Szabó Balázs Szabina a foglalkozás résztvevőivel (Fotó: Ipolyviski Alapiskola)

Az Ipolyviski Alapiskola különleges foglalkozássorozatot indított el november végével. A Lurkóakadémia elnevezésű eseménysorozat első ciklusa karácsony előtt ért véget. Az alkalmakat a végzős óvodásoknak  szánják mintegy sulikóstolgatóként.

Mint Szabó Balázs Szabina, az Ipolyviski Alapiskola igazgatója a Felvidék.ma megkeresésére elmondta: „a játékos „sulikóstolgató” feladatok, tevékenységek, segíthetnek a legalapvetőbb területek – logikai gondolkodás, finommotorika – csiszolásában.

Hozzátette: a foglalkozások a sikeres és zökkenőmentes iskolakezdést kívánják támogatni.

Ideális esetben a gyermek vidáman és feszültségmentesen ül be az iskolapadba. Ha a kisgyermek életében az óvodai foglalkozások és a tényleges tanulás között vannak áthidaló, előkészítő programok, magabiztosabban indul neki a kihívásoknak – magyarázta az intézményvezető.

(Fotó: Ipolyviski Alapiskola)

A Lurkóakadémia alkalmait elsősorban nagycsoportos óvodások számára hirdették meg. Egy-egy alkalom 45 perces, játékos formában valósul meg. Mint az igazgató kifejtette: a sikeres iskolakezdéshez szükséges területekre fektetik a hangsúlyt, az olvasás, írás elsajátításához szükséges képességek területére.

A foglalkozások során erősödik a gyerekek önbizalma, gyakorolják az egyéni és csoportos munkaformát, fejlődik a türelmük, kitartásuk és természetesen kudarctűrésük is, ami talán a legnagyobb kihívást jelenti – vázolta fel.

A foglalkozássorozat első ciklusa november 30-án kezdődött. Heti rendszerességgel szervezték meg a sorozat állomásait. A karácsonyi szünet előtti utolsó napokban volt az első ciklus utolsó foglalkozása. A tervek szerint az akadémia három ciklusból tevődik össze.

(Fotó: Ipolyviski Alapiskola)

Az első foglalkozás témája a finommotorika fejlesztése volt. Kisebb testrészeinek (ujjak, szem, száj) apró, finom, koordinált mozgása tartozik bele. Mint a legtöbb képesség, ez is eltérő módon fejlődhet. A fejlesztés ma már nem kell, hogy unalmas gyakorlás legyen, sőt! A fejlesztés nem egyenlő a gyakorlással, és főleg nem unalmas! Már tudjuk, hogy azok a gyakorlatok a leghasznosabbak, melyeket örömmel végez a gyermek. Erre különösen odafigyeltünk a foglalkozások tervezésénél. A finommotorika fejlesztésének szükségességét abban látjuk, hogy tudatában vagyunk annak, hogy iskoláskorú gyermekünknél a szem és kéz összehangolt munkája, a kézfejizmok, kéztőcsontok fejlettsége fogja meghatározni, boldogul-e majd az írás elsajátításával és a helyes ceruzafogással. Mindez elképzelhetetlen a finommotorika megfelelő szintű fejlettsége nélkül” – szögezte le Szabó Balász Szabina.

(Fotó: Ipolyviski Alapiskola)

A második foglalkozáson a mozgásé volt a főszerep. Az igazgató jelezte: a mozgás nem helyettesíthető semmi mással. A nyilvánvaló jótékony hatások mellett a tanulási képességekre is pozitív hatással van. A megfelelő mozgás a különböző információkat feldolgozó agyi területeket fejleszti. Nem véletlen, hogy a mozgásaktivitás kicsi gyermekkorban a legnagyobb, ahogy az sem, hogy az esetleges tanulási nehézségeken sokszor a sportolás, a speciális mozgásformák képesek javítani.

A harmadik héten a rajzolás került a középpontba. A finommotorikai készségek fejlesztésére pedig az első és legnagyszerűbb módszer a színezés, rajzolás, mely segíti a helyes ceruzafogást és előkészít az írástanulásra. Örömteli szórakozás közben, kedves hangulatot árasztó mese- és állatfigurák figurák között csak úgy repül az idő. Közben pedig gyermekünk nem is sejti, mennyit is ügyesedik. Ezzel előkészítjük arra, hogy szívesen rajzoljon, s az iskolában nyitott legyen az írástanulásra – mesélte.

Az intézmény tanári kara (Fotó: Ipolyviski Alapiskola)

Az első ciklus zárófoglalkozásának témája a zene volt. „A gyermek a mozgás mellett a hangokon keresztül ismeri meg az őt körülvevő világot. A mondókák, gyermekdalok és a zenére való mozgások az élet első éveiben fontos szerepet töltenek be az olvasáshoz szükséges képességek fejlesztésében. A zene segítségével jobban fejlődik a memória, a ritmusérzék, a figyelem, a kreativitás, a koncentrációs készség, a szókincs. Az éneken, ritmuson, dallamon keresztül a legkönnyebb a gyermekekkel kapcsolatot teremteni. A zenének és az ezzel kapcsolatos mozgásnak feszültségcsökkentő hatása is van. A nyelvi és a zenei kommunikáció alapja egyaránt a hang. A hangmagasság megkülönböztetése a nyelvi és a zenei képességek szempontjából fontos információ. A zenetanulás a szókincs gyarapodásához, a fejlettebb rövidtávú verbális memóriához segít, a zenei képességek fejlettsége előrejelezheti a második nyelv elsajátításának sikerességét is” – magyarázta.

(Fotó: Ipolyviski Alapiskola)

Az intézmény ebben az iskolaévben indította el ezt az újszerű kezdeményezést. Az Ipoly mentén nem igazán honosodott meg az ilyen szemléletű akadémia.  A visszajelzésekkel kapcsolatban az igazgató elmondta: „A pozitív visszajelzések várakozáson felüliek. Nagyon örülünk, hogy nemcsak Ipolyviskről, hanem más településekről is bekapcsolódtak a családok. Mérhetetlenül hálásak vagyunk a bizalmukért.”

A Lurkóakadémia következő foglalkozásciklusa várhatóan februárban indul el. Ez szintén négy állomást foglal magába. Az akadémia harmadik ciklusára pedig júniusban kerül sor.

„A foglalkozások ingyenesek, magyar nyelven zajlanak, bárki bekapcsolódhat, attól függetlenül, hogy a későbbiekben a beiratkozások során iskolánkat választják-e vagy sem. A lehetőség mindenki számára adott”

– mondta végezetül Szabó Balázs Szabina.

(Fotó: Ipolyviski Alapiskola)

Mint már beszámoltunk róla, az ipolyviski kisiskolában 2019 őszén az új iskolaigazgató által koncepcióváltásra került sor. Az intézmény az adott oktatási és nevelési feladatok mellett  jelentős hangsúlyt fektet a tanulók zenei és testnevelésére. Az újszerű módszerek alkalmazásával az elmúlt években megnövekedett a tanulók létszáma.

Eszközbeszerzés mellett fokozatosan újul az iskola épülete, osztálytermei. A Rákóczi Szövetség hathatós támogatásával szeptember elsejétől az Ipolyviski Alapiskola is bekapcsolódott a felvidéki iskolabusz-hálózatba, egy nyolcszemélyes kisbusz érkezett az Ipoly menti településre.

(Fotó: Ipolyviski Alapiskola)

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)