A 101. díjátadó ünnepségen két személy, két művészeti együttes és két nemzeti jelkép került be az Aranykönyvbe, a magyar szellem láthatatlan múzeumába, ahogyan az 1995-ös alapításkor az akkori kurátorok – köztük Makovecz Imre, Mádl Ferenc, Fekete György és Hámori József – nevezték a díj célját.
Az eltelt bő negyedszázad alatt sokat változott a kuratórium összetétele, a díj gondozását is átvette a Magyar Örökség és Európa Egyesület, de a cél megmaradt: a magyar kultúra múltbeli és jelenkori, közismert és kevésbé ismert kiemelkedő teljesítményeinek, személyiségeinek népszerűsítése.
Az ünnepség, amelynek helyszíne hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia díszterme, ezúttal is a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd a kuratórium elnöke: Klinghammer István térképész professzor, akadémikus köszöntötte a díjazottakat, méltatóikat, a vendégeket, köztük külön is Schmitt Pál volt köztársasági elnököt, a díj egyik támogatóját, valamint Hetey Ágota kassai főkonzult és Duray Miklós író, politikust. A professzor rövid bevezetőjében arról szólt, hogy a díj hogyan erősíti a nemzeti összetartozást.
Szavai azonnal igazolódtak, amikor Jelenszky István filmrendező kurátor kihirdette az első díjazottat, hiszen a Himnuszon kívül mi más fejezné ki jobban a magyarság összetartozását, mint a déli harangszó.
Gazda István tudománytörténész, kutatóintézeti igazgató laudációjában igazolta is, de pontosította is a közhitben meggyökeresedett adatot, miszerint III. Kallixtus pápa a harangszót a Hunyadi János és Kapisztrán János vezette seregek nándorfehérvári győzelméért rendelte el. Tény, hogy 1456 nyarán az oszmán előretöréstől való riadalmat erősítette a június 3-án megjelenő Haley üstökös okozta pánik. A pápa a keresztény győzelem segítéséért a szokásos reggeli és esti ima mellé elrendelte a délit is, amelyre harangszó figyelmeztette Európa lakosságát. A pápai bulla 1456. június 29-én jelent meg – három nappal a nándorfehérvári diadal után. Mikor a győzelem híre eljutott Kallixtus pápához, az egyházfő módosította az ima jelentését: a keresztény győzelemért érzett hálaadásra hív a harangszó. Utóda: VI. Sándor pápa ezt kötelezővé is tette, mert a kereszténység védelme nemcsak a török veszély esetén, de mindenkor kötelező feladat. A Magyar Örökség-díjat Gombos Miklós örbottyáni harangöntő mester vette át.
A Jászság Népi Együttes népi tánckultúrát őrző tevékenységét Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke méltatta.
Az 1971-ben alakult együttes pályája az 1977-es Ki mit tud-on aratott győzelmétől kezdve ívelt felfelé Tímár Sándor vezetésével. Rendszeresen gyűjtenek határon túl is, itthon pedig a méltatlanul elfeledett jászsági táncokat. Mindezek mellett alapfokú iskolát is indítottak nem csupán az utánpótlás neveléséért, hanem hogy gyerekek százaival szerettessék meg a népművészetet. A Bartók Béla-díjas, és Príma Primissima Közönség-díjas együttes táncosai természetesen nemcsak felsorakoztak vezetőjük, Szűcs Gábor mögé a díj átvételekor, de az ünnepség során kétszer is adtak rövid műsort a Csík zenekar kíséretében.
Igyártó Gabriella népművészeti hagyományőrző munkáját Vincze László papírmerítő mester, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnöke méltatta.
„Ha elutazik New Yorkba vagy Kirgizisztánba, a szakma utazik. Ugyanis Igyártó Gabriella a Népművészeti Egyesületek Szövetségének, a népi kézműveseket összefogó legnagyobb civil szervezetnek 1991 óta ügyvezető igazgatója, ebben a minőségében számos hazai és külföldi rangos népművészeti esemény szervezője. Személye megkerülhetetlen mindazon intézmények számára, amelyeknek fontos a magyarság megtartása, értékeinek felmutatása. Bárhová utazik, kapcsolatokat épít, értékeket visz és hoz. Munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a Mesterségek Ünnepe, mint a hagyományőrző kézművesség legnagyobb seregszemléje nemzetközi hírű fesztivállá váljék.
Az ünnepség számunkra különösen fontos mozzanataként két felvidéki „lépett színre”: Balassa Zoltán kassai helytörténész, író, akinek publikációs és honismereti tevékenységét a kuratórium tagja: B. Kovács István történész, régész, író, néprajzkutató, gömörológus méltatta.
A laudációt az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:
„A kassai polgárok című háromfelvonásos dráma főhősének, János mesternek, a kassai dóm kőfaragójának és polgártársainak az alakja mára a helytállás jelképévé nemesült. Ha ilyen értelemben használjuk ez a kifejezést, elsősorban a dráma szerzőjére, Márai Sándorra gondolunk. Szokás azonban ezzel a kifejezéssel illetni azokat is, akik a példát és a példaadót követik. Ma egy ilyen ember részesül a Magyar Örökség-díjban.
Balassa Zoltán 1949. június 28-án született Besztercebányán, értelmiségi családban, a szó szoros értelmében Kárpát-medencei gyerekként. Apai ágon nagyanyja Cegléden, nagyapja Zólyomlipcsén, anyai nagyanyja Sepsiszentgyörgyön, anyai nagyapja Besztercebányán született. Apja, Balassa Géza régészként és művészettörténészként és műemlékvédelmi szakemberként volt közmegbecsülésnek örvendő személy. Ő mentette meg a zólyomi Rákóczi-szobrot, mely ma Borsiban áll. Ő létesítette 1964-ban az alsósztregovai Madách-múzeumot és a zólyomi városi múzeumot is (1944). Alsósztregován emléktáblája van. Édesanyja angol, német, francia nyelvtanárként dolgozott.
A díjazottak (Fotó: Cservenka Judit)
Balassa Zoltánt a Kárpát-haza magyarsága a szó legnemesebb értelmében vett közösségi emberként ismeri. Aligha tudná bárki is a kassai magyar, de gyakorta a felvidéki közéletnek olyan részét említeni, amelynek díjazottunk ne lett volna cselekvő részese. Írásai a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar lapjaiban jelentek és jelennek meg Bécstől Nagyváradig, Pozsonytól Prágáig, Miskolctól Budapesten át Münchenig és Sydney-ig. A Felvidék.ma hírportálnak állandó tudósítója, ahol jóval több mint ezer írása jelent meg. A legavatottabb ismerője Felső-Magyarország egykori fővárosának, Kassának. Történelmi városkalauzát az erdélyi Tortoma Könyvkiadó adta ki 2016-ban. A szlovákok történetével foglalkozó kötete, a Két nemzet a Kárpát-medencében 2006 és 2015 között öt kiadást ért meg. Ennek szlovák változatát, Dva národy v jednej domovine 2004-ben a Matthias Corvinus kiadó, Buffalo-Torontoban adta ki. Balassa Zoltán az első volt a felvidéki írásbeliségben, aki Esterházy Jánosról önálló kötetet publikált Pilóta a viharban (Gróf Esterházy János és kora) címmel. (1994). Ugyancsak ő volt az, aki Ellenállás Kassán c. dolgozatában felhívta a figyelmet Tost László kassai polgármester példaadó életművére. (In: Magyar hősök, Elfeledett életutak a 20. századból Budapest, 2020), illetve Csehszlovákia, a törvénytelenség országa – a beneši dekrétumokról címen a Valóság c. folyóiratban közölt tanulmányt.
Közéleti elkötelezettségének egyik forrása Prágába vezet. Az ottani Vegyipari Műszaki Egyetemen szerzett diplomát (1967–72). Itt kapcsolódott be az Ady Endre Diákkör munkájába, amelynek vezetőségi tagja volt (1968–72). 1975-ben indultak a prágai Ady Endre Diákkör kezdeményezésére a Honismereti Kerékpártúrák. Ennek második évfolyamát 1976-ban ő szervezte, mégpedig II. Rákóczi Ferenc tiszteletére. Előadókat is hívott, többek között Benda Kálmán történészt és a besztercebányai születésű Jánosy István költőt. Borsitól Rozsnyóig 300 km-t tekertek a háromszázadik évfordulón. Ezután honosodott meg az a gyakorlat, hogy előadókat hívnak meg a szervezők. Azóta számos alkalommal közreműködött a túrákon, mint honismereti vezető, vagy előadó.
1987 decemberében Balassa Zoltán volt az, aki tiltakozott a különböző állami és pártszerveknél az európai kontinens legrégibb, Konkoly-Thege Miklós által alapított csillagvizsgálójának tervezett lebontása ellen. A tiltakozást követő országos botránynak köszönhetően sikerült ezt megakadályozni. Az 1985-ben alapított Kassai Környezetvédők Körének nevében ő fogalmazta meg azt a levelet, amelyet 1988. augusztus 23-án adtak postára a prágai román nagykövetségnek, s amelyben tiltakoztak a falurombolás ellen. Ugyanebben az évben ismét csak ő volt az, aki elsőként hívta fel a figyelmet Dessewffy Arisztid tábornok, aradi vértanú margonyai kriptájára, amelyet, kezdeményezésére, 1989-től minden év október elején rendszeresen felkeresnek a kassaiak.
Már a rendszerváltás előtt belépett a Magyar Demokrata Fórum (MDF) szervezetébe. Főszerkesztője volt a Kassai Fórum néven indított földalatti lapnak, amely az MDF miskolci szervezetének anyagi támogatásával jelenhetett meg. 1989. november 17-e után két nyelven nyilvános beszédet tartott szlovák és magyar nyelven. Hosszú évek után ez volt az első nyilvános magyar nyelvű beszéd Kassán.
Honismereti vezetői tevékenységet nagyjából 1974 óta végez. A Felvidéken, de Csehországban, Ausztriában, Lengyelországban és Magyarországon, becslések szerint, több tízezer embert kalauzolt azóta. Kassán 2006 óta vezeti két nyelven folyamatosan a Barangolásokat, melyek havonta mutatják be a város nevezetességeit és rejtett értékeit a Városi Információs Központ jóvoltából.
Balassa Zoltán elnyerte egyebek mellett a Petőfi Sajtószabadság-díjat (1994), a Pro Minoritate emlékérmet (1997), az Esterházy János-emlékérmet (1999), a Magyar Arany Érdemkeresztet (2019) és Kassa Város Díját (2019).
Nagyon nagy dolog – vallja Márai Sándor –, ha valaki megérti a sors szavát. Balassa Zoltán megértette. Joggal részesül a magyarság szellemi becsületrendjében, a Magyar Örökség-díjban.” – zárta Balassa Zoltán méltatását B. Kovács István
Krulik Zoltán és a Makám együttes kétszer örvendeztette meg a közönséget, műsorukkal igazolva Jász Attila költő, szerkesztő méltató szavait.
Krulik Zoltán, aki egy munkásvárosban élő polgári családból került Pannonhalmára bencés diáknak, zenében is hasonló utat járt be: a rocktól a gregoriánon át a népzene majd a keleti zene felé. Innen az 1984-ben alapított együttes neve, amelyben egyre nagyobb teret kapott a magyar és a balkáni zene, majd a megzenésített versek. Kitűnő énekesek és nagyszerű zenészek fordultak meg az évtizedek során a Makámban. A mostaniak is méltán osztoznak íróként is ismert vezetőjükkel együtt a díjban.
Miként az ünnepség első díjazottja, a déli harangszó egy nemzeti jelkép volt, a hatodik – mintegy keretbe foglalva az ünnepséget – szintén annak tekinthető: Vizsoly.
A vizsolyi biblia, a Biblia első magyar nyelvű kiadása nemzeti kultúránk egyik legértékesebb kincse
– kezdte laudációját dr. Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora. Jogi és technikai védelmét, az önazonossághoz tartozó programokat, ezt a szolgálatot magára vállaló közösség: a vizsolyi református egyházközség. A Nagykárolyból az oszmán elől menekülő Károly Gáspár németországi tanulmányútja után telepedett le Göncön és készítette 1586-tól, Isten nevét segítségül híván, tudós atyafiakkal, kora legmodernebb németalföldi betűivel, lengyel papíron, a későbbi fejedelem: Rákóczi Zsigmond támogatásával a magyar nyelvhasználatot egyértelműen meghatározó könyvet. A vizsolyi református egyházközség alázattal és hűséggel végzi feladatát. Az önazonosság fenntartása és a közösség megmaradása egymásra hat. Forrása a hit, a hit alapja pedig az Írás. Sola scriptura!
A rektor befejezésül gazdag áldást kívánva mindenkinek, Reményik Sándor: A fordító című versének soraival fejezte be laudációját.
Az, kinek szellemét ma körülálljuk,
A Legnagyobbnak fordítója volt,
A Kijelentés ős-betűire
Alázatos nagy gonddal ráhajolt.
Látom: előtte türelem-szövétnek,
Körül a munka nehéz árnyai:
Az Igének keres magyar igéket.
Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv
Megcsendíti-e Isten szép szavát?
És látom: győz, érdes beszédinek
Szálló századok adnak patinát.
Ó, be nagyon kötve van Jézusához,
Félig ő viszi, félig Jézus őt.
Mígnem Vizsolyban végül megpihennek,
Együtt érve el egy honi tetőt.
Amíg mennek, a kemény fordítónak
Tán verejtéke, tán vére is hull,
De türelmén és alázatán által
Az örök Isten beszél – magyarul.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
