Több hónapnyi bizonytalanság után nagyon jó, hogy megszületett a kereskedelmi megállapodás az Európai Unió és az USA között, mivel eddig bizonytalanok voltak a piacok, a munkaadók és a munkavállalók is, szerte az EU-ban és Szlovákiában is. De csak az idő fogja megmutatni, kire milyen hatással lesz ez a megállapodás – jelentette ki hétfőn a közösségi hálón Peter Pellegrini államfő.
Hozzátette, majd az idő dönti el azt is, sikerül-e megőriznie a versenyképességét az Európai Uniónak, amelyből az utóbbi időben veszített a globalizálódó világban.
Az államfő kiemelte Maroš Šefčovič uniós kereskedelmi biztos tárgyalások során mutatott igyekezetét és felkészültségét.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Donald Trump amerikai elnök vasárnap (július 27.) este állapodott meg a skóciai Turnberryben a vámtarifákról. Trump bejelentése szerint 15%-os vámot vetnek ki az uniós áruk többségére, beleértve az autóipart is.
Az amerikai elnök azt is bejelentette, az EU egyetértett azzal, hogy energiahordozókat vásároljon az USA-tól 750 milliárd dollár értékben (639,71 milliárd euró), és további 600 milliárd dolláros beruházásokat hajt végre az USA-ban. Az acélra és az alumíniumra kivetett vám marad az eddigi 50%-os szinten.
TASR/Felvidék.ma