Illusztráció

Még ki sem tették a vasúti megállóhelyeken az állomások nevét a kisebbség nyelvén is feltüntető táblákat, máris van olyan szervezet, amely tiltakozik ellene. A Szlovák Intelligencia Kongresszusa (KSI) szerint a szlovák integritást sértő cselekedet a kétnyelvű táblák elhelyezése.

A KSI szerint a Szlovák Köztársaság integritását sérti az a miniszteri rendelet, mely a minap látott napvilágot, és amelynek köszönhetően hamarosan megjelenhet 54 magyar és egy ruszin településen a nemzeti közösség nyelvén is a vasúti állomás elnevezése. A szervezet szerint ez érthetetlen és felesleges lépés, főleg most, amikor az ország önállósulásának huszonötödik évfordulójához közeledünk. Úgy gondolják, ez az út az elszakadáshoz vezet – írja a TASR hírügynökség.

A szervezet korábban a HZDS-hez volt köthető. Sokáig nem hallatták hangjukat, de elsősorban nacionalista megnyilvánulásaikról voltak ismertek.

Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy miniszteri rendeletben szabályozza 55 vasútállomás nevének kisebbségi nyelven történő feltüntetését is. Olyan településeken van erre lehetőség, ahol a nemzeti közösség aránya eléri a húsz százalékot. Tegyük hozzá: sokkal több olyan település van, ahol vasútállomás is van és a kisebbség aránya is több mint húsz százalék. A KSI azonban mégis elszakadási kísérletet lát a rendelet mögött. A szervezet szerint csak egy kisebbség követeli saját anyanyelvén is a táblákat, s ez a bizonyíték az elszakadási igényre. Ez szerintük az egyik utolsó lépés ahhoz, hogy a magyarság elszakadjon. A KSI felszólítja a parlamentet és a kormányt, hogy akadályozzák meg a táblák elhelyezését a vasúti megállóhelyeken.

Érsek Árpád azzal indokolta a rendeletet, hogy a kisebbségi nyelveken való tájékoztatás szerepel a kormány programjában. A minisztérium szóvivője, Karolína Ducká a TASR-nak elmondta: a rendelet nemcsak a magyar, hanem az összes kisebbségre vonatkozik. Az egyetlen kitétel, hogy az adott településen a kisebbség aránya elérje a húsz százalékot. Ducká szerint a rendelet a nemzetek közötti békés együttélést is szolgálja.