Kisfaludy Károly nyomában
A Győri Nemzeti Színház és a Kisfaludy Alapítvány drámaírói pályázatot hirdet „Kisfaludy Károly nyomában” címmel. A pályázat célja, hogy Kisfaludy Károly életútját, személyiségét és történelmi szerepét kortárs színpadi…
A Győri Nemzeti Színház és a Kisfaludy Alapítvány drámaírói pályázatot hirdet „Kisfaludy Károly nyomában” címmel. A pályázat célja, hogy Kisfaludy Károly életútját, személyiségét és történelmi szerepét kortárs színpadi…
FELHÍVÁS a magyar örökségdíjas és Örökség-serleggel kitüntetett KINCSKERESŐK XX. konferenciájára A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RPK Galánta mint Tehetségpont) és a Mentor TT idén 20. alkalommal hirdeti meg…
Szeptember első napján megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap 2026. évi pályázati kiírásai. A pályázatok célja a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a közösség…
Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma és a Tempus Közalapítvány közösen hirdette meg és a mai naptól már elérhető a Hunyadi János Ösztöndíj teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra…
Október 12-én, pénteken 10.30 kezdette tartják meg Bódis Miklós evangelizációs istentiszteletét az ipolysági református templomban.
Október 12-én, vasárnap 11.00 órai kezdettel szervezik meg a XXVI. Magyarnóta-énekes Országos Versenyét az ipolykeszi kultúrházban.
Október 10-e és október 12-e között szervezik meg a Három éjjel, három nap – Kincső 30 című rendezvényt a zselízi Művelődési Házban. Az október 12-ei, vasárnapi program: 13:30 –…
Október 12-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel szervezik meg a Losoncon egykor és ma képeslapokon címmel a vezetett városnézést Losoncon. Találkozó a losonci református templom előtt 14.00 órakor.
Október 12-én, vasárnap 18.00 órai kezdettel szervezik meg A kör - EDDA musicalt a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Mindannyian az életünk körforgásának közepén állva arra gondolunk,…