A 2025-ös szentév Szent István-ünnepét egy kilencnapos „határok nélküli imahadjárat” előzi meg, melybe augusztus 11–19. között minden jó szándékú ember bekapcsolódhat, akik szívügyüknek tekintik, hogy a magyar népért …
Pozsonyi katolikusok
-
-
Számos programot, valamint felvidéki magyar gyermekek, fiatalok számára alkotói pályázatot is hirdet a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség augusztus 20-ra, Szent István király ünnepére. ALKOTÓI PÁLYÁZAT A Pozsonyi Magyar …
-
A jubileumi szentév nyári zarándoklatát Lengyelország kegyhelyeire szervezte meg a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség, melyen a helyi híveken kívül, a máshonnan jelentkezők közt Kárpátaljáról érkezett magyar testvérek is …
-
Egy rendkívül gazdag héten vagyunk túl, amelynek során nemcsak adtunk, hanem rengeteget kaptunk is – számol be Gál Janka Pozsonyban dolgozó hittantanár. Hit, kegyelem, bizalom, barátság, remény – …
-
Mint ahogyan arról beszámoltunk, már az iskolások júliusi és augusztusi nyári szünidejét megelőző hetek is színes programokat kínáltak a pozsonyi és környékbeli híveknek. Hálatelt szívvel tekintenek vissza az …
-
A pozsonyi Elnöki Palotában ünnepi fogadást adott Peter Pellegrini, a Szlovák Köztársaság elnöke beiktatásának első évfordulója alkalmából. Az elnök idén is folytatta azt a hagyományt, hogy e jeles …
-
A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség lelkipásztora és segítői szeretettel hívnak minden jószándékú testvért június utolsó napjaiban azokra a programokra, melyek a ráti Szent Mihály Gyermekotthonból érkező vendégekkel – …
-
A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség színes nagyböjti programjai között szerepelt a magyarországi kilencgyermekes édesanya és néprajzkutató, Dyekiss Virág pozsonyi látogatása is, aki Molnár Tamás atya meghívását elfogadva, az …
-
Egy hónappal az április 26-i veszprémi beatifikáció előtt Pozsonyban tartottak triduumot március 26. és 28. között, hogy még jobban megismerjék a fiatalon meggyilkolt munkáslány, Bódi Mária Magdolna életét …
-
A 2025-ös jubileumi szentévben nemcsak Rómába zarándokló hívekként válhatunk „a remény zarándokaivá” – a szentév mottója értelmében –, hanem világszerte, az egész katolikus egyházban vannak kijelölt helyek, ahol …