Laborfalvi Róza 1817. április 8-án Miskolcon született. A realista magyar színjátszás drámai színésznőjeként beírta magát a magyar színház történetébe, Jókai Mór feleségeként a magyar történelembe. „Laborfalvi zengzetes alt hangja a legszebb muzsika, amit hallottam valaha” – mondta Széchenyi István a magyar színjátszás nagyasszonyáról.
A székely származású laborfalvi Benke család sarja. Laborfalvi Benke Juditként született, azonban később a „Róza” keresztnevet vette fel, vezetéknevét, a saját laborfalvi előnevére cserélte, és így Laborfalvi Róza lett a színészi neve. Apja, laborfalvi Benke József (1781–1855), székely származású erdélyi színész-nemesember volt, édesanyja pedig Rácz Zsuzsánna színésznő.
Gertrudis és Bánk Bán, Laborfalvi Róza és Lendvay Márton – Rohn Alajos metszete Fotó: Országos Széchenyi Könyvtár
Döbrentei Gábor biztatására 1833-ban lépett színpadra a budai Várszínházban Komlóssy Ferenc színtársulatánál. E társulatnál működött ez időben a híres Kántorné Engelhardt Anna, akinek nagy diadalait színről-színre látta Laborfalvi Róza. Eleinte csak kis szerepeket játszott, mint Náni szobalányt a Benjamin Lengyelországból, vagy a nyolcgarasos atyafi című színműben 1833. október 27-én, mely első szerepe volt. Ez időben 25 forint fizetést kapott. A társulat Budáról Székesfehérvárra került és mivel Kántorné nem ment velük, a vakmerő direktor a nagy tragika szerepeit a „világszép Rózának” adta, aki azokban mindjárt jelentékeny sikert ért el. Budára visszatérve, már kész művésznő volt. Első nagyobb szerepe a Rolla halála színmű Elvira szerepében volt.
1834-ben a kassai társulatban szerepelt, majd 1837-ben átszerződött a Nemzeti Színházba, ahol tragikai szerepeket játszott. 1837. augusztus 22-én a színház megnyitása alkalmával a Belizár háromfelvonásos operában, Antónia szerepében rendkívül sikert aratott. Sokat dicsérték mélyzengésű hangját, szavalótehetségét, alakját és kifejező tekintetét.
Laborfalvi Róza és Jókai Mór Fotó: Wikipédia
A színésznő szépségének és tehetségének Vörösmarty is csodálattal adózott, neki írta és ajánlotta az Árvízi hajós című versét, amelyet kérésére Róza szavalt először.
A költő szárnyaló ütemein tanult költeményt mondani, s ennek a művészetnek élete végéig csodált mestere maradt. Arany balladáit ő vitte elsőnek színpadra. Hangját egy nemzet hallgatta gyönyörűséggel. Nem volt félreismert színésznagyság, reális értékelése már életében kialakult. Tekintélye inkább halála után csökkent, jórészt, mert Jászai Mari nagysága árnyékba borította az ő művészetét, de neve kitörölhetetlenül és mélyen összeforrott a magyar színházművészet történetével. A nagy első nemzedék korában indult pályája és még a modern időkben is tündöklött csillaga.
1848. március 15-én, Katona József Bánk bánjánakaz előadásán találkozott a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mórral, egy kokárdát tűzve a férfi kabátjának hajtókájára. augusztus 29-én feleségül ment hozzá. A házasság nagy botrányt kavart, az író családja és barátai – köztük Petőfi Sándor is – nehezen törődtek bele a kapcsolatba, különösen, mert a feleségnek volt egy házasságon kívül született, ekkor 12 éves lánya, Benke Róza (1836-1861), akinek az apja a kor ünnepelt színésze, Lendvay Márton volt.
1849-ben megmentette Jókait a felelősségre vonástól, bújtatta őt, később menlevelet is szerzett számára.
Pályája a szabadságharc után egyre magasabbra ívelt. Tehetsége főleg drámai szerepekben mutatkozott meg. Sokáig ő játszotta Bánk bán Gertrudisát, és emlékezetes alakítást nyújtott, mint Volumnia Shakespeare Coriolanus-ában, Stuart Máriaként Schiller drámájában, mint Goneril a Lear király-ban, vagy mint Lady Milford Schiller Ármány és szerelem című drámájában. Sikeres szerepe volt Lady Macbeth is.
Az önkényuralom enyhülése idején többször alakította történelmi tragédiák hősnőit, mint például a II. Rákóczi Ferenc fogságában Zrínyi Ilonát, és férje rendszeresen írt számára hasonló szerepeket. Ezek már témájuknál és jellegüknél fogva rendkívüli népszerűséget szereztek neki, de tehetségével, művészetével ő maga is sokat tett a drámák sikeréért.
Laborfalvi Róza mellszobra Miskolcon a Déryné-kertben Fotó: Wikipédia
1857. szeptember 3-án az ő vendégjátékával és Jókai beszédével nyitotta meg kapuit a Miskolci Nemzeti Színház. 1859 után csak jótékony célú előadásokon lépett föl. Miskolcon 1883. november 30-án, művészi pályafutása félszázados évfordulóján egy búcsúfellépés erejéig ismét színpadra lépett, ekkor a király a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki.
Három év múlva tüdőgyulladást kapott, melyből felépült, de újabb komplikációk léptek közbe és 1886. november 20-án, hajnali négy órakor meghalt a Sándor utca 36. számú házban.
A magyar színjátszás nagyasszonyának temetése impozáns részvét mellett folyt le november 22-én a Nemzeti Színház előcsarnokából indulva, ahol Paulay Ede mondott fölötte mélyérzésű gyászbeszédet.
Az irodalom nevében ifj. Ábrányi Kornél mondott istenhozzádot, a Népszínház előtt Lukácsy Sándor búcsúztatta. Sírja a Kerepesi úti temetőben található. Nevét utca viseli Újpesten, 2010-ben pedig szülővárosában, Miskolcon, a színház melletti Déryné-kertben állították fel mellszobrát.
Ignácz Rózsa történelmi regénye Laborfalvi Rózáról Fotó: Könyv Moly
Ignácz Rózsa, magyar író műfordító, színésznő állít emléket Laborfalvi Rózának és a magyar színjátszásnak a Róza leányasszony című könyvében.
Az írónő közelről ismerte a színház világát és a magyar színészet történetét. Ebben a regényében két színész, Benke József és leánya, Laborfalvi Róza élettörténetén keresztül a magyar színjátszás kezdeteit mutatja be.
Legendás színészek elevenednek meg a könyv lapjain, mint Lendvay, Egressy, Megyeri, Hivatal Anikó, Kántorné, Déryné, és híres írók, köztük Jókai, Petőfi, Szigligeti, akik mind, romantikus küzdelmet folytattak a magyar színjátszásért és rajta keresztül az egész magyar irodalomért és kultúráért. Ignácz Rózsa terjedelmes történelmi regényének mellékleteként metszetek és fényképek mutatják be az akkori Pestet, a színházat, a színészeket.
Forrás: Wikipédia, Magyar Színművészeti Lexikon
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
