Fotó: Robert Fico Facebook-oldala

A szombati népszavazás eredménye kormányváltást vetít előre a legközelebbi parlamenti választás után – jelentette ki Robert Fico, a Smer-SD elnöke. A népszavazás eredményét lenyűgözőnek tartja, és közölte, pártja teljes mértékben vállalja érte a felelősséget.

„Annak ellenére, hogy a média, a kormánypártok és az államfő minden eddigi népszavazással összevetve a legnagyobb mértékben ignorálta a szavazást, 1,2 millióan járultak az urnákhoz azzal az elhatározással, hogy előrehozott választásra és változásra van szükség” – jelentette ki Fico.

Megjegyezte, hogy ha legalább ugyanilyen számban vesznek részt a parlamenti választáson, a változás garantált.

Fico köszönetet mondott minden pártnak, amely segített a népszavazás megrendezésében, és mindenkinek, aki részt vett rajta.

Távolmaradásuk miatt bírálta a három legfőbb közjogi méltóságot. „Hihetetlen, hogy a három legfőbb közjogi méltóság ignorálja a demokráciának ezt a formáját” – tette hozzá. Állítása szerint ha más a hozzáállásuk, „már tegnap megoldódott volna a probléma”.

Az állami választási bizottság megerősítette, hogy érvénytelen az alkotmánymódosításról szóló szombati (január 21.) népszavazás. A részvétel 27,25 százalékos volt, az érvényességhez 50 százalékot meghaladó részvételre van szükség. Szlovákia történetének kilencedik népszavazását a Smer-SD kezdeményezte más ellenzéki pártokkal.

(TASR/Felvidék.ma)