A nemesradnóti Lidike Pihenőház a KultMinor anyagi támogatásával immár második éve tudja megvalósítani a Költő a könyvei tükrében című rendezvénysorozatát. Szeretettel várják a júliusi alkalomra.
A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre és a Selye János Gimnázium igazgatósága közösen szervezi meg június 1-én, szombaton 10.00 órai kezdettel a 20. Öregdiák Nagytalálkozó…
Augusztus 1-e és 3-a között szervezik meg az MCC Fesztet Esztergomban, a rendezvény keretei között a Libri Teraszon az alábbi szerzők dedikálnak az egyes napokon. Augusztus 1-ei, csütörtöki…
Augusztus 1-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Ocskay László Doky képzőművész és Nagy Zopán fotóművész, költő Gesztusok és Textusok No.II. című közös tárlatát a kassai FiguratiF Galériában. A kiállítás augusztus 28-ig…
Augusztus 1-e és 3-a között szervezik meg az MCC Fesztet Esztergomban, a rendezvény keretei között a Libri Teraszon az alábbi szerzők dedikálnak az egyes napokon. Augusztus 2-ai, pénteki…
Ipolybalog Önkormányzata és az Ipolybalogi Római Katolikus Plébániahivatal augusztus 2-a és 4-e között szervezi meg XX Szent Korona Ünnepet Ipolybalogon. Az augusztus 2-ai, pénteki program: Korona Panzió 17:00…
Augustus 2-án, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a 27. Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzus záróhangversenyét a komáromi Tiszti pavilon dísztermében.
Ipolybalog Önkormányzata és az Ipolybalogi Római Katolikus Plébániahivatal augusztus 2-a és 4-e között szervezi meg XX Szent Korona Ünnepet Ipolybalogon. Az augusztus 3-ai, szombati program: Kápolna-domb 10:00 ÍZEK…
Augusztus 1-e és 3-a között szervezik meg az MCC Fesztet Esztergomban, a rendezvény keretei között a Libri Teraszon az alábbi szerzők dedikálnak az egyes napokon. Augusztus 3-ai, szombati…
Augustus 3-án, szombaton 18.00 órai kezdettel szervezik meg a 27. Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzus záróhangversenyét a komáromi Tiszti pavilon dísztermében.
Augusztus 3-án, szombaton 19.00 órai kezdettel szervezik meg Azahriah koncertjét a komáromi Központi Erődben. 18:30 | Kapunyitás 20:00 | Dj Endy 21:00 | AZAHRIAH || élő nagykoncert 23:00…
Ipolybalog Önkormányzata és az Ipolybalogi Római Katolikus Plébániahivatal augusztus 2-a és 4-e között szervezi meg XX Szent Korona Ünnepet Ipolybalogon. Az augusztus 4-ei, vasárnapi program: 9:00 – 9:30…
Augusztus 8-án, csütörtökön 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Titkos tüze, a fogyatékkal élő képzőművészek alkotásait felvonultató kiállítás megnyitóját az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében.
Augusztus 10-én, szombaton 10.30 kezdettel szervezik meg a magyar nyelvű szentmisét a Pozba-Szentkút zarándokhelyen. Celebrál Petkó Tamás szekszárdi plébános. A szentmise után Szent László és Szent István ereklyéinek…
Augusztus 10-én, szombaton 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Fúvószenekari találkozót a dunaszerdahelyi trianoni kopjafa melletti pavilonban. Fellépők: Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület fúvószenekara; Vidám Fiúk fúvószenekar Révkomáromból
Augusztus 10-én, szombaton 20.00 órai kezdettel szervezik meg a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell kórus koncertjét a pozsonyi Szent Márton-dómban. MŰSOR: Haydn: 49. f-moll…
A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárai ebben az iskolaévben is értékes előadásokkal érkeznek Pozsonyba: december 2-án, majd 2024-ben február 10-én, március 7-én, április 13-án és május 11-én. Az előadási napok délelőtt 9…
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Izsán ( 11. sz., Iparműveszeti műhely), 2024. augusztus 14-18-án Z. Németh István, Póda Erzsébet és Morva Mátyás mentorok vezetésével szervezi meg a XXV.…
Augusztus 14-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg a 300 éves királyi adománylevél - szabad Vásárok Párkány Érseki helységben című kiállítás megnyitóját a Párkányi Városi Múzeumban. További részletek…
A 34. Nagymegyeri Szent István Napok keretében kerül sor 2024. augusztus 16-án, pénteken a Nagymegyeri fények, avagy Aranykert című kiállítás nyitóünnepségére. A kiállítás anyagai a MEGER ART gyűjteményének…
2024. augusztus 16-18 között kerül sor a Nagymegyeri Szent István Napokra, ami idén is színes programmal várja a résztvevőket! Augusztus 16., péntek 17.00 Nagymegyeri fények - kiállításmegnyitó, válogatás…
2024. augusztus 16-18 között kerül sor a Nagymegyeri Szent István Napokra, ami idén is színes programmal várja a résztvevőket! Augusztus 17., szombat Helyszín: Zárda Iskola udavara (Szent István…
A Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre augusztus 17-én, szombaton 8.30 kezdettel szervezi meg a XXI. Ipoly-napot Ipolyságon. A részletes program: 8.30: Gyülekező a Gappa Motel melletti parkolón, az Ipoly gátjánál 9.00:…
Augusztus 17-20. között Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban megrendezik a MOGY idei tanácskozását. Mellékeljük a MOGY ez évi plakátját, amelyen egy népviseletbe öltözött moldvai csángó közösség tagjai láthatók…
Augusztus 17-én, szombaton 14.00 órai kezdettel szervezik meg a VIII. Országos Szent István Király Ünnepséget Deákiban. A részletes program a plakáton olvasható. A Csemadok Országos Tanácsának a megbízásából…
Augusztus 17-én, szombaton 14.00 órai kezdettel szervezik meg az államalapító Szent István király ünnepét Garamszentgyörgyön. A részletes program a plakáton olvasható.
A Csemadok Nánai Alapszervezete és a Párkányi Szent Imre Plébánia nánai leányegyháza közösen szervezi meg augusztus 17-én, szombaton 16.00 órai kezdettel a Hol vagy István király? Téged magyar…
A Csemadok Csábi Alapszervezete a társszervezőkkel közösen szervezi meg augusztus 17-én, szombaton 19.30 kezdettel a Mozi a csillagok alatt című filmvetítést a Meggy-pataknál. Volt egyszer egy csábi színjátszócsoport.…
Augusztus 18-án, vasárnap 8.30 kezdettel szervezik meg a Szent István király ünnepe alkalmából tartandó szentmisét a lévai Szent Mihály plébániatemplomban.
2024. augusztus 16-18 között kerül sor a Nagymegyeri Szent István Napokra, ami idén is színes programmal várja a résztvevőket! Augusztus 18., vasárnap Helyszín: Termálfürdő sétánya- Promenád 08.00 Kirakodóvásár…
Augusztus 18-án, vasárnap 9.00 órai kezdettel kerül sor a Szent István-napi ünnepi szentmisére és az új kenyér megáldására a nánai Szent Vendel templomban.
Augusztus 18-án, vasárnap 16.00 órai kezdettel szervezik meg az államalapítás, Szent István és az új kenyér ünnepét a királyfiakarcsai cserkészligetben. A részletes program a plakáton olvasható.
A Tornaljai Csemadok Területi Választmánya Szent István - napi megemlékezést szervez augusztus 19-én. Hétfőn, 17.00 órától ökumenikus istentiszteletre kerül sor a tornaljai római katolikus templomban, majd a Templom…
Ünnepeljük együtt a magyar államalapítást augusztus 19-én a galántai Szent István-templomban Szarka Tamás "Missa Missio" c. koncertjével! A rendezvényen ünnepi beszédet mond: a Magyar Szövetség országos elnöke, Forró…
A Jókai Közművelődési és Múzeum egyesület augusztus 20-án, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg a Szent István-napi ünnepséget a komáromi Szent István-szobornál. A részletes program a plakáton olvasható.
Augusztus 20-án, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg az államalapító Szent István király napja alkalmából rendezett ünnepséget Dunaszerdahelyen. A részletes program: 17.00 Ünnepi szentmise és kenyérszentelés a dunaszerdahelyi…
Augusztus 20-án, kedden 18.00 órai kezdettel szervezik meg az ünnepi magyar szentmisét a pozsonyi koronázódómban. Főcelebráns Molnár Tamás atya. Orgonista és kántor: Pálmai Árpád egyházzenész. 🙏🏻 17:30 -…
2024. augusztus 20. - ünnepeljük együtt államalapító szent királyunkat ... 18.00 - szentmise a Plébániatemplomban18.45 - kenyérszentelés a Boldogasszony kápolnánál
A Csemadok Ajnácskői Alapszervezete szeretettel hív és vár mindenkit államalapító Szent István királyunk tiszteletére, az új kenyér megáldásával egybekötött szentmisére augusztus 20-án (kedden) 18.00 órára. A szentmise végén…
A szervezők várnak mindenkit sok szeretettel Augusztus 20-án Rimaszombat Fő terére! Kezdés 19:30, énekel Kovács Magdolna és koncertet ad Kovács Koppány!
Ezúton is felhívjuk minden kedves főzni vágyó, és kóstolni vágyó környékbeli figyelmét, hogy idén is megrendezésre kerül a főzőverseny SzentkirályonA Mindenkiért ICS sok szeretettel hívja meg Sajó völgye…
A hagyományos élőszavas népmesemondás az egész Kárpát-medencében része volt a különböző közösségek életének. A 20. század közepétől kezdve különböző társadalmi, technikai és kulturális folyamatok miatt az élőszavas mesemondás organikus…
A Csemadok Homonnai Alapszervezete, a Kassai Főkonzulátus és a Pozsonyi Nagykövetség támogatásával szervezik meg augusztus 23-án, pénteken 16.00 órai kezdettel A magyar kultúra napja című rendezvényt a homonnai…
Augusztus 23-án, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének MERTIUM című tagsági kiállítását a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában. A kiállítás kurátora Szepes…
Augusztus 24-én, szombaton 9.00 órai kezdettel szervezik A béke napja című rendezvényt a vásárúti futballpályán. További részletek ITT olvashatóak. A részletes program: 9:00 KAPUNYITÁS 9:30 FESZTIVÁL MEGNYITÁSA 13:00…
Augusztus 24-én, szombaton déli 12 órai kezdettel kerül megrendezésre a bécsi Stephansdomban szent István államalapító királyunk és az új kenyér ünnepe. Az ünnepi szentmise főcelebránsa dr. Kiss-Rigó László…
A Rákóczi Szövetség Csiliznyáradi Helyi Szervezete, Csiliznyárad község és az Örökségünk polgári társulás szervezésében kerül sor a hagyományos kenyérszentelésre és István a király ünnepi játékokra augusztus 24-én a…
Augusztus 24-én és 25-én szervezik meg a IX. Komálom Gyerkőcfesztivált Komáromban. Az augusztus 24-ei, szombati program: Klapka tér 17:00 – Piripotty – KORPÁS ÉVA családi táncos mesekoncertje 18:30…
Augusztus 24-én és 25-én szervezik meg a IX. Komálom Gyerkőcfesztivált Komáromban. Az augusztus 25-ei, vasárnapi program: Anglia park 15:00 – gyermektáncház a HÁROMPATAK zenekarral 17:00 – SZALÓKI ÁGI gyermekkoncertje…
Augusztus 25-én, vasárnap 19.00 órai kezdettel szervezik meg Dunamenti Kamarazenekari Fesztivál jótékonysági koncertjére a sámoti Antiochiai Szent Margit templomban. A román kori, varázslatos hangulatú templomban a zenészek Schubert…
A Csemadok Szepsi Alapszervezete augusztus 28-án, szerdán 17.00 órai kezdettel utcabált szervez a szepsi régi Gufero melletti sportpályán. További részletek a plakáton olvashatóak.
Augusztus 29-e és 31-e között szervezik meg a 2. LehárFeszt - Komáromi Nemzetközi Operetettfesztivált Komáromban. Az augusztus 29-ei program: 14:00 – Auto Mánia KN&Slovakia Ring autóbemutató…
A nemesradnóti Lidike Pihenőház a KultMinor anyagi támogatásával immár második éve tudja megvalósítani a Költő a könyvei tükrében című rendezvénysorozatát. Szeretettel várják az augusztusi alkalomra.
Augusztus 29-e és 31-e között szervezik meg a 2. LehárFeszt - Komáromi Nemzetközi Operetettfesztivált Komáromban. Az augusztus 30-ai program: 14:00 – Hangszerkészítő műhely Katona Istvánnal – Czafrangó…
Augusztus 30-án, pénteken 19.00 órai kezdettel mutatja be a Kassai Thália Színház Carlo Goldoni Bugrisok című darabját Perbenyiken. Rendező Matusek Attila.
Augusztus 29-e és 31-e között szervezik meg a 2. LehárFeszt - Komáromi Nemzetközi Operetettfesztivált Komáromban. Az augusztus 31-ei program: 9:30 – 12:00 – Délelőtti AGAPÉ – híres…
Augusztus 31-én, szombaton 13.00 órai kezdettel szervezik meg a Lecsófesztivált Ifjúságfalván. Az eddigi évekhez hasonlóan a csapatok ismét jó ügyért főznek, ezúttal a 6 éves Dorinka gyógyulását szeretnék…
A Csemadok Kassa-környéki Területi Választmánya, a Csemadok Csécsi Alapszervezet és a Csécsi Községi Hivatal és Önkormányzat közösen szervezi meg szeptember 1-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel a 69. Járási Dal-…
Szeptember 1-én vasárnap 17.00 órai kezdettel szervezik meg Mozdulatunk fonalából, táncunk szőttese címmel a Szőttes fellépését az ipolyvarbói kultúrházban.