Az idei évben a Farkasdon tartott megemlékezés rendhagyóra sikeredett. Nemcsak a márciusi ifjakra, eseményekre emlékeztek, hanem sokunk nagy örömére helyet kapott azon az estén még egy nagyszerű pillanat is, Izsák Ferenc verseskötetének bemutatója.
Ebben a pár sorban egy emberről írok, egy olyan emberről, aki halandó…halandó ebben a világban, akárcsak mi. Egy olyan személy munkássága kapott lehetőséget a nyomtatványok sorában, kit a farkasdi régióban ismernek, de csak oly kevesen látnak a maga valóságában is. Egy csodálatos művészé, aki a maga született tehetsége által vált szobrásszá, zenésszé, költővé. Ez az ember, Izsák Ferenc. A verseskötet életművének csak egy töredékét tartalmazza. Számtalan kiállításon bizonyította tehetségét az elmúlt években, és öregbítette Farkasd község jó hírnevét is. A verseskötet Bugár Henrietta és Juhász Gyula szerkesztésében – a Farkasdi Községi Hivatal támogatásával jelent meg.
Feri bácsi így mesél önmagáról: „1936-ban születtem Negyeden, de családot Vágfarkasdon alapítottam. Atyai nagyapám, sőt nagybátyám is neves ács volt. Az ácsszakma szeretetét, a fához való vonzalmat tőlük örököltem, de engem az ácsmunka soha nem elégített ki. Az első igazi szobrászsikeremet gyermekkori barátaim körében arattam, amikor a sétapálca fejét a saját öklömről életnagyságban faragtam ki. A bicskával faragás, az agyagformázás szenvedélyemmé vált, de szakmai tapasztalatok és jó szerszámok nélkül fejlődésem korlátok közé volt kényszerítve. Az első vésőimet nagy nehezen Németországból csempészték be cserébe egy szobromért. Egy harminc évvel ezelőtti találkozás Nagy Jánossal, az ismert komáromi szobrászművésszel egy Csemadok által szervezett alkotótáborban nagyot lendített rajtam. Munkáim megtalálhatóak házasságkötő termekben, ravatalozók falain, családi házak előszobáiban itthon és külföldön is. …hetvenes évek….Egy olyan szomorú szakasza következett az életemnek, amikor a lelkemben összehalmozódott sok-sok szépséges gyermekkori emlék, ifjúkori élmény nyújtott menedéket. Szép lassan kibékültem a rám mért sorssal, s gondolataimat versekbe faragtam” – mondja Izsák Ferenc.
Egyszerű azt kimondani, hogy „jobb később, mint soha”, de a tényt is el kell fogadnunk, hogy az idő véges, és évtizedeket élni elismerés nélkül egy alkotó számára akkor sem számít elfecsérelt időnek. Nem tudhatjuk, melyik kis falusi ház apró műhelyében születik egy újabb remekmű. Feri bácsi 76 évesen kapott elismerést, talán jobban oda kellene figyelnünk a környezetünkben élő tehetségekre.
Lakatos Ferenc, Felvidék.ma
