Rudolf Huliak (Smer-SD-jelölt) hosszadalmas tárgyalásokat követően érkezik az idegenforgalmi és sportminisztérium élére, a kormánypártok közti politikai megállapodás eredményeként – jelentette ki a miniszter szerdai kinevezését követően Peter Pellegrini államfő.
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő biztosította az államfőt, hogy
a megállapodásnak köszönhetően ismét elegendő képviselőjük van a kormánypártoknak, és átvette a politikai felelősséget ezért a minisztériumért.
„Ön nem azért lesz miniszter, mert régóta az idegenforgalmi ágazattal vagy a sporttal foglalkozna. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehet jó miniszter. Ha szakértőkkel veszi körül magát és érvényre juttatja menedzseri képességeit, hasznos lehet ennek az új minisztériumnak az élén, államfőként ezt kívánom önnek, mert minden jól irányított minisztérium az állampolgárok érdekeit szolgálja” – mondta Pellegrini.
Huliakot emlékeztette közös megbeszélésükre és arra az elvárására, hogy a pártja nem fog támogatni olyan törekvéseket, amelyek ellentétesek Szlovákia külpolitikai irányvonalával és stratégiai fontosságú európai uniós és NATO-tagságával.
„Nyilvánosan kijelenthetem, hogy ön biztosított engem Szlovákia nemzetállami érdekeinek támogatásáról, ami rendkívül fontos, kiváltképp a jelenlegi rendkívül mozgalmas politikai és geopolitikai időszakban” – szögezte le az államfő. Egyúttal köszönetet mondott a távozó Dušan Keketinek (SNS-jelölt) az új minisztérium beindításáért.
„A régiókban tett látogatásaim és a szakemberekkel folytatott megbeszélések alkalmával több pozitív visszajelzést kaptam az új minisztérium létrehozásával kapcsolatban, főleg az érintett ágazatokból.
Bizonyára van még mit tenni a szlovákiai idegenforgalomért és a sportért, de úgy vélem, az alapokat megfelelően rakta le”
– értékelt Pellegrini. Azt is hangsúlyozta, Keketi nem az alkalmatlansága vagy valamilyen botrány miatt távozik.
„Hanem azért, mert a tárca a kormánykoalíció parlamenti többségét biztosítani hivatott politikai megállapodás része lett. Ezért az ország lakossága nevében megköszönöm a munkáját és még sok sikert kívánok a további szakmai pályafutása során” – tette hozzá az államfő.
A kormánypártoknak azt kívánta az elnök, hogy a személyi kérdések megoldása után
minél hamarabb visszatérhessenek a munkához, az emberek problémáinak megoldásához és maximális erőbedobással dolgozzanak a kormányprogram megvalósításán.
TASR/Felvidék.ma