Nagy dolgokról csak Isten tud szólni. A szinte felmérhetetlenül és elképzelhetetlenül hatalmas világmindenséget csak Ő látja át, aki mindenek alkotója, tudója. Aki egyetlen legyen szavával hívta létre földi létezésünk csodálatos teremtett színpadát, s működteti törvényei szerint azt.
Aki az első emberpár nagyravágyása, majd Káin gyilkossága nyomán elhangzó kiűzetéses szavaira a megsemmisülés felé gravitáló emberi sorsot és emberiségtörténetet végzetes lejtmenetében az ősatyáknak, majd a prófétáknak, végezetre pedig Szent Fiának adott életmentő Igéjével megállította. Mert nem akarta saját művét veszve látni.
A Szentírás gyönyörű igei mentőakcióinak Szentlélek és Ige végtelenjében vannak szavak, amelyek a roppant nagyságot és a felmérhetetlen gravitációt elképesztő könnyedséggel fejezik ki. Ezek közé tartozik a harmat, harmatcsepp, hajnali harmat kifejezés, amelyből a gyengéd mennyei pedagógia közel 40-et rejtett el a Bibliában.
Most elsőként, de nem egyetlenként az intertestamentális (= két szövetség, az Ó-, és Újszövetség közötti) korban (kb. Kr. e 400-5 közötti időszakban) keletkezett iratokban szereplő Bölcsesség könyvét idézem, bibliaismereti mozaikkockaként. Ebből való a kiemelt mély értelmű idézet is (11,22).
Az ószövetségi apokrif iratokat Luther építő olvasmányoknak tartotta, és ezért le is fordította. Magyarul is olvashatók mind korábbi protestáns, mind római katolikus bibliafordításokban, de nem mindegyikben. Az indító versidézet a Bölcsesség könyvéből való, amelynek szerzője nem filozófus, nem is teológus, hanem Izrael egyik bölcse, aki az isteni eredetű bölcsesség kutatására buzdítja olvasóit.
Ezt a bölcsességet imával lehet megszerezni. A könyvet Kr. előtt az 1. században írták. S amint a címben is jeleztük, amikor az Isten könnyítette létharmatok lelki értelemben szívünkre hullanak, akkor megkönnyebbül egész létezésünk és spirituális boldogság hormonok szabadulnak fel. Miként az istenbölcselet írója is érzékelte, s az Ószövetségben található harmatozó Igék is üzenik.
A természet harmatcseppjeitől a spirituális harmatpontokig
Az a fantasztikus és egyben csodálatos a hitéletben, hogy mindennek legalább kétszeres jelentőséget és értelmet tudunk adni, pontosabban az elrejtett értelmet is felfedezzük hit által, nem csak azt, ami a szemünk, tudományunk vizsgáló eszközei előtt van. Ugyanis reálszimbolikus világszemlélete van a hitnek.
Látja a valós világ jelenségeit, jelen esetben a harmatcseppek bámulatosan tökéletes és puritán valóságát.
Ez a hitlátás reális része. Ugyanakkor a hit látja a szimbolikus, az adott valóságon túlmutató létteljességben is ugyanannak az értelmét. Amikor az anyag vagy a szellem, és a szív jelenségei önmagukon túli üzeneteket, jelentéstartalmat hordoznak. Ez a szimbolikus értelem. A hitnek ezt a teljes látásmódját most egy harmatcseppen át kristálytisztán pillanthatjuk meg.
A harmat(cseppek) fizikájáról: a harmat vízcseppek, esetleg összefüggő vízréteg formájában jelentkező nem hulló csapadék, amely a földfelszínen, illetve felszín közeli, szabadban lévő tárgyakon, főként növényzeten figyelhető meg – olvashatjuk a meghatározást a fizikakönyvekben.
Rendszerint éjszaka vagy hajnalban alakul ki, amikor a földközelben harmatpont alá hűlő levegő vízgőztartalma kicsapódik. A harmatpont az a hőmérséklet, amelyre az adott légtömegnek le kell hűlnie, hogy a benne lévő vízgőz vízzé csapódjon ki. Amikor a harmatponti hőmérséklet a fagyáspont alá süllyed, ezt fagypontnak hívják, ekkor a vízgőz már nem képes többé harmatot létrehozni, helyette zúzmara vagy dér képződik. A harmat keletkezése, más csapadékfajták (pl. hó, eső) keletkezéséhez viszonyítva jóval egyszerűbb fizikai folyamat, s aránylag gyakran megfigyelhető. A többi csapadékhoz hasonlóan a harmat is légköri vízgőzből képződik, méghozzá közvetlenül a lehűlő testek felszínén, a velük szomszédos levegő megfelelő mértékű lehűlése során.
A hit látásával szemlélődő ember már ebben az itt leírt természeti folyamatban is felismeri a kapcsolópontot. Ez esetünkben a harmatpont. Az a hőmérséklet, amelyen a levegőben lévő vízgőz harmattá változik. Az emberi életnek is megvannak a harmatpontjai. A váltópontok. Amikor a láthatatlan állapotból a jól látható, szépséget és titkokat hordozó, de felismerhető állapotra jut valami, valaki.
Keresztyén szóhasználattal ezt a spirituális harmatpontot vagy váltópontot nevezhetjük megtérési pontnak. Amikor mindaz, ami bennünk, körülöttünk volt addigi élettörténetünk során, egyszerre más rendszerbe, rendbe, dimenzióba kerül. Isten vonzásába és rendszerébe, rendjébe.
Ettől kezdve a személyes váltópont megváltásponttá formálódik Isten Szentlélek dinamikája és energiái hatására. S mindaz, ami addig bennünk, körülöttünk volt, pneumatikus, Szentlélek-látószögbe kerül, és egyszerre felismert, más értelmet nyer. Amikor még a rossz dolgok is úgy értékelődnek át, hogy javunkat szolgálják.
Ehhez a hatalmas fordulathoz, a megtérés, Istenhez fordulás, a lét átlátásának egyszerre magaslati és mélypontjához képes elvezetni mindenkit Isten mentő szeretete. Ahogyan ezt a harmatos, gyönyörű Isten-mozzanatot személyes életében Ezékiás, Júda királya is megtapasztalta, amikor halálos betegségéből felépült és hálaéneket írt az Úrnak: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé vetetted minden vétkemet. Az élő, csak az élő magasztalhat téged, akárcsak én most. Az apák tanítják fiaiknak, hogy te hűséges vagy. Megszabadított engem az Úr, pengessük hát a lantot az Úr házában egész életünkben!” (Ézs 38,17-20).
Létharmatod ránk hullajtod, boldogolunk
Istenünk létharmata Júda királya életében a mélyponton csöppent rá szívére Ézsaiáson keresztül, s meggyógyult. „Létharmatod ránk hullajtod – meggyógyulunk, boldogulunk”. Felismerte, felismerhetjük mi is: számos szabadítása volt már Istennek az életünkben, de nem vettük észre.
Úgy volt körülöttünk, mint a harmatképződés előtt a pára a levegőben. Akkor csapódott le életünk valóságába, amikor megmentett minket az enyészet vermétől. Vagy amikor szembesültünk az enyészettel, az elmúlással. Hányszor, de hányszor, mikor tudatlanul és nagyon hétköznapi módon így fogalmaznak az emberek: „szerencsém volt, megúsztam”. Szó sincs róla.
Isten cselekedett: megmentett, új kezdetet ajándékozott („hátad mögé vetetted vétkemet”).
Úgy ráhangolta szabadítására Ezékiás és a mi életünkkel is megteszi, ingyen, kegyelemből, hogy addig nem ismert boldogságharmatok jelennek meg szívünkben. Kiszikkadt lelkiállapotban felüdülést, élet-, és emberismereti fordulópontot, átértékelést hozva. Minden csendünknek a mélyén ez a harmatpont vár ránk. Isten fordítópontja. Ezért van vasárnap, erről tanítanak a kerti virágokon, erdei faleveleken, fűszálakon milliószámra Isten és elénk ragyogó hajnalcseppek. Értsük meg végre szótlan tanításukat, boldogságunkat segítő üzenetüket!
Mikét Istenben megszentelt életű bibliai és bibliás, meg „kárpát-hazai” (Duray Miklós) elődök példái, bizonyságtételei is mutatják. Mózes és népe a pusztában égből hullott harmatcseppekből formált mannával táplálkozott (2Móz 16,13-14). Hóseás szépséges, költői szavakkal szólt a harmat-Istenről: „Harmat leszek Izraelnek, virágzik majd, mint a liliom” (14,6).
Dávid zsoltárában ugyancsak harmatponton szólaltatta meg ifjúságértékelő, buzdító szavát: „Mint hajnal méhéből jött harmat, olyan a te ifjúságod” (110,3).
Más: kárpát-medencei keresztyén népénekeink gyűjteményében olvashatjuk, énekelhetjük adventi várakozással: „Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat”. Ennek a népéneknek az alapját a megértett, igazi életfordulatot adó Ige képezi.
Mára, szentháromság utáni 20. vasárnapra, s múló hétköznapjainkra legyen valamennyiünk kárpát-medencei harmatpontja ez az Ige: „Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az Úr teremtettem mindezt” (Ézs 45,8).
Ha létharmatod reánk hullajtod, boldogulunk. Ezt kérjük, s hittel várjuk, Urunk!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
