A 20 éves Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága élénken figyeli a média szerepét társadalmunkban. Úgy vélik, ezen a területen is megszívlelendők Kodály Zoltán szavai: ,,Addig élünk, míg nem feledjük, mik vagyunk (…) ami megadatott Európában idáig, majd csak megtart ezután is. Mi lehet az? Nem az amiben alkalmazkodnunk, hasonlóak lettünk környezetünkhöz, hanem amiben különböztünk tőle. Hisz ha mindenben hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a magyarság.”
A Csemadok keretében működő Társaság már a tavalyi (2010. november 13-án) konferencián megfogalmazott állásfoglalásban felhívta erre a figyelmet. Hangsúlyozzák, állásfoglalás pontjai a mai napig aktuálisak:
• A zenei nevelés legsúlyosabb gondja a zeneszakos pedagógusok hiánya iskoláinkban. Hiába készültek el (az 1.-től a 9. osztályig) a nívós, új zenei nevelés tankönyvek, ha alig van, aki azokból tanítani képes.
• A szakemberhiány az egyik fő oka annak, hogy iskolai kórusaink nagyszámban megfogyatkoztak; pedig a karének ma is a zenei nevelés leghatékonyabb eszköze és formája.
• Aggasztó a szlovákiai magyar média bulvárosodása, az iskolához, neveléshez való hozzáállása, az ifjúság nevelését nehezítő negatív hatása.
• A szlovákiai magyar közszolgálati hírközlési eszközök szerkesztői (ritka kivétellel) még meghívás esetén sem látogatják az iskolákat, a helyi tudósítók írásait vagy nem közlik, vagy önkényesen ún. szerkesztett változatát adják közre.
• A közvélemény az iskoláról – a pedagógus (egyre nehezedő) munkájáról – vajmi keveset tud, aminek következtében az iskolát ,,szükséges rossznak”, a pedagógust pedig szinte ellenségnek tartja.
• A szerkesztőknek tudatosítaniuk kellene: korunkban felelősségük még az iskoláénál is nagyobb, a nemzetiségi nyomtatott és elektronikus médiáé meg hatványozottan!
• A média erkölcsi kötelessége – valódi értékek prezentálásával – segíteni az iskola nevelőmunkáját: legalább némileg ellensúlyozni a primitív ösztönemberek nagyarányú szerepeltetését és az egyre jobban elburjánzó, beteges magamutogatást az érvényesülés kizárólagos lehetőségeként sugalló show- és egyéb műsorok hatását.
• Az állásfoglalást aláírók – köztük gyakorló pedagógusok – meggyőződése, hogy nemzetiségi lapjaink, valamint a Pátria Rádió is úgy tudná megszólítani az ifjúságot, ha az eddigieknél sokkal többet foglalkozna velük. Ha róluk és hozzájuk szólna; ha nem a külföldi szenzációkkal, hanem a hazai (zenei) eseményekkel, a nem hivatásos együtteseinkkel, azok rendezvényeivel (kórustalálkozók, éneklőcsoportok baráti találkozói, jubileumi hangversenyek stb.) foglalkozna; ha médiáink legalább az országos szintű zenei rendezvényeken is – Kodály Napok, Csengő Énekszó, stb. – rendszeresen jelen lennének, s azokat népszerűsítenék.
• A médiának folyamatosan követnie kellene mind a nép- és klasszikus-, mind pedig a pop-rock zene szlovákiai magyar tehetségeinek pályáját, példaértékű tevékenységét; mindent meg kellene tenniük, hogy minél több fiatalt sikerüljön megóvni a szubkultúrába való süllyedés veszélyétől
• Az Új Szó és a Pátria Rádió szerkesztőinek tudomásul kellene venniük, hogy olvasóik- hallgatóik többsége (jelenleg) nem az ifjúság, még csak nem is a középkorúak, hanem az idősebb korosztálybeliek; akik elvárják, hogy mindkét média a szlovákiai magyar tudatot erősítse, a szerkesztőik idegenimádatukkal – reggeltől napestig az idegen zene ömlesztésével – ne kényszerítsék hallgatóikat-olvasóikat elpártolásra.
• Médiáink akkor járnak majd jó úton, ha a politizálást háttérbe szorítva, erősödik közéletiségük; ha a felvidéki magyarság életével foglalkoznak majd, ha az elért – egymást lélekben és nemzeti tudatban erősítő – sikereiről tájékoztatnak.
Aláírták: 1. Stirber Lajos karnagy, Komárom
2. Kazán József karnagy, Berencs
3. Dunajský Géza, Pozsony
4. Duka Zólyomi Emese, Pozsony
5. Hritz Júlia, Pozsony
6. Szíjjártóné Nagy Ilona, Pozsony
Felvidék Ma{iarelatednews articleid=”25920″}
