Ma Pozsonyban első fokú ítélet született a Szlovák Nemzeti Párt által Duray Miklós ellen kezdeményezett perben. A bírósági ítélet szerint az SNS-t megilleti a bocsánatkérés, a 10 milliós kártételre vonatkozó igényüket viszont túlzottnak találta a bíróság, azt 1 millió koronára mérsékelte.

Az ítélet nem jogerős, az ítélet kézbesítését követően 15 napon belül fellebbezést nyújthat be ellene bármelyik fél.

Duray Miklós személyesen is megjelent a bíróságon, míg a Szlovák Nemzeti Párt csak ügyvéddel képviseltette magát. Duray Miklós a Felvidék Ma hírportálnak nyilatkozva elmondta, nem lepődött meg, számított arra, hogy az első fokú ítélet elmarasztaló lesz vele szemben. Ugyanis Szlovákiában már több precedens volt hasonló ítélkezésre, de arra is, hogy a nemzetközi bíróság már a szlovákiaival ellenkező ítéletet hozott. Duray Miklós is kész arra, ha Szlovákiában ellene ítélkeznek, akkor a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul jogorvoslatért.

Az SNS egyébként még egy 2006-os Duray-interjú ürügyén indított polgárjogi bírósági eljárást Duray Miklós ellen, azt nehezményezve, hogy Duray az InfoRádióban fasisztának minősítette  pártjukat.