Sajó Sándor születésének évfordulóján, mely egyben a magyar nyelv napja is, újra megszervezték Ipolyságon a Magyarnak lenni: nagy s szent akarat címmel a magyarságvers-seregszemlét. November 13-án az Ipolysági …
kultúra
-
-
A Csemadok Területi Választmánya és Tornaljai Alapszervezete november 8-án közösen rendezte meg az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából tartott kórustalálkozót a Tornaljai Tompa Mihály Városi Művelődési Központban. …
-
„Egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv” – írta Kányádi Sándor magyar költő, az Apáczai című prózaversének utolsó soraiban. Ezt a „batyut” gazdagította a 23. alkalommal megrendezett anyanyelvi vetélkedő, …
-
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában …
-
Különleges estben lehetett része annak, aki ellátogatott Nagybalogra, ahol Pataki Szilvia a Déryné Program keretében a Rákóczi Szövetség szervezésében mutatta be nagy sikerű előadását, a Karády kalapja című …
-
Művelő
A magyar kulturális élet fellendítését is szolgálja a besztercebányai alkonzulátus új kiállítótere
Új kulturális – közösségi térrel gazdagodott Besztercebányán a Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége alá tartozó alkonzulátus. A frissen kialakított kiállítási térben október 30-án nyitották meg az első tárlatot. A Quo …
-
A kassai Thália Színház színészei, vagy álnevükön, a Márai Orfeum különítménye merényletet követett el a közönség ellen: zenés kabarét mutattak be. Én az október 21-i előadást néztem meg …
-
A rimaszombati közönség ezúttal is szívébe zárta Berecz Andrást, aki meséivel, dalaival és csendjeivel olyan estét varázsolt, ahol a mindennap is ünneppé nemesült. A Kossuth-díjas ének- és mesemondó …
-
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2025. október 24-én, pénteken Dunaszerdahelyen rendezte meg a XX. Őszi Írófesztivált, amelynek hagyományosan az irodalmi díjak átadása képezte a záróakkordját – számolt be …
-
Rimaszombatban különleges vendéget köszönthettek: Molnár Piroska, a Nemzet Színésze, a magyar színművészet legendás alakja látogatott el a városba, amely édesapja szülőhelyeként különösen közel áll a szívéhez. A meghívást …

