Vásárúton utoljára a Rétesfesztivál keretében 2019-ben sikerült addig elképzelhetetlen hosszúra nyújtani a rétestésztát. Aki egyszer is próbálta konyhájában ezt a műveletet, tudja, nem könnyű feladat a finom tésztát …
Csallóköz
-
-
Különleges ünnepre gyűltek össze augusztus 16-án, vasárnap a gútai Nagyboldogasszony-plébániatemplomban a jelenlévők: az idei búcsúi szentmise keretében az elmúlt időszakban gondosan felújított templomot ünnepélyes keretek között áldották meg. …
-
Hagyományőrzéssel, közösségi programokkal, gasztronómiával és zenével várta vendégeit augusztus 7-én és 8-án Nagymad, ahol immár tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Bicsaknapokat. A kétnapos ünnep középpontjában ezúttal is a …
-
A 2025/2026-os idény a várakozásokat is felülmúló eredményt hozott a nagymegyeri U15-ös labdarúgócsapat számára. A Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség által szervezett III. U15 Hummel Ligában szereplő együttes végül a második …
-
Idén nyáron ismét elérhető a Csallóköz főbb turisztikai attrakcióit összekötő, ingyenes Shuttle Bus szolgáltatás. Az ingyenes buszjárat összeköti a nagymegyeri Thermal Corvinust, a dunaszerdahelyi Thermalparkot, a dióspatonyi Malkia …
-
Nagyszombat megye folytatja a hidak felújítását: teljes ütemben zajlik az Albár és Vásárút közötti híd rekonstrukciója, ahol jelenleg az új szerkezet alapozási munkálatai, konkrétan az alapok fúrása van …
-
1946. március 21-én született Janiga József, akit a felvidéki magyar képzőművészetben sokan „a Csallóköz festője”-ként tartanak számon. Az évforduló – meg nem ért 80. születésnapja – alkalmából Nagymegyeren …
-
Újabb jelentős városfejlesztési beruházás veszi kezdetét Dunaszerdahelyen: 2026 március 10-én kezdetét veszi a Szent István tér teljes körű revitalizációja. A projekt a belváros egyik legfontosabb közösségi terét érinti, …
-
A Szlovák Vasúttársaság (ŽSR) rendkívüli hétvégi lezárásra figyelmeztet a Nemesócsa és Nagymegyer közötti vasútvonal egyik vasúti átjáróján. Az intézkedés oka a sínen keletkezett törés miatti szükséghelyzet. A vasúttársaság …
-
Január közepe óta több európai fővárosban megrendezett turisztikai kiállításon is kiemelkedő érdeklődés övezte a Csallóköz régió kínálatát. A bécsi Ferien-Messe Wien 2026-on, a finnországi Helsinkiben megrendezett Matka Travel …

