A főzőversenyen 17 csapat vett részt (Fotó: Sedliak Pál)

A Sziget Polgári Társulás szervezésében tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a családi nap a hagyományőrzés jegyében és a gasztro főzőverseny. A versenynek helyet adó Martosi Rendezvényliget hamar megtelt versenyzőkkel. Az idei évben 17 csapat képviseltette magát, akiknek marhapörköltet kellett készíteniük.

A szép napos időjárást nemcsak a szervezők, de a csapatok és a kilátogató vendégek is örömmel fogadták. A rendezvény kiegészült családi nappal is, amely kicsik és nagyok számára igényes szórakozási lehetőséget nyújtott: kézműves foglalkozás, fajátékok, fakörhinta, ugrálóvár és íjászkodás várt mindenkit. A nap folyamán két zenei produkciónak is részesei lehettünk. Hetényi Gergő és Nagy Noémi a magyar operett gyöngyszemeiből adtak ízelítőt, a későbbiekben pedig az Excluded Duo fiatal párosa (Vörös Zoltán Bence és Keszegh Vivien) retro magyar slágerekkel fokozták a hangulatot. A nap házigazdája Szabó Gergely, a Csemadok naszvadi alapszervezetének alelnöke és a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnökségi tagja volt, aki egyben zsűrizett is, Nagy Gábor veszprémi étteremtulajdonos, szakács, valamint Ollé Levente, a búcsi Attila malom ifjú szakácsa társaságában.

A marhapörkölt egy hihetetlenül laktató és ízletes étel, ami rengeteg hagymával, marhalábszárral és az egyik legextrább magyar kuriózummal, fűszerpaprikával készül.

A finomabbnál finomabb ételek megkóstolása után a szoros pontozásból kialakult végeredmény: 1. Martos csapata. 2. Ógyallai Csemadok. 3. Ógyallai Aranyszarvas Íjász Egyesület. Legjobb tálalás: Pőstyéni olajbogyók.
A zsűri elnöke a kiértékeléskor megosztotta gondolatait és praktikus tanácsokkal is gazdagította a gasztronómia szerelmeseit:

„Hagyományos magyaros ételünk, a pörkölt elkészítése igazán nem bonyolult, de akár bográcsban, akár lábosban főzzük, nem árt odafigyelni pár apróságra, hogy a hús omlós, a szaft pedig sűrű legyen. A legszaftosabb pörköltet marhából (pl. hátszínből, fartőből, lábszárból, vesepecsenyéből) lehet főzni. A húst mindig a rostokra merőlegesen szeleteljük fel – máskülönben szálas marad és rágós lesz –, majd vágjuk kockákra. A kisebb darabok gyorsabban, a nagyobbak lassabban puhulnak. Olaj helyett használjunk inkább zsírt, mert kihozza a hagyma és a paprika valódi aromáját. Legjobb a füstölt szalonnából kiolvasztott zsír, ami finom füstös ízt ad az ételnek. A sűrű szaft titka a kellő mennyiségű hagyma. 1 kg húshoz elegendő kb. 2 közepes fej – 3 nagytól már édeskéssé válik a pörkölt. Felesleges nagyon apróra kockázni, végül akkor is szétfő az ételben, ha csak csíkokra vágjuk. Az elején kb. 10 percig kell pirítani-fonnyasztani a forró zsiradékban. A hagymás alaphoz tehetünk 1 közepes méretű húsos zöldpaprikát és egy paradicsomot (kilónként).

A pörköltet a paprikással ellentétben kevés vízzel, rövid lében kell főzni. A zsiradékon pörkölődő hagyma és hús enged annyi levet, amennyiben megpuhulhatnak. Lassú, mérsékelt tűzön, fedő alatt főzve a felöntéshez nagyon kevés folyadék szükséges. Ez lehet sima víz, esetleg alaplé vagy húsleves, valamint jó minőségű száraz vagy félszáraz vörösbor. Utóbbit a hosszú főzés utolsó 15-20 percére tartogassuk, máskülönben túl korán elillan az íze. Mindig csak egy pici folyadékot öntsünk a hús alá ahelyett, hogy az elején egyszer felöntenénk, majd visszaforralnánk a szaftot! Ahány ház, annyi szokás, s ez a főzésre is érvényes. Szinte minden ételnek létezik többféle verziója. Ki-ki a maga ízlésére variálja az alapanyagokat, a fűszereket és így születik meg a tökéletes étel. Hiszek abban, hogy érzéssel főzni a legjobb, amikor az ember nem görcsöl rá túlzottan egy adott receptre, hanem inkább az érzéseire, ösztöneire hallgat az elkészítés során. Összességében elmondható, hogy visszatekintve az elmúlt évek kínálatára, színvonalukban kiemelkedő versenyművek születtek” – összegezte tapasztalatait a zsűri elnöke, Nagy Gábor.

„Ezúton is gratulálunk mindenkinek! Azok, akik most nem kerültek dobogóra, ne keseredjenek el, hiszen egy felejthetetlenül jó hangulatú rendezvény részesei voltak! Az új ismeretek elsajátításának egyik legjobb módja a gyakorlat során, tapasztalatok révén megszerzett tudás. Erre ad alkalmat a közös főzés, ahol a főzés örömei mellett a közösségépítés megerősítő ereje segíti a résztvevőket. A Sziget Polgári Társulás minden tagjának és segítőjének nevében köszönjük minden csapatnak, segítőnek és érdeklődőnek, hogy 12. alkalommal is biztosítanak minket a támogatásukról. Jóleső, hogy a járás községei és a környékbeli civil szervezetek mellett Magyarországról is egyre több csapatot köszönthetünk! Örömmel látjuk, hogy minden éven egyre több és több csapat bátorkodik versenybe szállni, vagy csak egyszerűen kikapcsolódni és szórakozni egy jót barátok, kollégák, családtagok és új ismerősök körében! Fontos, hogy ápoljuk közösségünket, a régi és új barátságokat határon innen és túl” – értékelte a rendezvény Erdélyi Zoltán, a Sziget Polgári Társulás elnöke.

Jó volt látni, hogy Martoson nem is annyira a versengés vonzotta a csapatokat, baráti, kollegiális társaságokat, akik inkább a közös főzésre, jóízű evésre-ivásra helyezték a hangsúlyt, szorosabbra fűzve a meglévő, vagy éppen frissen kötött barátságokat. A résztvevők szerint az esemény mind a műsorfolyamot, mind a szervezést tekintve a régió egyik legrangosabb gasztronómiai, kulturális és zenei fesztiváljává vált.

(Miriák Ferenc)