Kolár Péter kulturális pajzsa
Számomra megnyugtató érzés, és nem csak azért, mert ez a szeretetre méltó ember a barátom volt, hogy a család könyvtára méltó helyre került, ráadásul úgy, hogy ez a gyűjtemény is őrzi Kolár Péter nevét. Ha csupán az olvasás szeretetét, az önművelés fontosságát tanulnák meg tőle a mai ifjak, már az is nagyszerű lenne...
Jól csak csapatban lehet dolgozni
Szamos Zsuzsanna gimnazistaként újságírónak készült, közgazdász lett, közben mindig is a művészetek, a színház és az irodalom vonzásában maradt. Huszonöt éve szolgálja Ajnácskő és...
Két idegen Somorján
November 13-án, szerdán este, a Somorjai Városi Művelődési Központ színháztermében a Komáromi Jókai Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház koprodukciójában került bemutatásra Paolo Genovese Teljesen idegenek című komédiája.
Színház csak erős közösség támogatásával létezik
A Kassai Thália Színház fél évszázadra tekinthet vissza ezen a néven, de a magyar nyelvű színjátszás több mint kétszáz éves a városban. Értékes hagyomány,...
Csemadok-csodák Nagybalogon
Zsúfolt ház fogadta a pontosan érkezőt a nagybalogi kultúrházban március 6-án. Az elkövetkező két óra pompás hangzavar jegyében zajlik, a legfiatalabb alig lehet két...
Magyar daltól zengett a völgy – 58. alkalommal tartották meg a Gombaszögi Országos Kulturális...
Július 9-10-én tartották meg az idei Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepélyt Rozsnyón és a gombaszögi völgyben. A rendezvény fővédnöke Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke volt.
Múzeumok és galériák éjszakája Betlérben
A sport szellemében rendezik meg a soron következő múzeumok és galériák éjszakáját a betléri Andrássy-kastélyban. Erről Judita Krajčiová, a kastélymúzeum kulturális-propagációs menedzsere tájékoztatta a...
Kisebbségi Kulturális Alap: 63 ezer euróval több a kiemelt fesztiváloknak
Jókai Napok, Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny, Néptánc-antológia, Duna Menti Tavasz, Eszterlánc Országos Gyermek-néptáncfesztivál. Mi a közös bennük? Az, hogy a szlovákiai magyar...
Dunaszerdahely ad otthont az amatőr fényképészek kiállításának
A dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ (ŽOS) a múlt héten jelentette be az AMFO amatőr fényképészek járási versenyének eredményeit. Az eredményhirdetéssel egyúttal megnyílt a versenyben...
A kiszehajtás hagyományának felelevenítése a zselízi alapiskolában
Húsvét előtti utolsó tanítási napon, szerdán, április 1-jén a kiszehajtás hagyományát elevenítették fel a zselízi magyar alapiskola felső tagozatos néprajz szakkörös tanulóival. Sok...
Tanácskozott a Csemadok Országos Elnöksége
A testület tagjai beszámoltak a legutóbbi elnökségi ülés óta megvalósult országos rendezvényekről, beszéltek a szövetséget érintő kulturális és társadalmi kérdésekről.
Valóra vált álom
Mezei Attila neve Somorján, de már Csallóköz-szerte is ismert. A fiatal, húszas éveiben járó énekes sok sikeres fellépést tudhat maga mögött, számos értékes díjat...