A dúsgazdag emberekről sokan úgy gondolkodnak, hogy biztosan nem tisztességesen jutottak a vagyonukhoz. Így is szokták emlegetni, csupán az első milliót szerezték tisztességtelen úton, a többit már tisztességesen. Elképzelhető, hogy lehet e mögött némi igazság is.
Mert nagy vagyonhoz úgy is lehet jutni, hogy tisztességesen szerzem meg a jövedelmemet, csak elfelejtek mindent bevallani, nehogy óriási összegeket kelljen visszafizetni az államnak, vagy az egészségügyi biztosítónak, mert a legutóbbi reform szerint minden jövedelem után kötelességünk utánafizetni ennek is, ha elmaradásunk van. De ott vannak az úgynevezett feketén jövő jövedelmek is, amelyről senki sem ad nyugtát, ezért nem is kell arról számot adni az éves elszámolásnál. A kisembereknek pedig minden jövedelmét – amit különféle helyekről szerzett meg – jegyzik, s aztán nem is tudja azokat eltitkolni, bár megtehetné, de ha kiderül, akkor adócsalás miatt akár börtönbe is kerülhet. Nos, a gazdagságnak, meggazdagodásnak különféle útjai vannak. S lehet közülük választani, kinek melyik felel meg a legjobban. Így volt ezzel Jákób is. Aki otthonról elmenekülve rokonainál kap menedéket, ahol aztán családot is alapít, alaposan megdolgozva mindegyik feleségéért. De aztán ő is szeretne némi vagyonra szert tenni. Nincs más út mint némi csalafintasághoz folyamodni. A kérdés az, hogy ettől függetlenül is Isten gazdagon megáldotta volna-e? Vagy nem is volt csalás, csak ügyeskedés az állatokkal? Jákób sokszor csapott be másokat, de ő is visszakapta ugyanazt. Lábán túljárt az eszén, nem a választottját adta hozzá feleségül. Nagy csábítás manapság a nagy vagyonhoz való jutás és gondtalanul élni. A lényeg azonban mégis az, s ezen mindenkinek magának kell elgondolkodnia, hogy mit teszek az Isten áldásával, mire használom azt fel, s kinek tartozom azért hálával.
Csoma László deregnyői lelkipásztor Jákób meggazdagodásának a körülményéről és annak mai üzenetéről olvashatunk az alábbiakban.
Jákób, akit csalóknak ismer a keresztény egyház közvéleménye, sokszor egy nagyon összetett személyiséget jelenít meg előttünk. Egy olyan egyéniség, egy olyan személyiség, aki születése előtt, vagy inkább születése pillanatában is egy versengő ember. Verseng a testvérével, verseng a környezetével, verseng apja áldásáért. Ebben a versengésben maga mögött tudja az édesanyját, de akkor, amikor az eddigi versengései elűzik szinte a szülőföldről, akkor visszamenekül az édesanyja házához, Lábánhoz. Útközben egy csodálatos jelet kap. Ezt mindnyájan tudjuk és ismerjük. Ez a jel bátorítás arról, hogy Isten ebben a nagyon furcsa és összetett helyzetben sem feledkezett el róla. A csaló, a versengő Jákób jelet kap arról, hogy tud róla Isten. Az elhangzott Ige, ha azt tovább olvasnánk egészen a fejezet végéig, szintén újra és újra elismétli azt, hogy környezetében is felismerik, Jákóbról tud Isten és ezt Jákób tudatosan is vallja: Isten velem van, Isten segít. A kérdés az, hogy ez a felismerés mit segít Jákób emberi tudatán, állapotán. Az a kérdés, hogy mit változtat ez a környezetében megélt dolgokon, esetleg szavain és tettein. Az olvasott Igében azt halljuk, Lábán, az apósa, akivel kölcsönösen megcsalják és becsapják egymást, de mind a kettő gazdagodik Isten áldásaiból. Lábán megpróbál valamilyen módon egyezségre jutni Jákóbbal, mikor az kikéri örökségét, gyermekeit és szeretne most már önmagára is dolgozni. Jákóbnak elmondja Lábán, tudom, hogy a te személyedért, a te hitedért áldott meg engem Isten. Talán úgy gondolja ilyenkor azt gondolja az ember, ilyenkor jön a boldog összeborulás. Miért is csaltuk meg egymást, miért is versengtünk, miért is próbáltuk lépten-nyomon az élet kis- és nagy dolgaiban becsapni egymást, hiszen mind a ketten tudunk arról, van egy Úr, van egy Isten, aki belenyúlt az életünkbe és megmutatta a jelenlétét az életünkben. Minek csináltuk mi ezt egyáltalán. És amikor Jákób egyezégre akar jutni Lábánnal, látszólag minden rendben történik. Azt mondja, amikor a családomért akarok tenni, akkor válasszuk ketté a nyájat, a tarkák a tieid, a többi meg az enyéim. És akkor osztozunk. Úgy gondoljuk, hogy minden rendben történik. És akkor el kezdjük a további igénkben olvasni, hogy Jákób fűzfavesszőket ven, midnenféle mintákat vág rá és ezzel befolyásolja – nem is akármilyen módon – mindazt ami történni fog. A nyáj szebb példányai, amikor a vájúhoz mennek és párzanak Jákób vesszejére tekintenek. A születendő kis állatok pedig mind olyanok, amilyenekre Jákób igényt tart. Az Ige azonban őszintén elmondja azt is, hogy történik még valami más is. Amikor a satnyábbak jönnek a vállóhoz, akkor Jákób nem teszi be ezeket a faragott botokat be a vállóba. Igen, mennyire van így az ember életében. Felbuzdulunk egy-egy Igén. Meglátjuk a múltnak egy-egy tévedéseit, úgy érezzük, talán rendbe kellene tenni. De akkor ismét közbeszól a környezetünk, valamilyen indulatunk, önzésünk, nyerészkedésünk, vagy bármi más és úgy érezzük jogosan folytatjuk azt, amit eddig tettünk. A másik becsapását, megcsalását, rászedését. A másiknak a nyáját elsajtnyitom, az enyémet pedig a jobbakból, az erősebbekből, az életképesekből építem és erősítem tovább. Jákób meggazdagszik ezen a magatartáson. Itt van a következő nagy probléma: így is meg lehet gazdagodni. Nem is akárki gazdagodik meg: az Istentől jelet kapott ember, az Istentől áldást hordozó ember, a fiakban, családban megnövekedett, meggyarapodott ember, aki viszont a családjában is a versengés légkörét éli meg. Versengés van a feleségei, szolgálóleányai között, de még a gyermekei közöt is. Félelmetes .. Jákób az első modern ember. Vagy mi azt hisszük, hogy modernek vagyunk és közben ugyanaz történik velünk, ami több ezer évvel ezelőtt elődeinkkel? Ugyanaz kísért, gyötör, ugyanaz tesz nap mint nap gyarlóvá, s ugyanúgy szükségünk van minden nap leborulni Isten előtt. Igében és imádságban is elismerni azt, hogy Uram te annyi mindent tettél: megáldottál családdal, gazdagsággal, jeleiddel, csodáiddal, tetteiddel, de én még mindig Jákób vagyok. Én mindig csak magamra gondolok, vagy a családomra. S ha kell, elsatnyítom a másikat. Lehet, hogy nem veszek el tőle semmit, de cseledvés- és életképtelennek, lehetetlennek tűntetem fel az életkörnyezetében, hogy én legyek az erős. Az én praktikáim, az ügyességeim által a másikat háttérbe szorítsan, eltaszítsam, eltávolítsam. Versenyhelyzet…
Az elmúlt években, az elmúlt másfél évtizedben az embernek fel kellett ismernie, hogy ilyen versenyhelyzetben kell élnie. Templomainkból lassan elfogynak a fiatalok és a felnőttek, de az idősek is. A versenyhelyzet sokakat arra is kényszerít, hogy kimeneküljön a szülői környezetből. Idegenbe. Kimeneküljön idegen népek közé, mert itthon nem tud megélni. Visznek legalább egy könyörgést, egy imát, egy tudatot, hogy felettünk ott is ott van az Isten. Viszünk-e, tudunk-e adni egymásnak egy bizonyságtételt: Isten sehol sem feledkezik meg rólunk. Megáld és odafigyel. Családot ad. De mindez nem azért van, hogy mindennek hátat fordítsunk, a mi egyházunk, hitünk örökségének. Ami népünk, nemzetünk örökségének. Hanem mindez azért van, hogy egy idő után elinduljunk vissza. Jákób is egy idő után vissza akart térni a szülői házhoz. De vigyük vissza mindazt, amivel Isten megáldott.és legyünk áldássá mindazok számára, akik talán otthonunkban, környezetünkben aggódva imádkoztak értünk, akik talán ellenfeleink, ellenségeink voltak. Hisz Jákóbot otthonában, az ígéret földjén nem akárki várja: Ézsau, a nagy kérdés. Mert a versenyhelyzetben ki lehet futni a világból. A nyomorúságos elesett problémákat lehet úgy is oldozgatni, de megoldani nem, hogy szüntelenül változtatjuk a környezetünket, az ismeretségi körünket, hátat fordítunk azoknak, akiket tegnap meguntunk, és újakat keresünk, akik még nem ismernek bennünket. Nem tudják, hogy mennyire vagyunk Jákóbok, de a megoldás csak ott van, ha vissza tudunk térni.Vissza a szülői házhoz, vissza az Atya kegyelméhez, az Atya szeretetéhez. És ott igazán le tudjuk tenni, ha még megrokkanva is, mint ahogyan Jákób az angallal vívott küzdelmében le tudjuk tenni a csaló, az önző, a versengő énünket, s el tudjuk mondani: Uram, mindez hiábavaló lett volna nélküled. Fel tudjuk ismerni, lehet, hogy nem is lett volna szükség mindezekre. Csak jobban kellett volna bízni, reménykedni, hinni Tebenned. Ma a környezetében Jákób egy nagyon ismerős ember. Ha valóban egy boldog célt akarunk elérni a mi életünkben, akkor tanuljunk az ő életéből Istent felismerni. Megvívni a mi tusakodásunkat és megmaradni az Isten kegyelmében, oltalmában és áldó szeretetében. Ámen.
Fohászkodjunk a mindenható Istenhez: Könyörölű Istenünk. Annyiszor hiteti el velünk a világ, hogy el teljesen új helyzet, egy soha nem látott lehetőség áll előttünk. Csak versengeni, futni, élni kell a lehetőséggel. Köszönjük, hogy megmutatod: nélküled minden, de minden hiábavaló. Igazi megoldás, békesség csak benned van. Minden igazán áldott csak teáltalad lesz. Kérünk, taníts minket úgy éni, hogy ennek az áldásnak a hordozói, továbbadói és gyarapítói lehessünk, úgy ahogy azt te tőlünk kívánod, Ámen.
