… Azért, mert ennyinek semmi értelme nincs, csak tovább rontaná a helyzetünket. Akkor is, ha ezt egy parlamenti frakcióvezető mondja. Jogaink vagy vannak, vagy nincsenek. Ahogyan jogállam is: vagy van, vagy nincs.
Ha vannak jogok és van jogállam, joga nem annak (azoknak) van, akinek van hozzá kapcsolati tőkéje, befolyása, vagy sok pénze, és meg tudja vásárolni, amit akar.
Krasznahorka-váralján a cigánytelepen a telkét, amelyen a háza áll, bár akarja, nem tudja megvásárolni a benne élő család, nem kap jelképes árat, valami kis támogatást, részletfizetési konstrukciót (a gyüttment szlovákgárdás extrémista, Marián Kotleba, szimbolikus áron annál inkább). Az oroszvári Duna-parton illegálisan szaporodó „hauszbótokat”, úri vityillókat, közösből kiszakított-elkerített telkeket, védett területen kiépített magánutakat bezzeg nem akarja ledózerolni senki, ide még Marián Kotleba sem vonul fel védeni a szlovák nemzeti érdeket és kincset, amit durván ellopnak olyan újgazdagok, akik nagy jó dolgukban ezt megtehetik.
Amikor a 11 milliós – kétszer volt – agrárminiszter meghirdette: politikus az lehessen, akinek legalább annyi vagyona van, mint neki, vélem: azt hitte, a demokrácia és a jogállamiság zászlaját emelte magasba… … No: most ő meg a pártja – talán, mert választások felé hajló időket élünk – nyelvi jogokat akar kiharcolni a magyar kisebbségnek, „miért ne harcoljunk ki legalább ennyit” alapon…
Hát itt a válasz. Azért, mert jogaink vagy vannak, vagy nincsenek. (Mint roma sorstársainknak.) A szlovákiai magyar közösség anyanyelv-használati környezete romos, szegénységtől síró cigánytelep. Nem legalább 11 milliós vagyonú gazdag politikusok hauszbótja. Bár most éppen bó(l)tnak nézik, adni-venni akarják.
Az anyanyelv-használat alapjog; ezt még a szlovák alkotmány is kimondja. Igaz, hozzáteszi: alacsonyabb rendű jogszabályban (törvényben) írják majd elő a kisebbségi nyelvek használatának feltételeit, mert használni, alkotmányból kifolyólag csak az államnyelvet kötelező. Az államnyelvnek mint olyannak a használatát alacsonyabb szintű jogszabályok is védik. Sőt: pénzt költ rá az állam, nem is keveset; arra, hogy államnyelven minden biztosítva legyen az állam mindenfajta elképzelhető ügyviteléhez. Kerül, amibe kerül. Egy szuverén állam végtére is nem süllyedhet olyan mélyre, hogy nemzeti szuverenitása és egyedisége legfőbb jelét, a szlovák (anya)nyelvet mondjuk angolra, franciára, németre, koreaira cserélje… Ilyen mélyre legfeljebb csak a legalább 11 milliós vagyonú gazdag politikusok hauszbó(l)tja süllyedhet.
Most éppen olyan törvényt csinálnának nekünk, szlovákiai magyaroknak, a mi érdekeink képviselőinek magukat feltüntető, nevünkben szívesen beszélő álruhás lobbisták, amilyet mi nem akarunk, mert sosem akartunk. A „miért ne harcoljunk ki legalább ennyit” elven nyugvó politika a (cseh)szlovákiai rendszerváltás első nyelvtörvénye és kisebbségi nyelvtörvénye óta sokszorosan bizonyította, hogy nem ér semmit. Legfeljebb arra jó, hogy legyen min veszekedni. Másrést meg, hogy mutogatni lehessen rá: vannak jogaitok. Papíron, olyan törvényi-pénzügyi környezetben, hogy ténylegesen élni ne lehessen velük. Ezerszer sírták tele a nyilvánosságot, a politikai elit fülét, a nagyvilágot pedagógusaink azzal, hogy a kétnyelvű ügyvitel lehetősége végrehajtó rendelkezések nélkül a nullával egyenlő. Hogy miért? Hát mert hivatalos kisebbségi nyelvű űrlap, katalógus stb. csak az, amit a központi közhatalmi szerv jóváhagyásával bocsátanak ki. (Tessék csak megnézni a minisztériumok honlapjait, hány ilyen van!) Minden más amolyan önkéntes munka, amatőrködés, ingyenebéd vagy -vacsora… Valakinek a passziója. (?) Kemény, időigényes munka olyan közegben, ahol a hivatali nyelv csaknem száz éve nem használatos, így nem fejlődhetett, nem válhatott a kisebbségi nyelvhasználat mindennapos részévé. Sokat beszélhetnének róla önkormányzati vezetőink és hivatalnokaink is, akik szintén megkapták a lehetőséget arra, hogy kétnyelvű (vagy többnyelvű) ügyvitelt vezessenek. Csak éppen még a döntően magyar településeken is – az említett közel százéves hiátus miatt – a fogalomtárukban jobban otthon van a daňový výmer és a doručenka, mint az adókivetési határozat és a tértivevény… A „fogjuk meg, és vigyétek!” jellegű politikai bűvészmutatványoknak semmi értelme.
Most éppen azt szeretnék „elérni” nekünk a legalább 11 milliós vagyonú, állítólag minket képviselő politikusok, hogy külön kérvény alapján, különböző hatóságokkal lefolyatott egyeztetési és engedélyeztetési eljárásokkal a települési önkormányzatok saját költségeik terhére a területükön élő, több mint 20 százalékot kitevő nemzeti kisebbség anyanyelvén is táblát helyezhessenek ki a falu/város nevével a vasútállomásokon. (A buszmegállókon miért nem?) Talán mert civilek, civil csoportok, szervezetek ezt egy-két helyen már megcselekedték, igaz, magánterületen felállított táblával a vasútállomás közelében, mert amit vasúti területre helyeztek el, azt az állami vállalat „ledózerolta”, mint romatelepen a viskókat szokás sokfelé.
A legalább 11 milliós vagyonú politikusok parlamenti pártja mások zsebére most azért akarna „miért ne harcoljunk ki legalább ennyit”-megoldást tető alá hozni, hogy legyen mivel kampányolnia ősszel a magyar vidékeken. Az sem érdekli, hogy minden irányból arra figyelmeztetik: van tiszta megoldás. A kisebbségi nyelvhasználati törvényben kell módosítással előírni a megálló nevének kötelező feltüntetését a kisebbség nyelvén is. (Abban a jogszabályban, amelybe maguk rakatták bele nemrég – roppant büszkén – a lehetőséget, hogy most mindenféle útvesztőket komponáljanak hozzá, melyeken a tisztességes és jogállami megoldáshoz soha sem kell eljutni.)
A legalább 11 milliós vagyonú politikusok parlamenti pártjának elnöke újsütetű elképzelése védelmében odáig ment el, hogy napilapjának kijelentette: amelyik önkormányzatnak nincsen pénze a vasúti táblára, annak ő kifizeti azt (már ha sikerül elérnie az önkormányzatnak a táblakihelyezés engedélyezését – egy még csak előterjesztésben megfogalmazott agyszülemény alapján). Nagyhírtelen nem tudom, hány 20 százalékos magyar lélekszám feletti településnek van vasútállomása (mert 15 %-ról majd csak 2021-es népszámlálási eredmény után lehet beszélni, így írja a hatályos kisebbségi nyelvhasználati törvény!), s ha mind az elnökhöz fordulna apanázsért, az mennyibe kerülne. Azt viszont bizton állítom, hogy jóval többe, mint a nagyszarvai Senior Park honlapjának magyar nyelvű változata kerülne, amire sajna már neki sem futotta a szlovák és német nyelvű mellett, holott ez neki – mint tulajdonosnak – kizárólag a saját döntésén múlna.
N. Gyurkovits Róza, Felvidék.ma