Döme Károly emléknap volt Izsán
Már hagyománnyá vált, hogy a Duna menti községben minden évben ünnepélyes keretek között emlékeznek az iskola névadójára, Döme Károlyra. Döme 1800-től 1815-ig volt izsai plébános, 2000 óta az alapiskola az ő nevét viseli. Végrendeletében alapítványt hozott létre a szegényebb sorsú tehetséges izsai gyermekek támogatására, s azt kérte, hogy szentmisével emlékezzenek meg róla halála évfordulóján.
Gazdag életút – idegenben is mindig magyarként
Múltról, jelenről, jövőről - Deák Ernővel Pozsonyban, a Csemadok székházban szerveztek találkozót. Szépszámú érdeklődővel, népes közönséggel került sor Deák Ernő Bécsben élő történész, író, közéleti egyéniség, főszerkesztő bemutatkozására, könyveinek ismertetésére.
Miskolc-Fülek Retour. Mi van a kofferben? Helyi kulturális értékeink!
Miskolc és Fülek is gazdag kulturális és történelmi hagyományokkal bíró település, amelyek azonban jelenleg kevésbé ismertek, feltártak és turisztikailag kiaknázottak. A múlt – elsősorban...
RE-CREATION: aktív időskor az Alsó-Ipoly mentén
A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil szervezet vesz részt. Az akcióterv célja,...
Xisco Muñoz a dunaszerdahelyi futballcsapat új vezetőedzője
A spanyol Xisco Muñoz lett a szlovák élvonalbeli bajnokságban hatodik helyen álló DAC Dunaszerdahely labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
A klub hivatalos honlapján megjelent vasárnapi közlemény szerint...
Ötven gyermek ügyeskedik péntekig Csallóközaranyoson – zajlik a Kuckó kézműves tábor
Csibész, a tábor kutyája kora délutáni sziesztáját töltötte, amikor Várady Kornélia igazgatónő irodájában jártunk ma kora délután Csallóközaranyoson, a Kóczán Mór Alapiskola és óvodában. Volt mit kipihennie, mondják, esténként szinte „szétszedik” a kis táborlakók. Ötven gyermek részvételével zajlik az iskolában a XI. Kuckó kézműves tábor.
Füleki Csemadok-boldogság nagy kalappal
A magyar kultúra napja és a Csemadok megalakulásának 70. évfordulója előtt tisztelgett Füleken, a Városi Művelődési Központ báltermében zsúfolt ház előtt a Csemadok Füleki...
Megújul az egykori lévai zsidó iskola épülete
Hamarosan megújul a Léva történelmi központjában álló egykori zsidó iskola épülete. A nemrégiben csodásan felújított zsinagóga tőszomszédságában álló épület a megszépülést követően is a...
Mától az ÖBB és a ZSSK szállítja az utasokat a Komárom–Pozsony vasútvonalon
A mai nappal befejezte működését a Komárom–Pozsony vonalon a cseh RegioJet. Helyette a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) és az Osztrák Vasúttársaság (ÖBB) üzemelteti a vonalon közlekedő...
Királyhelmecről indultak…
A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás szervezésében a királyhelmeci Bodrogközi Magyar Közösség Házában mutatták be Fehér József – Kovács Dániel Királyhelmecről indultak… Helmeczy...
Szegab – évzáró a kultúrház presszójában
A kultúrház presszójában tartotta évzáró gyűlését a bátorkeszi Szegab Polgári Társulás. Dolník Tibor alelnök köszöntötte a megjelenteket, köztük Labancz Roland polgármestert, majd egyperces néma...
A Csehországba deportáltakra emlékeztek Pozsonyeperjesen
Hetven év telt el azóta, hogy a felvidéki magyarok ezreit telepítették Csehországba, ahol jogaiktól megfosztva, háborús bűnösként kellett élniük. A Dunaszerdahely mellett található Pozsonyeperjes...