A Szádelői szoros és völgy látogatóinak számát úgynevezett turistaszámlálóval tartják nyilván, ezeket a térség négy pontján helyezték el.
A Szlovák karszt területén levő, természeti szépségeiről ismert szorost és völgyet tavaly több mint 53 000 turista kereste fel. A turisták fele a Szádelői turistaház meglátogatása után visszafelé is ugyanazt az utat választotta. Erről a Szlovák karszt nemzeti park igazgatósága tájékoztatott hivatalos weboldalán.
A turisták számát a természetvédelmi terület négy különböző pontján elhelyezett számláló adatai alapján ellenőrzik. Ezek alapján azonban nemcsak az tudható meg, hogy hányan léptek a területre, hanem az is, hogy hányan folytatták útjukat a tanösvényen, a fennsíkon vagy a térség egyéb terepeire.
A szoros bejáratánál elhelyezett számláló szerint tavaly pontosan 53 296 turista lépett a területre. A legtöbben 2024. április 1-jén, amikor egyetlen napon 1451 turista látogatott el a völgybe.
„A számlálók adatai bizonyítják, hogy a látogatók két harmada nem a tanösvényen haladt tovább, valamint azt is, hogy a turisták fele a Szádelői turistaház büféjének meglátogatása után visszafordult, a többség azonban folytatta útját több különböző turistaösvényen” – jelezte a nemzeti park igazgatósága.
Azok a turisták, akik folytatták útjukat a fennsíkon, egészen Ájfalucskáig vagy Szádelő községig mentek a tanösvényeken, többen pedig egészen a tornai várig túráztak.
„Érdekesség, hogy a térségbe látogató turisták többsége inkább a tornai vártól indulva halad a Szádelői szoros és völgy felé, nem pedig fordítva”
– jegyezte meg az igazgatóság.
A Szádelői szoros és völgy különlegességének, szépségének köszönhetően nem véletlenül a Szlovák karszt leglátogatottabb térsége. A tanösvényt, amely a szoroson és völgyön át vezet, 1977-ben építették ki és hét pontján tájékozatató táblákat helyeztek el, amelyeken ismertetik az itteni természeti jellegzetességeket, és azt, hogy miként hasznosították a területet a múltban.
(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)