ONF Zselíz, a felvidéki népművészet Mekkája
Az idei év nem kedvez a tömegrendezvényeknek, a fesztiválok javát ebből kifolyólag nem is tartják meg. A zselízi Országos Népművészeti Fesztivállal kapcsolatban is sokáig...
A XXIV. Tompa Mihály szavalóverseny országos elődöntője Komáromban – továbbjutók
Szenc, Galánta, Rozsnyó és Losonc után március 30-án Komáromban is sor került a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny országos elődöntőjére. A Komáromban több...
A népdal kincs, amit szeretettel tovább kell adni
Zoboralja népi kincse nagyon gazdag, színes. Nagyon sok népdal fennmaradt a népdalgyűjtőknek köszönhetően, és nagyon sokat a nagyszülők adnak át, tanítanak meg a gyerekekkel,...
Méry Beáta gondolatai a Kitelepítések 70 kiállításról
Méry Beáta somorjai képzőművész, a Kitelepítések 70 kiállítás kezdeményezője, egyik kurátora a pozsonyi tárlatnyitó ünnepségen a közönséggel megosztotta gondolatait arról, hogyan jött létre a...
Maradjunk még a bordalnál!
Ez az írás már az új évben jelenik meg, így egyesek számára italról írni nem túl ildomos, mégis megteszem a „kutyaharapást szőrével” mondás alapján.
Verdinél...
Élőben lesz nézhető a VII. Nemzeti VERSeny döntője a Nemzeti Színházban
Élőben lesz nézhető a Nemzeti VERSeny döntője október második hétvégéjén a Nemzeti Színházban - közölte a Magyar Versmondók Egyesülete az MTI-vel.
Mint felidézik, megtörtént már,...
Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny felvidéki részvétellel
Negyvenhetedik alkalommal került megrendezésre Sátoraljaújhelyen az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntője. A rendezvényen határon túli, köztük felvidéki diákok is rendszeresen részt vesznek....
Vidám regruták
2019 őszén a verbunk tánc hagyománya felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe. Ezt ünnepelve és ezt a gyakorlatot éltetve immár harmadik alkalommal...
Zselízen őrzik Franz Sacher emlékét
Zselízen idén is eldőlt, kik készítik a legfinomabb Sacher-tortákat.
Zselízt egyre gyakrabban emlegetik Schubert városa mellett a Sacher-torta városaként is az utóbbi időben. Köszönhető ez...
Bearanyozott világunk
A megalakulásának hetvenedik évére visszatekintő Magyar Állami Népi Együttes ünnepét beárnyékolta a pandémia. Az elmúlt tizenkét hónap viszont már az újjászületés jegyében telt el,...
Vasárnapi zenés unokázás
A zene megszerettetését már a születés előtt kell megkezdeni. Egy kicsit lekéstünk számos unokánk esetében, de próbáljuk pótolni a mulasztást. Erre kiváló alkalom mutatkozott...
Bugyács Sándor párkányi képzőművész kiállítása Esztergomban
Az esztergomi TÁR-LAK Szalon adott otthont a Felvidék Duna menti kisvárosából érkező kiállítóművész, Bugyács Sándor alkotásainak.
Bugyács Sándor Párkányban él és alkot. Alkotásai között megtalálható...