A New York-i székhelyű, eredetileg CHRR, vagyis Committee for Hungarian Rights in Romania, magyarul Romániai Magyar Emberi Jogokért Bizottság 1976-ban alakult New Yorkban.
Alapítója Hámos László volt, aki másodgenerációs magyarként élt odakint. A Helsinki-folyamat, illetve az enyhülési folyamat során a nemzetközi politika emberi jogok iránti érzékenységét felismerve úgy látta, hogy a határon túlra kényszerített magyarság, köztük elsősorban a romániai magyar nemzetrész problémáin úgy lehet segíteni, ha kisebbségi sérelmeik emberi jogi aspektusait hangsúlyozzák. Ily módon – főként az amerikai magyarokon keresztül – az amerikai törvényhozókat, és rajtuk keresztül az Egyesült Államok külpolitikáját kívánták befolyásolni.
Ekkoriban Ceausescu Romániája élvezte a washingtoni vezetés részéről a legnagyobb kedvezmény elvét, a nyugati közvélemény pedig szinte semmit sem tudott a bukaresti kormányzat vallás- és kisebbségellenes politikájáról, amely leginkább a romániai magyar közösséget sújtotta.
Szekeres Zsolt HHRF elnök megnyitója (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
A szervezet erre tüntetésekkel hívta fel a figyelmet, és kezdeményezésük hamarosan sikerrel is járt.
Az amerikai magyar társadalmi szervezet 1984-ben alakult át HHRF-fé (Hungarian Human Rights Foundation), vagyis Magyar Emberi Jogok Alapítvánnyá. Ettől kezdve érdeklődésüket és tevékenységüket a többi határon túli, magyarlakta területre is kiterjesztették. Közöttük is kiemelt helyen szerepelt ekkor a Duray-ügy.
A Magyar Parlament Vadásztermébe a szervezők mindenkit meghívtak: nemcsak a HHRF aktivistáit és segítőit, hanem a mai határon túli ügyekkel foglalkozó magyarországi és külhoni politikusokat, köztük Baka András köztársasági elnököt is.
Breuer Klára pohárköszöntője (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
Szekeres Zsolt, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnöke bevezetőjében elmondta, hogy a Kolozsvári Magyar Napok keretében az erdélyi városban is megünnepelték az ötvenéves évfordulót. Ez azért is indokolt, hiszen a szervezetnek – New York és Budapest mellett – Kolozsváron is van irodája. Most onnan érkeztek Budapestre.
Azt is elmondta, hogy egyik rendezvényükön valaki megkérdezte, ötven évvel ezelőtt hányan alapították meg a szervezetet. Ő hirtelen azt válaszolta, hogy hárman. Arra a kérdésre pedig, hogy most mennyien viszik az ügyeket, gyorsan rávágta, hogy hatan. Körülnézve azonban észrevette, hogy egy nyolcvanfős közönségnek beszél, ezért pontosított. Hámos László ugyanis olyan mozgalmat alapított – mondta –, amelynél nem tudjuk most mindazokat felsorolni, akik az elmúlt ötven év küzdelmeihez hozzájárultak.
Ez a mozgalom a magyar közösségek összetartozásáról szól – hangsúlyozta Szekeres Zsolt –, határon innen és határon túl.
Hámos László felismerte, hogy a nemzet szempontjából a diaszpóralét nem veszteség, hanem nyereség. A Ceausescu-rezsim idején a világon egyedül az ő szervezetük tudott ahhoz hozzájárulni, hogy az Egyesült Államok az ottani emberi jogsértések miatt Romániától megvonja a legnagyobb kedvezmény elvét. Ráadásul az 1980-as években a csehszlovákiai magyar jogvédők mozgalmát is népszerűsíteni tudták.
Haraszti Miklós pohárköszöntője (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
A rendszerváltás után a HHRF új feladatot kapott. Legújabban a Reconnect Hungary azt mutatja meg, hogyan kapcsolódnak vissza az észak-amerikai fiatalok az anyaország mellett a Kárpát-medence többi magyarlakta régiójához is. Példájuk azt mutatta meg, hogy egy maroknyi magyar hogyan képes az amerikai döntéshozókat befolyásolni.
Tisztelettel adóznak mindazoknak, akik ezt a munkát elvégezték, és örülnek annak, hogy vannak, akik ugyanezt a munkát, ugyanazzal a céltudatossággal és elszántsággal végzik. Szekeres Zsolt, Latkóczy Emese és Józsa Péter tevékenységét külön is kiemelte.
Harkó Zoltán HHRF-aktivista (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
Ezt követően kapott szót Latkóczy Emese, a HHRF igazgatója, aki elmondta, hogy 1976-ban nem remélték, hogy kezdeményezésük akár egy évnél tovább is kitart. A kihívásokra reagálva, lépésről lépésre haladtak. Az amerikai, majd a kanadai magyarság egyre növekvő lelkesedése késztette őket arra, hogy újra és újra nekilendüljenek, és folytassák a munkát.
Ha nincs a több tízezer amerikai és kanadai magyar, aki bekapcsolódott a munkájukba, akkor ma nem tartanának itt. Annak alapján, hogy mi mindent tudtak elérni, nem látszott, hogy mindezt milyen szerény háttérrel sikerült megvalósítaniuk.
Tőkés László például el volt képedve, amikor kinti látogatásakor megpillantotta, milyen kicsi és szerény a New York-i irodájuk.
Sikerült elérniük például azt is, hogy William Least Heat-Moon 1985-ben felolvassa versét Szőcs Géza védelmében egy fórumon, ahogy
Észak-Amerikában ők jártak közben annak érdekében is, hogy Duray Miklós hosszabb időt töltsön odakint, és kint tartózkodása során találkozókat szerveztek neki.
Ne feledjük, hogy ez volt az az időszak, amikor Duray Miklós talpa alatt igencsak meleggé vált a talaj a nyolcvanas évek második felének Csehszlovákiájában.
Jeszenszky Géza pohárköszöntője (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
Latkóczy Emese azt is elmondta, hogy hálás volt Jeszenszky Gézának, aki külügyminiszterként saját sofőrjét bocsátotta a rendelkezésére, hogy ő fogadhassa a repülőtéren Tom Lantos amerikai képviselőt.
Ezt követően Harkó Zoltán, HHRF-aktivista mesélt arról, hogyan vártak este lesben New Yorkban, még az 1970-es évek második felében, a Waldorf Astoriánál Ceausescura, és hogyan kezdték azt kiabálni: „Ceausescu – gyilkos!”
Gyurcsik Iván (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
Haraszti Miklós, az EBESZ korábbi sajtószabadság-felelőse pohárköszöntőjében az egykori Beszélő folyóirat, az itthoni és a határon túli ellenzékiek, illetve a Hámos László és Latkóczy Emese vezette HHRF kapcsolatát úgy jellemezte, hogy csodálatosan tudtak együttműködni. Ez a viszony aztán megbomlott, de az 1980-as években a felvidéki és az erdélyi magyarok, valamint az itthoni magyarok ügye harmonikus volt.
Haraszti Miklós arra is emlékezett, hogy milyen sokat tanultak Hámos Lászlóéktól, különösen abban a tekintetben, hogyan kell a politikusokat kezelni. Ezért Haraszti Miklós máig hálás, és reméli, hogy ez az ötven év elég volt ahhoz, hogy Magyarország megtanulja az emberi jogok egyetemességének, oszthatatlanságának és az együttműködésnek a szükségességét.
Kollai István pohárköszöntője (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
Jeszenszky Géza volt külügyminiszter pohárköszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy
azokra az időkre emlékeznek, amikor Magyarországon csak ellenzéki személyek állhattak ki és szólalhattak meg a határon túli magyarok védelmében. Az 1990-es évektől sajnos immár hivatalos keretek között is volt tennivalójuk.
Számára, akinek a négy nagyszülője közül három a mai határokon kívül született, kézenfekvő volt érdeklődni a határon túli magyarok ügye iránt, amelyet barátságok és utazások tovább mélyítettek. Mint történész, tisztában volt a probléma súlyával és nehézségeivel. Amikor pedig vendégtanár volt az Egyesült Államokban, módjában állt odakinti magyarokkal találkozni, és ezekben a beszélgetésekben szóba került a határon túli magyarok ügye is.
Amikor az Antall-kormány külügyminisztere volt, feladataik között szerepelt a határon túli magyarok helyzetének javítása. Számos kétoldalú találkozón vetették fel a határon túli magyarok kérdését, és a szomszédságpolitika történetét meg is írta egy könyvben, amely novemberben jelent meg angolul.
Latkóczy Emese HHRF igazgató (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
Ebben kongresszusi, illetve szenátusi meghallgatást is idéz még 1985-ből, amelyen Hámos László, Koszorús Ferenc és Veress Bulcsu is jelen voltak, akik azóta már sajnos nincsenek közöttünk. Ezt a kötetet a helyszínen át is adta az elnöknek, és annak a reményének adott hangot, hogy erre a szervezetre a következő ötven évben nem lesz szükség.
Szekeres Szabolcs, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány támogatója is mondott pohárköszöntőt, amelyben elmondta, hogy Hámos Lászlón kívül senki sem tudta sikerre vinni az erdélyi magyarok ügyét, a magyar kormány a legkevésbé, hiszen a szovjet blokkban a magyar rendszer volt az egyetlen, amelyben a nemzeti törekvéseket erőteljesen elnyomták.
Breuer Klára külügyi államtitkár pohárköszöntőjében a HHRF-nek mindannyiunk háláját igyekezett tolmácsolni azért, hogy a magyar hálózatépítésben megtették azt, amit akkor mások nem tehettek meg.
Baka András köztársasági elnök és Szekeres Szabolcs (Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)
Kollai István, a határon túli magyarok ügyéért felelős helyettes államtitkár is tartott pohárköszöntőt, amelyben a legfontosabbként azt emelte ki,
hogy a HHRF munkáját konszenzus övezi.
Szerinte nincs nemzeti emancipáció egyéni jogok nélkül, és az Európai Unió keretei között ugyan jogokat kaphatunk, de érvényesítésük érdekében gyakran harcolnunk kell. Tehát nemcsak jogvédelemre, hanem jogérvényesítésre is szükség van.
A HHRF nemcsak jogvédelmet, hanem tematikát is jelentett. Fontos hangsúlyozni: amennyiben a határon túli magyarok veszítenek, Magyarország is veszít – állapította meg Kollai István.
A fogadás során Baka András köztársasági elnökkel bárki koccinthatott.
Gecse Géza/Felvidék.ma
