Námestník generálneho prokurátora Peter Šufliarsky na tlaèovej besede informuje o údajnej neèinnosti špeciálneho prokurátora. Bratislava, 8. marec 2017. Foto: SITA/Peter Maïar

Peter Šufliarsky volt helyettes főügyész a bazini (Pezinok) Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) keddi tárgyalásán kijelentette, csak a véletlenen múlt, hogy nem gyilkolták meg.

A bíróság Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának ügyével együtt tárgyalja az ügyészek meggyilkolásának előkészítését. Šufliarsky azt mondta, 2018 szeptemberében akarták likvidálni.

„Akkor éppen a családommal nyaraltam, és csak a véletlenen múlt, hogy nem vitték véghez a tervet” – jegyezte meg. Azt mondta, tud róla, hogy 2018 nyarán követték és megfigyelték. „Akkor is figyeltek, amikor autóval a lakásomból a főügyészségre vagy az edzőterembe mentem” – mondta.

Hozzátette, hogy bár ő nem felügyelte Marian K. vádlott egyik ügyét sem, de a főügyész helyetteseként több olyan ügyön is dolgozott, amelyben Marian K. is érintett volt.

„A munkám miatt többször is átvilágítottak a rendőrök vagy a közigazgatási hatóságok” – mondta, és hozzátette, többször is fenyegetve érezte magát. Šufliarsky 2008 körül ismerte meg Marian K.-t az akkori főügyész, Dobroslav Trnka születésnapi partiján. Szöveges üzeneteket is küldtek egymásnak.

Korábban Šufliarsky már hangsúlyozta, szakmai hiba volt, hogy SMS-ben kommunikált Marian K.-val, de azt állította, ezek az üzenetek nem a büntetőügyekre vonatkoztak. Öt személyt vádolnak Maroš Žilinka jelenlegi főügyész, Daniel Lipšic jelenlegi különleges ügyész és Peter Šufliarsky volt helyettes főügyész meggyilkolásának előkészítése ügyében.

Sz. Tamáson kívül, aki beismerte a bűnösségét, Marian K., Alena Zs., Dušan K. és Darko D. szerepel vádlottként ebben az ügyben. A vád szerint Žilinka és Lipšic meggyilkolását 2017 őszén rendelték meg Alena Zs.-nél.

(tasr/Felvidék.ma)