Küldetés és szolgálat
A VERITAS Történetkutató Intézet által rendezett konferencia helyszínétől, az Országház Főrendiházi üléstermétől mintegy 25 méterre állhatott 25 évvel ezelőtt Magyarország első demokratikusan választott miniszterelnökének...
A magyar hadtörténelem egyik legsikeresebb katonájára, Görgei Artúrra emlékeztek
Budapesten a honvédelem napja alkalmából tartott megemlékezést a Honvédelmi Minisztérium május 18-án, pénteken a Fiumei úti sírkertben lévő Görgei-sírnál. A magyar államfő részvételével pedig Visegrádon...
Kiss Mihály – Komárom fáklyája I.
A napokban múlt tíz esztendeje, hogy hatvannegyedik évét taposva elhunyt Kiss Mihály, „Komárom fáklyája”.
Tisza István jelleme olyan tisztán áll előttünk, mint egy gyönyörűen kivésett márványszobor
Szidiropulosz Archimédesz görög származású magyar történésszel, szociológussal és tanárral, a Trianon Kutatóintézet kuratóriumának elnökével és a Trianoni Szemle folyóirat főszerkesztőjével beszélgettünk, akinek évek óta...
Gyüre Lajos: A Rákócziak és a Kassai aranykincs
Felvetődik a kérdés: honnan, hogyan indítsuk el a történelmi múlt eseményeit vizsgálva, s a körülményekhez képest feltárni a „Kassai aranykincs" múltját, tulajdonosának kilétét, az...
A Csemadok és én – hetven év távlatából (3.)
Az alakuló közgyűlés után teljes lendülettel kezdetét vette a helyi szervezetek szervezése. Egy településen egy helyi szervezet alakulhatott.
A küldöttek hazatérve lendülettel láttak a...
Ősemberek barlangrajzaiból nyílik kiállítás januárban a Nemzeti Múzeumban
A legismertebb festett őskőkori barlang, a spanyolországi Altamira falfestményeinek világát mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum január 23-án nyíló régészeti kiállítása, amelyen a barlangrajzok...
Ma 98 esztendeje, hogy „késsel a torkunkon” aláíratták velünk a gyalázatos trianoni békediktátumot
Példátlan módon büntettek meg bennünket, koncként vetve oda az ezeréves Magyar Királyság területeit, javait és lakóit a cseh-szlovákoknak, a románoknak és a szerbeknek.
Pedig...
Filmre vett forradalom
A Filmhíradók online legújabb válogatása az őszirózsás forradalom eseményeit igyekszik 12 filmtudósítással bemutatni.
Mint köztudott, az őszirózsás forradalom – amit a történetírás polgári demokratikus forradalomként...
Hétszázhúsz éve szentelték fel a pozsonyi ferences templomot
720 évvel ezelőtt e napon szentelték fel a pozsonyi ferences templomot, amely ma is a Pozsonyban élő magyar katolikusok lelki életének fontos központja, hiszen...
Temetőjárás II. – A régi temető Nagycsalomján a Pusztatemplom mellett
A Pusztatemplomnál végzett ásatások során sírleletek is előkerültek. A szentélytől keletre megnyitott szondában például 9 kelet-nyugati tájolású, soros temetkezésre utaló sírhelyet tártak fel. ...
Így hurcoltak végig egy év alatt a Szovjetunió európai részén 15 különböző táboron
A fabarakkokban újabb csapás várt ránk. Poloskák milliói leptek el, főleg éjszaka kirajzottak, s nem hagytak aludni. A tábor magyar és osztrák hadifoglyok számára...