2018-ban először szárnyalta túl az 1000 eurót az átlagbér Szlovákiában. Az évközi növekedés Trencsén és Zsolna megyében volt a legnagyobb, mindkét esetben 6,9 százalékkal növekedett az átlagbér, mutatja …
Felvidék.ma
-
-
Görgei Artúr honvéd tábornok valós alakját és megítélésének változásait mutatja be Az ismeretlen Görgei címmel a Magyar Nemzeti Múzeum kedden megnyílt időszaki kiállítása. A magyar nemzetet azok tették …
-
Idei második bajnoki mérkőzésüket is elvesztették a somorjai kosárlabdázó lányok Kassán, ennek ellenére a mezőny első felében végzett a csapat, melynek köszönhetően a rájátszásban a három favorit, azaz …
-
Egy. Régebben valahol arról olvastam, hogy a Kaufland üzletlánc anyagi okokra hivatkozva utasítja el a kétnyelvű feliratok elhelyezését. Vevőcsalogató magyar nyelvű óriásplakátra azért akad pénzük. Mindkét reklámtáblát az …
-
Bősön találkoztak a Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó alapszervezeteinek elnökei, tagjai, valamint a független polgármesterek és képviselők január 14-én. Fenes Iván, Bős polgármestere, a legfiatalabb magyar város …
-
Január 13-át a vallásszabadság napjává nyilvánította a magyar parlament a 2018. évi I. törvényében annak emlékére, hogy Erdélyben az 1568. január 6-13. között tartott tordai országgyűlés a világon …
-
Sűrűsödnek a gondok a felvidéki magyar közoktatás háza táján. Az elmúlt negyedszázad folyamán több mint egyharmadával csökkent tanulóink száma az alapiskoláinkban és középiskoláinkban is hasonló gondokkal küzdenek. Csak az elmúlt …
-
Csáky Pál EP-képviselővel az aktuality.sk portál Fair Play című műsora készített beszélgetést, amelyből megtudjuk, kibékült-e Csáky és Bugár Béla, vagy hogy miért lépte át Igor Matovič szerinte a …
-
Pósa Géza Nemesradnótról a Don-kanyarban tűnt el, Nova Szoldatka mellett. Ennyi állt az értesítőben…. Hasztalan kerestette a család, nem sikerült nyomára bukkanni. A lánya, Klára, 1941-ben született és …
-
Bugár Béla (Most-Híd) államfőjelölt lendületbe hozta magát, és most Andrej Kiska köztársasági elnökön a kisebbségek mellőzését kéri számon… Azt mondja, bár nem csalódott Kiskában, többet várt volna tőle. …