Hol volt, hol nem volt, de nem csak a mesében, hanem 1720 éve a valóságban is létezett az a tunéziai, észak-afrikai sivatagi remete, aki a címadó idézetet megfogalmazta. A Földközi-tenger gyöngyének nevezett, jobbára sivatagos ország a keresztyénség történetében is, meg a vasárnap, az Úr napja kialakulásának a históriájában is jeles helyet foglal el. Híres szellemi központ volt Karthágó, ahol már 155-240 között olyan szellemóriás élt és alkotott, mint Tertullianus. 354-430 között az egész világkeresztyénség egyik legnagyobb gondolkodója, Augustinus egyházatya követte őt. El lehet gondolkodni, vajon miféle kivételes csücske volt Karthágó a Mediterránnak?
A kéklő ég, sárga homoksivatag, s a termékeny, édeni tengerpart ilyen fellegvárat hozott létre. A szellemföldrajzi történelem kivételes pontját. Egyediségét az is mutatja, hogy e két teológus munkássága nyomán született meg a keresztyén hit és teológia páratlan eszmecsodája, a Trinitas, a Szentháromság tana.
Az a föld ilyen hitfellegvárakkal bizony irigyelt kihívója lett sokfajta ellenségeskedésnek. Ahol a kegyelem megsokasodik, ott a gonosz is erőteljes szervezkedésbe kezd.
Így hatalmas keresztyénüldözés is gyilkolt a szép tájon. Mészárlás már az 1. században. Két hívő női mártírt is számon tartanak, akik 203. március 7-én kard általi halált haltak hitük miatt: Felicitas és Perpetua a karthágói amfiteátrumban fejezte be földi napjait. Különös: pontosan ezen a szellemi magasföldön és a mártíromság történetének kezdeteit mutató „cirkuszt és kenyeret” mélyföldön történt mindez.
Itt élt a sivatagi remete is, aki 304-ben ezt fogalmazta meg: SINE DOMINICO NON POSSUMUS – vasárnap nélkül nem is létezünk.
A vele közölt kegyelem révén is a vasárnap a keresztyén élet erőművévé vált.
Nóvumnak hozva az emberiség ünnepei közé a hét első napjaként a Feltámadott Úr napjának megszentelését. Egyben időviszonyítási ponttá emelve vasárnapot. Megelőzve Konstantin császár 321. márciusi rendelkezését, aki a vasárnapot a Nap ünnepévé, nem pedig a Feltámadott Úr napjává tette.
Karthágótól Törökszentmiklósig, Karcagig
Éppen egy hete került sor a Nagykunsági Református Egyházmegye presbiteri konferenciájára Törökszentmiklóson. Koncz Tibor karcagi esperes és Szentesi Lajos egyházmegyei főgondnok elnökletével, s a Kupai-Szabó lelkészházaspárnak, a presbitériumnak, gyülekezeti asszonyoknak fantasztikus vendégszeretete közben tarthattam meg előadásomat a jeruzsálemi húsvét hajnaltól Karthágón át Törökszentmiklósig, Karcagig ívelő vasárnaptörténetről „Mi lenne velünk vasárnapok nélkül?” címmel.
Az előadás fókuszában a mára kissé meghalványult Úr napja, az Újszövetség egyedi megfogalmazása szerint a küriakéhémera hittartalmának a gazdagságát próbáltam felvillantani. Évezredeket pillanatokban. Lényegi üzenetként: a hét első napja, ami a zsidó szombat után következett, igazából világkorszakoló jelentőségű.
E napon, vasárnap támadott fel az Úr, Akiről leginkább a református hitvallás, a Heidelbergi Káté őrzi meg szóhasználatában és 52 Úr napjára tagolt szerkezetében az őseredeti vasárnap értelmét.
Mivel a húsvét napja nem a zsidó szombat, sabbat meghosszabbítása, jóllehet a sabbat, a hat napi teremtés utáni nyugalom napnak tekinti a hetedik napot. DE ekkor az Úr Feltámadott. Az első napon megjelenő Feltámadott Békesség néktek! köszöntése hasonló megnyugvást, harmóniát, kiengesztelődést, megpihenést jelentett a tanítványoknak.
Erőforrás az Úr napja, a túlélés kifogyhatatlan energia tartaléka
Mára pont ez a lényeges, minden mástól megkülönböztető sajátossága halványult el. A vasárnapi lustálkodást, pláza-kultuszt, vagy természetjárást hozó „kultúr vasárnap”, a nagyon közönségessé tett pihenőnap, alig őriz valamit a vasárnap mélyebb lelki kultúrájából.
Ma valóságos visszahódító lelki hadjáratot kell folytatnunk ezért a szent napért, amelynek szentsége kezdettől fogva legalább három mozzanatot valósított meg.
Az élő Jézus Krisztussal való együttlét jeleként a kenyér megtörését, az úrvacsorát, az imádkozást, s a tanítást. Mind inkább hozzávéve az adakozást is a gyülekezeti szegények javára.
A Heidelbergi Káté, a világ-reformátusság hitvallási irata a 103. kérdés-feleletben szól a vasárnap megszenteléséről, megőrizve az ősi elemeket, hozzátéve még a keresztyén művelődés, kultúra és az egyház jövőjeként az iskolák fenntartását. Ez tűnhet egyházi kötelességnek is. Márpedig vasárnap eredeti tartalma a mindenen átsegítő Úr jelenlétének az ünneplése volt. A 3. századi ismeretlen sivatagi remete fején találta a szöget: ha elvész a vasárnap, az egész élet megveszekedik, kocsi tengely nélkül, időáramlás tagolatlanul. Mint az a folyó, aminek ha nincs mederbe szorítva áramlása, elveszti hasznosságát, csak áradás lesz belőle. Vízi erőmű, malmokat hajtó energia, atomerőműveket hűtő hasznos folyás csak a szabályozottság révén lesz. Ekként a vasárnap, amit pontosan a parttalanságtól, lényegvesztéstől kell visszahódítanunk.
Töltsd meg lélekkel a vasárnapot – vasárnappal a lelkedet
Az évi 52 Úr napja erő- és értéktöbblete maga az életet értelmező Ige, amelynek világosságában sok mindenre rájövünk. Most csak két aktualitással kapcsolatosan röviden. Az egyre több és brutálisabb természeti katasztrófa és a különféle válságok (gazdasági, politikai, háborús, kulturális, egészségügyi…) nyomán feljövőben a katasztrófakutatás. A kritikus természeti és emberi jelenségek hatására kezd kialakulni az emberekben egyfajta jövőfóbia, amihez többféleképpen lehet viszonyulni: elutasítani, pánikba esni, számolni vele és kondicionálni magunkat a vészhelyzetekhez.
Minősített módja a kondicionálásnak éppen a visszavett, életünkbe visszaiktatott, a megtartott vasárnap. Isten Igéjének a tanulmányozása, ami tud jó néhány „reccsről, bummról”, de Isten továbbsegítő munkájáról is. Az édenkerti kiűzetés nagy szakrális törése, az özönvíz hatalmas természeti katasztrófája közben és nyomában Isten innovatív kegyelme sokféleképpen, lelkileg, erkölcsileg, magatartásformákban is kondicionálta az emberiséget.
A megtartott Úr napja szellemi-lelki többlet energiáival.
Másik fogvatartó az emberi kapcsolatok elképesztő minőségromlása, a közönségesség vasárnapiatlan, lelketlen anti-kultúrájának sodró hordaléka. A vasárnap, a lélek, a gondolkodás megtisztítása Isten szellemi rendjével és Lelke hatására életfontosságú. A harmadik az a jelenség, amit születési helyéről, Japánról hikikomorinak neveztek el. A mai világba belecsömörlött emberek egyre nagyobb számú bezárkózása ez. Hónapokra visszavonulás a lakásba, önkéntes szociális izoláció. Világundor? Emberundor? Ellenpontja: a személyes ismertséget, érdeklődést, odafigyelést, beszélő viszonyos életformát jelentő gyülekezeti, templomi közösség, nyitottság.
Az Úr napjában megélhető istenélmény ős-modern ereje egymáshoz fordulást eredményez. Kapcsolatban tart Istennel, egymással, önmagunkkal. A vasárnap Szentlélek-pedagógiával megtölthető tartalmi többletéről másik cikkben olvashatnak majd. E vasárnapra ennyi elég: Ez az a nap, amit az Úr rendelt, amit az Úr rendelt. Örvendjünk, vigadjunk e napon…
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
