Több biztosító Szlovákiában: visszacsinálják?

Míg Magyarországon december 17-én az Országgyűlés szocialista-szabad demokrata többsége teret engedett a magánbiztosítóknak, Szlovákiában Robert Fico szociáldemokrata kormánya próbálja minden eszközzel korlátozni őket. Egy friss közvélemény-kutatás szerint viszont a szlovákok 52 százaléka ma már inkább a több-biztosítós rendszerben hisz.

Míg Magyarországon 2007-ben éleződött ki a politikai küzdelem a kevert, állami-magánbiztosítós egészségügyről, Szlovákia már túl van egy korszakon: a vita ott épp a magánbiztosítós rendszer megőrzése vagy kvázi visszaállamosítása körül zajlik.

A szlovák egészségügyi reformokat megkülönböztetett nemzetközi figyelem kísérte, és ma is gyakran beszélnek ezen a téren szlovák példáról vagy szlovák modellről (ez persze nem feltétlenül jelent jót, csak egy megoldási javaslatot az egészségügy minden országot nyomasztó gondjára).

Szlovákiában az egészségügy átalakításának fő irányait már a kilencvenes évek elején lefektették, és az egymást váltó kormányok többé-kevésbé tartották magukat ezekhez az alapelvekhez. Két fontos prioritás volt: egyrészt megtartják az általános, mindenkire érvényes kötelező társadalombiztosítást, másrészt az addigi állami ellátás helyett helyet decentralizálják a biztosítási rendszert, és több biztosítónak engedik át a finanszírozást, a biztosításban a magántőke is helyet kap.

Elsőre csődött mondott a több-biztosítós rendszer

Szlovákiában már 1995-től lehetett egészségbiztosító társaságokat alapítani. A rendszer felfutásakor, 1996-ban 12 társaság működött, többségük magánkézben. A korábbi országos egészségpénztár állami tulajdonban maradt, és Általános Biztosító néven működött tovább. Aki nem választott más társaságot, az itt maradt tag – máig itt van a biztosítottak nagyobb része. A másik állami tulajdonú társaság, a Közös Egészségbiztosító a belügyi, a vasúti és a honvédségi biztosítók egyesítésével jött létre.

A több-biztosítós rendszer első nekifutásra hamar csődöt mondott. Ennek legfőbb oka az volt, hogy rosszul osztották el az államhoz befolyt járulékokat, és nem volt elegendő forrás a biztosítók megfelelő működéséhez. A kasszák hiánya 1998-ban elérte a GDP 0,8 százalékát.

A biztosítók emiatt nem tudtak fizetni a kórházaknak, a kórházak a beszállítóknak, a gyógyszercégeknek. A súlyos adósságokat felhalmozó társaságokat a kényszerű egyesülés mentette meg: 1999-re a 12 társaságból öt maradt talpon: a két állami és három magántársaság, az Apollo, a Sideria-Istota és a VZP-Dôvera.

Ma a két állami mellett négy magánbiztosító működik, a Dôvera, az Apollo, az Európai Egészségbiztosító és az Union. Érdekesség, hogy az Apollo korábban magyar érdekeltség volt, hiszen azt részben a Mol kezében levő Slovnaft alapította (ma már a Molnak nincs itt érdekeltsége). A Dôvera az ország egyik meghatározó pénzügyi befektetési csoportjának, a Pentának az érdekeltsége, az Európai Egészségbiztosító osztrák, az Union holland tulajdonban van. A magánbiztosítók összesen a lakosság húsz százalékát tudják ügyfeleik között, de folyamatosan növelik taglétszámukat.

Súlyos hiányok

A kilencvenes évek végére Szlovákiának szembesülnie kellett azzal, hogy önmagában a több egészségbiztosító létezése nem jelent megoldást az egészségügy válságára. A rendszer pazarlóan működött, sok kihasználatlan ágy volt, a gyógyszerkiadások folyamatosan emelkedtek, és egy idő után a rendelkezésre álló forrásokból már nem lehetett finanszírozni az ellátás egyre emelkedő költségeit.

Az egészségbiztosítási járulék összege Szlovákiában a bruttó fizetés ill. jövedelem 14 százaléka. A népesség közel 60 százaléka, nyugdíjasok, gyerekek, munkanélküliek stb. után azonban az állam fizeti a járulékot. A biztosítók szerint a csőd egyik oka az volt, hogy az állam túl keveset fizetett az eltartottak után. 2000-ben például 283 korona volt ez a fejpénz, míg a valódi költségek ennek kb négyszeresét tették ki.

2002-re az egészségügyi kassza hiánya elérte a 26 milliárd koronát (kb. 180 milliárd forint). A választási kampányban koherens elképzelései az egészségügy megújításáról egyedül az Új Polgári Szövetségnek (ANO) voltak. A választások után Mikuláš Dzurinda négypárti koalíció élén folytathatta a kormányzást, a koalíció tagja lettaz ANO is. Az egészségügyi tárcát az ANO kapta, a miniszter a párton kívüli Rudolf Zajac lett.

A szlovák egészségügyi reform következő szakasza Zajachoz, illetve a magyar származású Peter Pažitnýhoz, az Egészségpolitikai Intézet egyik alapítójához fűződik. Zajac azzal szembesítette a szlovákokat, hogy ez egészségkassza ilyen súlyos hiánya mellett nem javítható a szolgáltatások színvonala, nem lehet új, korszerű berendezéseket vásárolni, felújítani a kórházakat, emelni az egészségügyi alkalmazottak bérét. Zajac másik vesszőparipája az volt, hogy az egészségügyi rendszert nem lehet korlátlanul terhelni az ingyenesség címszava alatt, ezért korlátozásra van szükség.

Vizitdíj, kórházi napidíj. Ismerős?

Bevezették ezért a receptdíjat és a vizitdíjat, illetve a kórházi napidíjat. A vények kiváltása és az orvosi vizsgálatok 20 koronába (kb. 150 forint) kerültek, a kórházi tartózkodás díja naponként 50 korona (kb. 400 forint) volt, de ezt csak 21 napig kellett fizetni (Magyarországon is hasonló a napidíj rendszere). Kilométerenként 2 koronás díjat számítottak fel a betegszállításért (nem sürgősségi esetekben), és a gyógyfürdőben napi 50-250 korona (kb. 400-2000 forint) díjat írtak elő.

Az intézkedések hatására jelentősen visszaesett, csökkent a körzeti orvosok és az ügyeletek terhelése (az indokolatlanul, kényelmi okokból igénybe vett ügyeleti ellátásért 60 korona díjat kellett fizetni) és a gyógyszerfogyasztás.

A reform számos más újdonságot hozott. Megjelentették az orvosok és a kórházak minőségi ranglistáját, létrehozták a betegek jogain őrködő és a kórházakat szankcionáló Egészségügyi Felügyeleti Hivatalt (hasonló a nálunk 2007 januárjától működő Egészségbiztosítási Felügyelethez).

A kórházak és biztosítók hatalmas tartozásait az állami tulajdonú Veriteĺ Rt. vette át, amely elengedte a büntetőkamatokat, és csak a törzstartozást követelte kellett kifizetni. 2005 végén az egészségbiztosítóknak gyakorlatilag nem volt tartozásuk, az egyetemi kórházak kétmilliárd, a kisebb kórházak 2,3 milliárd korona tartozással rendelkeztek.

A 2004 októberében jóváhagyott reformtörvények alapján mindenkinek kötelező kiegészítő biztosítást is kötnie. Az egészségbiztosítókat törvényben kötelezték, hogy részvénytársasággá alakuljanak. Ez szigorú gazdálkodásra sarkallta őket, a csőd elkerülésére. Meg is lett az eredménye.

Nincs igazi verseny

Amikor az állami kézben lévő állami biztosító is a valós piaci lehetőségek és feltételek mellett szeretett volna szerződést kötni az orvosokkal, a Szlovák Orvosi Kamara élesen tiltakozott. Mivel nem kaptak elég fejpénzt a betegek kezelése után, az orvosok azzal fenyegetőztek, hogy a betegekkel fizettetik meg a hiányzó összeget.

A piaci feltételek bevezetésének hatása lett az is, hogy a rosszul gazdálkodó kórházak ellen végrehajtási eljárások indultak. A közvélemény-kutatások szerint a kórházakban csökkent a hálapénzforgalom, és a kórházak is abba az irányba fordultak, hogy legális csatornákon nyújtsanak jobb szolgáltatásokat a betegeknek.

Árversenyt hirdettek a gyógyszergyártóknak az azonos hatóanyagú készítmények körében, így sikerült lejjebb nyomni az árakat és az egészségbiztosítók kiadásait. Nagy ütemben fejlesztették a mentőszolgálatot, a minisztérium 2005-ben pályázatot hirdetett a mentőállomások üzemeltetésére. A mentőállomások száma 91-ről 259-re nőtt.

A gyakorlatban nagyon sok feszültséget hozott a reform. Az egészségügyi dolgozók és az orvosok hiába várták béreik rendezését, emiatt sztrájkok sora indult. Nem indult be igazi szolgáltatói és biztosítói verseny, és nem lett gazdaságilag stabil a rendszer, főként az állami adósságkonszolidáció csökkentette a hiányt. A kórházak a gazdálkodás problémáit anyagi megszorításokkal, a bérek csökkentésével igyekeztek megoldani, ami komoly konfliktusokhoz vezetett.

Komoly feszültségeket szült a kórházak gazdasági társasággá alakítása. Ezt végül a Dzurinda-kormány maga állította le egyik utolsó intézkedésével. Ezen persze sok kórház bukott, előzetesen ugyanis több millió koronát költött az átalakuláshoz szükséges auditra.

Törvény tiltja a hasznot

A 2006-os kampány egyik fő témája már az egészségügy helyzete volt. A később kormányra került Robert Fico élesen támadta a magánbiztosítókat. Azt hangoztatta, hogy megengedhetetlen, hogy miközben az egészségügyirendszer korántsem működik jól, a biztosítottak pénzének egy részéből a magánbiztosítók hasznot képezzenek. 2006-ban a biztosítók összesített haszna 1,2 milliárd korona (kb. 9 milliárd forint) volt.

Fico kormánya 2006 szeptemberében megszűntette a 20 koronás vizitdíjat és a kórházi ágyhasználati díjat, emellett leállt a kórházak részvénytársasággá alakítása, illetve privatizálása is.

A szlovák parlament idén október 25-én elfogadta az egészségbiztosítókról szóló törvényt, amely arra kötelezi a biztosítókat, hogy nyereségüket az orvosi ellátásra fordítsák. Előírják a biztosítóknak azt is, hogy a működési költségre az addigi 4 százalék helyett csak 3,5 százalékot fordíthatnak, aki pedig ki akar vonulni a piacról, annak ingyen kell átadnia ügyfélkörét.

Visszaállamosítás?

A biztosítók azonnal kilátásba helyezték, hogy tulajdonosi jogaik védelmében nemzetközi bírósághoz fordulnak. Jogászok szerint a külföldi tulajdonú biztosítók jó eséllyel vágnak neki a több tízmilliárd koronás kártérítési pereknek. A Dôvera már a törvény elfogadása után bejelentette, hogy a 15 milliárd koronás (113 milliárd forintos) kártérítési pert kezdeményez a kormány ellen.

A 2006-os kormányváltás óta több kísérlet történt az emberek állami rendszerbe való visszaterelésére. 2006 decemberében például az egészségügyi miniszter azt javasolta, hogy az állami biztosítottak (hárommillió ember) csak az állami biztosítók ügyfelei lehessenek, de a javaslatot nem fogadták el.

2007-ben Ivan Valentovič szlovák egészségügyi miniszter, aki mellesleg az egyik állami biztosító vezetői székéből lépett a tárca élére, azt javasolta, hogy az eddigi két közszolgálati és négy magánbiztosító helyett egy államit hozzanak létre. Ezt azonban maga Robert Fico sem akarta. A hírek szerint így ugyanis 30 milliárd koronás (215 milliárd forint) kártérítést kellett volna fizessen a költségvetés a magántársaságoknak.

Október végén Miroslav Číz a parlament alelnöke azt fejtegette, hogy az állam a gyógyszergyártó és -forgalmazó cégek nyereségét is korlátozni fogja, mert szerinte a „világon nincs olyan egészségügyi rendszer, amely lehetővé tenné, hogy a kötelező egészségügyi biztosításból valaki nyereséget termeljen”.

Van, aki védi a reformot

A rendszer visszacsinálásának kérdésében a szlovák társadalom igencsak megosztott. Egy szeptemberi közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a szlovákok 52 százaléka nem ért egyet a több-biztosítós rendszer lebontásával.

A szlovák Egészségbiztosítók Szövetsége (ZZP) negyven nap alatt százötvenezer támogató aláírást gyűjtött össze a több-biztosítós egészségügyi rendszer megőrzése érdekében. Magyarországról nézve talán meglepő, de a reformot a szlovák orvosok egyik szervezete is védelmébe vette. 2007 júliusában a szlovák szakorvosi szövetség azt az állásfoglalást tette közzé, hogy a több-biztosítós egészségügyi rendszer eltörlése a demokrácia végét jelenti Szlovákiában.

A szlovák orvosok egy része 2006-ban nyíltan fellépett a vizit- és ágydíjak megszüntetése ellen is, mivel ez számukra közvetlenül is bevételkiesését okoz, és nehezményezik, hogy a kormány nem közölte, mivel ellentételezi kieső bevételüket.

A Fico-kormány közben olyan lépésre kényszerül, amely Magyarországon 2007 elején óriási feszültségeket keltett. A szlovák egészségügyi minisztérium javaslata szerint meg kell szüntetni hatezer kihasználatlan kórházi ágyat, és az állami biztosító csak 34 kiemelt kórházzal kötne szerződést.

Index.hu