiáll Góliáttal harcolni, Hanván átadták a felújított református óvodát, tanévzárót tartott a Református Teológiai Kar.

Az izráelitákkal szemben állt ki a filiszteusok edzett harcosa, Góliát, aki arra kérte az ellenfelet, hogy válasszanak ki maguk közül valakit, aki megküzd vele. Dávid bátor volt, mert tudta: Isten vele van, ezért tudott győzni Góliát felett. Erről szól igei üzenetében Édes Réka deáki beosztott lelkész.

Hanván ünnepélyes keretek között adták át a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében a magyar kormány támogatásának köszönhetően megvásárolt, majd korszerűen átalakított és felújított óvodát. A 20 férőhelyes, egy csoportszobás intézmény fenntartói jogait az idei év elején vette át a református egyházközség az önkormányzattól. Az eseményről készült összeállításunkat hallgathatják meg.

„Ne félj, csak higgy!” – erre az igére alapozta a 2020/21-es akadémiai évről szóló jelentését Somogyi Alfréd, akit múlt év végén választottak meg a kar dékánjává, s idén februárban vette át a következő hatéves ciklusra a tisztséget Lévai Attilától.

Hogy milyen tanévet zárt a teológia, amikor a korlátozások miatt nem is nagyon volt lehetőségük a tanároknak a hallgatókkal személyesen is találkozni, arról kérdezzük.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

A Világosság református egyházi műsor másnap, hétfőn a 11 órai hírek után ismét meghallgatható.

(Iski Ibolya)