A Rejtett történetek című kiállításhoz kapcsolódva egész napos eseménysorozattal idézi meg az eperjesi születésű Hamvas Béla szellemi örökségét szombaton a Műcsarnok. Ötven éve, 1968-ban hunyt el Hamvas Béla …
Felvidék.ma
-
-
A hét folyamán négy lakossági fórumot tartott Menyhárt József köztársaságielnök-jelölt, az MKP országos elnöke a Bodrogközben és Ung-vidéken. A lakossági fórumok helyszíneire – Kaposkelecsénybe, Nagykaposra, Nagytárkányba és Királyhelmecre – azért érkezett …
-
A magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának köszönhetően a hét folyamán három felújított óvoda átadására került sor a Bodrogközben. Ladmócon, Nagykövesden és Kistárkányban a magyar kormány támogatásának köszönhetően újulhattak meg az említett …
-
Itt és Most
A felvidéki magyar közösség bomlásáért a többségi akaratnak megfelelni vágyók a felelősek
„A felvidéki magyar közösség bomlásáért egyértelműen azok a felelősek, akik a közéletben, a politikában elsősorban a pozíciószerzést, a pénzszerzést és a többségi politikai akaratnak való megfelelést képviselték. Akik …
-
A gyermekek – a következő nemzedék – a mi jövőnk. Amilyenek mi vagyunk, amilyennek neveljük őket, olyan lesz a világ. Sokáig úgy volt, hogy úgy nevelték a gyerekeket, …
-
A Felvidéken 2010 óta nem csökken sem a magyar iskolaválasztók száma, sem a számaránya. Több felvidéki régióban egyértelmű növekedés tapasztalható. Ugyanezek a tendenciák elmondhatók Kárpátaljáról és Erdély több …
-
A Dunaszerdahelyi járás területén lévő Sárosfát csütörtök este megszállták a mentők, a vegyvédelmi szakértők, a rendőrök és a tűzoltók. A falu határában épülő R7-es gyorsforgalmi út munkásai közül …
-
Van némi problémám a manapság a politikusok körében vita tárgyát képező európai kereszténység tekintetében. Az elsődleges gond az, hogy attól, hogy valaki kijelenti magáról, vagy bárki másról, hogy …
-
Sorozatunk folytatásában, amiben a Filmhíradók online oldalon található száz évvel ezelőtti filmhíradók között böngészünk, 1919 januárjához értünk. Az elmúlt hetek politikai történései után most könnyedebb témával foglalkozunk. Úgyis …
-
A Mentor Felvidéki Tehetségsegítő Tanács az idei 2018/2019-es tanévben harmadik alkalommal szervezi meg a Magyar Természettudományi Társulat kezdeményezésében már évtizedek óta megvalósuló kárpát-medencei Teleki Pál földrajz, a Herman …