Felvidék-szerte ma, március 28-án, Comenius születésnapján ünnepeljük a tanítók napját. A tanítók, tanárok a műveltségünk létfontosságú alapját rakják le. Még a legnevesebb egyetemeink legkiválóbb professzorai is hálával tartoznak a pedagógusaiknak, akik időt szántak és erőfeszítést tettek arra, hogy elültessék és ápolják bennünk az oktatás, az ismeret és a megértés iránti vágyat. A köz- és magánszféra minden magas rangú képviselőjét tanította valamikor egy tanár.
A nehézségek, hátulütők és csalódottságok ellenére Szlovákia-szerte több ezer pedagógus marad meg a hivatása mellett. Mindennapi munkájukat sokszor megnehezíti a végeláthatatlan papírmunka, a nagy létszámú osztályok, a hatalmas bürokrácia, a közönyös diákok s az alacsony fizetés. Sokszor ráadásul még tiszteletlenséggel is szembe kerülnek.
Egy ötvenes éveiben járó felvidéki szülő így nyilatkozik erről: „Amikor én voltam gyerek, a tanárok, tanítók voltak a társadalom legnagyobb tisztelettel övezett tagjai. A fiataloknak és az időseknek egyaránt a tanár volt a példaképük. Ma a televízió, az internet, a filmek a könyvek sokszor hőstettként mutatják be a tanárokkal szembeni tiszteletlenséget”.
Egy negyvenes vágfarkasdi férfi jóleső érzéssel gondol vissza egykori tanárnőjére: „Félénk voltam és magamba zárkózó, mégis felkészített az iskolai szavalóversenyre. Az utolsó tanévben megnyertem az iskolai versenyt. Erre sohasem lettem volna képes az ösztönzése nélkül. Szomorú vagyok, hogy már nem találkozhatok vele, hogy megköszönjem a tanítványai iránti elkötelezettségét”.
Őszinte érdeklődés, megértés, kedves emlékek…
„Ahhoz, hogy valaki jól tudjon tanítani, elsősorban törődő tanárnak kell lennie, olyannak, aki szívén viseli a diák életét. A jó oktatás nem függ különleges módszerektől, stílusoktól, tantervektől… A tanításhoz legfőképpen szeretet kell” – mondja Szarka Beáta, a vágfarkasdi alapiskola matematika-informatika szakos tanárnője.
„Engem mindig jó érzéssel tölt el, ha a volt diákjaim évek múltán is rám köszönnek az utcán. Büszke vagyok rájuk, amikor sikereket érnek el, örülök, amikor tudom, hogy jól vannak, hogy boldogulnak az életben. Az is nagyon motiváló, amikor azt mondják, hogy kedves emlékeik vannak a velem eltöltött évekről” – meséli mosolyogva Králik Zsuzsa, a komáromi Selye János Gimnázium szlovák szakos tanárnője.
(Fotó: lakihegyradio.hu)
Lukács Katalin tanárnő mindenféle korosztályú diákot oktatott már. Tanított a Selye János Egyetemen Komáromban, középiskolákban, jelenleg Gútán nyelviskolát működtet, ahová még óvodások is járnak.
„Szerintem tanítani nagyszerű dolog. Azért léptem a tanári pályára, mert szeretnék segíteni másoknak. Ha egy tanár nincs meggyőződve az oktatás értékéről, és nem érdeklődik a fiatalok iránt, akkor nem lehet sikeres és elégedett” – mondja Lukács Katalin német-angol szakos tanárnő.
„A tanításhoz nagy tudás, megfelelő képességek, jártasság, jó ítélőképesség és megértés kell, legfőképpen azonban egy körültekintő, gondos személy” – nyilatkozza Kürthy Irén tanárnő, akinek már több mint három évtizedes tanári tapasztalata van. Jelenleg a gútai magániskolában tanít magyar nyelvet és irodalmat, valamint szlovák nyelvet.
„Amikor tanárként felismerjük, hogy tanítványaink társai leszünk egész életükön át tartó, szövevényes útjukon, amikor méltósággal és tisztelettel kezdünk bánni velük, mert emberi lényként ők is megérdemlik ezt, akkor jó úton vagyunk afelé, hogy értékes tanárrá váljunk. Ilyen egyszerű ez, mégis nagyon nehéz” – vallja Varga Ilona mesternő, aki Érsekújvárban kozmetikusokat tanít.
Megszállottság nélkül nem megy
Egy volt diák, B. Balázs szerint: „A tanárokat is a dicséret élteti. Az államnak, a szülőknek és a diákoknak is nagyon kellene becsülniük őket és a szolgálatukat”.
Ugyanerről a témáról Janet Reno, az Egyesült Államok egy korábbi igazságügy-minisztere ezt mondta: „Képesek vagyunk rá, hogy embereket küldjünk a Holdra… Busásan megfizetjük a sportolóinkat. Akkor miért nem tudjuk megfizetni a tanárainkat?”
„Bár sok-sok évet töltöttem tanulással, még mindig alacsony a fizetésem, pedig a munkám sok stresszel és bosszúsággal jár – mondja egy pozsonyi pedagógus – sok kollégám szerint az alacsony fizetés mindig elveszi az emberek kedvét attól, hogy ezt a pályát válasszák”.
Egy galántai tanárnő az óriási mennyiségű papírmunka miatt panaszkodik, ami többórás többletfeladatot ró a tanárokra.
Nyilvánvaló, hogy a tanítás küzdelmes életpálya, felelősségteljes és egy kicsit megszállottnak is kell lennie. De ha az ember változtatni tud valakinek a sorsán – akár tíz gyerekén, akár csak egyén – akkor már megérte.
A jó pedagógus felkészíti a gyerekeket, hogy sikeresen helytálljanak az életben. Igazából ma már a tanítóktól túl sokat várnak el. Elvárják tőlük, hogy ne csak tanítsanak, hanem szociális gondozók, mamák, papák, rendőrök, táplálkozástudósok, közegészségügyi dolgozók és pszichológusok is legyenek. Miért kívánják ezt meg tőlük? Talán, mert a család, mint intézmény, szétesőben van. A nehézségek, a gondok, a csalódottságok ellenére Szlovákia-szerte több ezer tanár marad meg a hivatása mellett. Köszönet érte!
