A PRO CULTURE PARKAN nonprofit szervezet és a Rembrandt s.r.o. idén is megtartotta a hagyományos „Adventi készülődés” elnevezésű családi programját, amelyre november 29-én került sor a párkányi Szent Imre-plébánia mellett található Marianum Lelkipásztorközpontban. A rendezvény már évek óta a környék egyik legkedveltebb közösségi eseménye, amely a karácsony előtti elcsendesedést és a közös alkotás örömét hozza el a családok számára.
A gyerekek szüleikkel együtt kreatív foglalkozásokon vehettek részt. A résztvevők saját kezűleg készíthettek adventi koszorúkat, karácsonyi üdvözlőlapokat, valamint színezhettek előre elkészített adventi motívumokat. Az elkészült alkotások személyes ajándékként vagy otthoni dekorációként is szolgálhatnak az ünnepi időszakban. A közös tevékenységek bensőséges hangulatot teremtettek, és kiváló alkalmat adtak arra, hogy a családok együtt hangolódjanak az adventre.
- Fotó: Gerstner Ákos
- Fotó: Gerstner Ákos
A gyerekek és szülők által elkészített adventi, karácsonyi díszeket Fóthy Zoltán esperes még azon a délutánon megáldotta, ahogy a szervezők által készített templom melletti adventi koszorút is. A program megvalósulását Nyitra Megye Önkormányzata, Párkány Város Önkormányzata, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta, akiknek ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki – mondta el a helyszínen is a szervező Gerstner Ákos.
DE/Felvidék.ma




