Gubík László nyolc hónapja áll a Magyar Szövetség élén. Az elmúlt hónapokban szinte megállás nélkül járja az ország magyarlakta területeit, nyugattól keletig. Interjúnkban arra voltunk kíváncsiak, milyen tapasztalatokkal gazdagodik egy-egy településen, milyen konklúziókat von le a választókkal való találkozásokból. Arra is kerestük a választ, mire van a leginkább szüksége a felvidéki magyar választónak, de azt is megkérdeztük, miért tagja máig a Manfred Weber vezette „elvakult Néppártnak” a Magyar Szövetség.
Pártelnökké válása előtt is aktívan részt vett a felvidéki közéletben az egyik legnagyobb civil ernyőszervezet, a Szövetség a Közös Célokért elnökeként és az Esterházy Akadémia alapító igazgatójaként. Mennyire más tapasztalatokat szerzett most pártpolitikusként?
Abban a tekintetben nem sok minden változott, hogy a civil szférában és a tehetséggondozás terén is feladatom volt a közösségépítés, a vidékjárás, az emberekkel való személyes találkozás. Ünnepeken beszédeket mondani, ha kell, érvelni, jövőképet felvázolni. Csakhogy elnökként teljesen más a felelősség, más intenzitású munka zajlik. De abban, hogy emberek között jársz, közösséget építesz, meghallgatod az emberek problémáit, amit beépítesz a párt programjába – ebben van hasonlóság a civil és a politikai munka között.
A nagysallói csata hőseire emlékezve Léván (Fotó: Facebook)
Hogyan fogadják a személyes találkozók során az emberek?
Óvatos optimizmus jellemzi az embereket, akik nyilván már sokszor és sokat csalódtak. A találkozókat – és itt gyakorlatilag nincs különbség, hogy gazdákkal, vállalkozókkal, vagy polgármesterekkel találkozom – mindig a jókedv és az optimizmus jellemzi. A településeket járva igyekszem nemcsak a frontális beszédekre összpontosítani, de időt hagyni arra is, hogy leüljek és beszélgessek, meghallgassam az embereket. Úgymond valódi, tartalmas beszélgetéseket folytatni az emberekkel, ugyanis ezek során derül ki, mire is van szükségük.
És mire van szükségük?
Visszatérő igény a közösségi béke. Ez rendkívül erős vágy az emberekben, amit megértek és fontosnak érzek. Szeretném, ha ez ki is derülne a kommunikációmból, a cselekedeteimből, hogy magam is ezt követem, képviselem. A vezérfonal a harmónia, a béke és egy normális jövőkép megteremtése a közösségünk számára. Az emberek nyugodt közegben szeretnének élni, magyar és magyar között. Ha ezt sikerül megteremteni, csak akkor fogják elhinni, hogy politikailag is vezethet felfelé az út. Ez az alfája és az omegája az egésznek.
A Komáromi Napokon (Fotó: Facebook)
Hogyan látja, mi okozza a felvidéki magyar társadalom polarizáltságát? Miért nincs meg az áhított béke magyar és magyar között?
Az elmúlt évek során a magyar pártok országos politikában történt sikertelensége már önmagában okoz némi frusztrációt – érthető módon. Ráadásul mindenki érzi és tapasztalja, hogy fogyó közösség vagyunk – ez is meghatározza a hangulatot. Újabb tényező, hogy a globalizáció vívmányai miatt a világban történő események begyűrűznek az otthonainkba és ez polarizálja az embereket. Mindenkinek megvan a saját véleménye Orbánról, Putyinról, Trumpról… Egészséges önvédelmi mechanizmusra van szükségünk – nem szabad hagyni, hogy alárendelődjünk ezeknek az ideológiai vitáknak. Azokra a dolgokra kell összpontosítanunk, melyekben egyetért minden magyar: az iskolák megmentése, az önkormányzatok finanszírozása, a kisközösségek életben tartása, egy élhető szülőföld biztosítása. Ha ezekre koncentrálunk, akkor rájövünk, hogy sokkal több minden köt össze bennünket, mint ami szétválaszt. Ehhez kell egy lokálpatrióta szemlélet, amelyet igyekszem minden fórumon hangsúlyozni.
A békén és harmónián kívül megfogalmazódnak-e konkrét igények, szükségletek az egyes régiókban?
Minden régiónak megvannak a sajátos gondjai, míg keleten a munkanélküliség, Gömörben a rimaszombati kórház ügye, addig a Csallóközben az utóbbi hetekben a gazdákat sújtó száj-és körömfájás rezonált. De az iskolahálózat optimalizációja állandó és visszatérő probléma mindenütt, ugyanis kevés a gyerek, és szinte mindenütt aggódnak a kisiskolák megszűnése miatt.
Szent Flórián ünnepén Bősön (Fotó: Facebook)
Úgy fogalmazott, óvatos optimizmus jellemzi a potenciális választókat. Van-e esetleg olyan, amit kifejezetten értékelnek önben, a párt vezetésében a választók, akikkel személyesen találkozik?
Értékelik, hogy egy fiatalabb, újabb nemzedéknek van bátorsága beleállni a politizálásba. Hogy ki merünk lépni a komfortzónából és felelősséget vállalunk a közös ügyekért – ez egy jó üzenet abban a közösségben, ahol már sokan lemondtak arról, hogy van értelme csinálni. Nyilván a többet látott, tapasztalt választók féltenek is, de egyúttal elismerik, díjazzák a munkát, amit alá kell húzni: szövetségben végzünk. Nem hiszem magamról, hogy mindenhez is értek, mert ez nincs is így. A kedvenc metaforámmal élve: karmesterként egy sokfajta hangszeren megszólaló zenekarért felelek és nekünk olyan zenét kell játszanunk, amit szívesen meghallgat a közönség. A feladatom, hogy még véletlenül se legyen hangzavar.
Pár napja tért haza a Magyar Szövetség képviselőcsoportja az Európai Néppárt (EPP) valenciai kongresszusáról, ahol újraválasztották Manfred Webert az EPP élére. Azt lehet érzékelni, hogy a felvidéki magyar közösséget ez a téma is megosztja és többen vannak – vagy hangosabbak – azok, akik elutasítják az egyre inkább balra tolódó EPP-t, annak vezetőit és nem értik, miért tagja még mindig a Magyar Szövetség az Európai Néppártnak, illetve miért nem keresnek más, ideológiailag közelebb álló szövetségest –ebből a szempontból leggyakrabban a Patrióták Európáért képviselőcsoport neve merül fel. Mi a válasza a bírálóknak?
A Magyar Szövetség küldöttsége az EPP kongresszusán (Fotó: Facebook)
Az, hogy a Magyar Szövetség az EPP tagpártja, egy örökölt állapot. A Néppárt volt az, amely a nemzetiségek ügyét felvállalta – ugyan nem a leghatékonyabban, de legalább valamennyire felvállalta. Ezért a kisebbségi politikával foglalkozók az elmúlt évtizedekben a Néppárttal vállaltak általában közösséget. Ez egy történelmi adottság. A másik ok, hogy ez a párt a jobbközép gyűjtőpártja, még ha a baloldali pártokkal történő nagykoalíció miatt történt is egy komoly balra tolódás. Alkatilag tehát ez felelt meg a határon túli magyar pártoknak. Az, hogy ez a néppárt már jó ideje nem úgy működik, ahogy mi azt elképzelnénk, és a nagy ideológiai kérdésekben mást képvisel, mint amit mi szeretnénk, ez sajnos vitathatatlan és ezért jogos a szkepszis.
Csakhogy – és ezt kevesen tudják – ha kilépnénk a Néppártból, az nem jelenti azt, hogy automatikusan meghívót kapunk egy másik pártcsaládba. Ha jelentkeznénk a Patriótákhoz, az korántsem jelentené azt, hogy ott tárt karokkal várnának. Sőt, a Patrióták jellemzően olyan pártokból áll, amelyek a nemzeti közösségeknek finoman szólva sem barátai, inkább nemzetállamot építő pártok. Ez pedig a mi alapkoncepciónkkal áll szemben. Itt meg kell állni és feltenni a kérdést. Mi a fontosabb: a nagy ideológiai kérdések, vagy a saját közösségünk jogkiterjesztése? Mert ha a nagy ideológiai kérdések, akkor a Patriótáknál a helyed. Ha a közösségi jogkiterjesztés, akkor a Néppárt még mindig a jobbik választás. Persze, ahogy a Néppárt is változott az évtizedek során, úgy a Patriótáknál sem kizárt egyfajta elmozdulás – de egyelőre ennek a jele nem látszik. Összességében érdekes tapasztalat kisebbségben lenni egy részben jó irányba forduló, részben teljesen elvakult Néppárton belül – de úgy gondolom, kötelességünk helytállni – a lehetőségeinkhez mérten – az európai porondon a többi határon túli magyar párttal egyetemben.
Szalai Erika/Felvidék.ma
