Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium korábbi stratégiai főosztályvezetője december 8-án vette át Magyarország Kassai Főkonzulátusának irányítását. A kassai Márai Stúdió színháztermében hivatalba lépése alkalmából koktélt adott január 28-án. Ebből az alkalomból készült vele a beszélgetésünk.
A hatgyermekes családapa – három fiú és három leány édesapja – Budapesten született magyar-lengyel családban. Ez utóbbi mit jelent Önnek?
Mondhatni, hogy az anyatejjel szívtam magamba a Közép-Európa iránti elkötelezettséget. Amikor a felnőttek „politizáltak”, mind a magyar, mind a lengyel családunkban – bár egyik famíliának sem volt rokonsága a szomszédos országokhoz került területeken – kiemelt „napirendként” volt jelen a szomszédokhoz való viszony. A lengyel családban például a lengyel-német és a lengyel-orosz viszony. Nagyapám a Honi Hadseregben harcolt a szabad Lengyelországért, amiért nemcsak a nácik üldözték, hanem később a szovjetek is. Nagyon fontos volt számukra, hogy 1966-ban a lengyel püspökkar azt írta a németeknek, hogy „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk.”
A magyar családban, édesapám és nagymamám nagy ideálja, Németh László és édesapám atyai barátja, Bibó István öröksége állandóan felszínen tartotta ezt a kérdést. A mieink iránti elkötelezettség és a szomszédokkal való párbeszéd ezért sosem volt két külön kérdéskör számomra, mindig is egyetlen, elválaszthatatlan szükségszerűségként tekintetem rájuk.
Hogyan vezetett az útja Kassára?
Első diplomáciai kiküldetésemkor 2002-ben Pozsonyba kerültem, utána egy rövid ideig szerb referensi intermezzo következett. Két évet Bukarestben beosztott diplomataként szolgáltam, majd 2008-ban külügyminisztérium állományában maradva, de az Országgyűlés Külügyi Hivatalában teljesítettem szolgálatot, ahol bár európai uniós keretekben, de a szomszédsági kapcsolatok kérdéskörével foglalkoztam. 2010 nyarától 2014 nyaráig a Külügyminisztérium Stratégiai Tervezési Főosztályát vezettem és ezt követően kaptam rá felkérést, hogy vállaljam el a főkonzulátus vezetését.
Váratlanul érte a felkérés? Mennyi ideje maradt a felkészülésre?
Váratlan, ám kellemes meglepetésként ért a felkérés. A felkészülésre semennyi időm sem volt. Formálisan kötelező felkészülésen kívül nem kaptam erre lehetőséget, mert gyors váltásra volt szükség. Nem mondom, hogy az elmaradt felkészülés nem hiányzik, mert nagyon is érzékelem hiányát, de azért nem teljesen nulláról kellett az új munkával az intellektuális és érzelmi azonosulást megkezdenem. A felkészítés optimális esetben egy év. Egy, másfél hónapom volt rá. Ez elment azzal, hogy letettem a kötelező konzuli vizsgát, mert a konzuli munka speciális szaktudást igényel. Már 12 évvel korábban letettem ilyet, de a magyar konzuli szolgálat azóta fényéveket fejlődött, úgyhogy az akkori tudás ma már muzeálisnak számított. Nagyon élveztem az ezzel való újratalálkozást, de ez rengeteg időt és energiát kötött le.
Milyen elvárásokkal találta magát szembe? Egy szertelen és szilaj fiatalembernek ismertem meg pár évtizeddel ezelőtt. Mennyire kell most és mennyire képes „felső elvárásoknak” engedelmeskedni?
A diplomácia egy fegyelmezett rendszer. Aki diplomáciai szolgálatot vállal, az vállalja a küldő ország kormányának törekvéseit, és érvényesíti azt a diplomácia eszközeivel. A velem szembeni elvárás az, hogy azt a kedvező légkört, mely a két ország kapcsolatában uralkodik, segítsem fölhasználni a gyakorlati együttműködés erősítésére, mind gazdasági, mind mindenféle más területen, és kísérjem figyelemmel, hogy ez a kedvező légkör hogyan csapódik le és milyen kedvező lehetőségeket nyit meg a konzuli területen. Azt hiszem, életemben voltak már nehezebb kihívások is, mint ezzel azonosulni, hiszen a velem szemben táplált elvárások majdnem olyanok, mintha én találtam volna ki saját magam számára.
Milyen nagy a konzuli terület?
Egy igazi birodalom. Délen Ajnácskőtől Tiszacsernőig, sőt Szelmencig terjed. Északon Árvától a szlovák-lengyel-ukrán hármashatárig. Amikor Pozsonyban dolgoztam, csak ritkán nyílt alkalmam, bár sokkal többet szerettem volna a kelettel foglalkozni, így most egy kicsit az „ígéret földjére” jöttem.
Hogyan látja a szlovák-magyar kapcsolatokat, ami munkájának megkerülhetetlen velejárója?
A két nemzet két nagyon értékes társaság. Ha a bennük rejlő pozitív energiákat össze tudjuk kapcsolni, akkor nagyon sokat tehetünk saját magunk és egymás javára, mi több, a tágabb régió, Közép-Európa, sőt egész Európa javát szolgálhatjuk. Ezért a magyar-szlovák kapcsolatok erősítését nagy és szent feladatnak tartom. Mindig egy szellemi értelemben vett nosztalgikus területen éreztem magamat, amikor ezzel a kérdéskörrel foglalkoztam.
Miért nosztalgikus?
Azért, mert szeretem. Vannak ugyan észérvek is amellett, hogy miért stratégiai jelentőségű Szlovákia számunkra, de nem titkolhatom, hogy nemcsak pragmatikus feladat ez számomra, hanem érzelmileg is fontos. Egy népet, amellyel ezer éven át közös volt a sorsunk, leválasztottak rólunk és szembefordítottak velünk. Ezt félmillió ember közvetlenül szenvedi meg, de törést jelent a magyarországi magyarok és a szlovákok milliói számára is. Szeretek ennek az orvoslásán dolgozni. Nagy érzés olyan emberek nyomában járni, mint például Esterházy János, aki ezt pontosan ugyanígy gondolta, annyira, hogy az életét is adta érte.
Milyen feladatok várnak Önre?
Az első heteim tapasztalatai alapján, három sávon látom a legfontosabb feladatot, amit be szeretnék járni. Az egyik sáv a gazdasági együttműködés. Ennek a „sávnak” két „keréknyoma” van. Az egyik oldalon ott vannak a rendkívül értékes határrégiók: Gömör, Abaúj, Zemplén és Ung, ahol sok dolgos munkáskéz vár munkára. Ezek az emberek szeretnének dolgozni, otthon szeretnének maradni a szülőföldjükön. Így a határ mindkét oldalán munkát kell biztosítani. Óriási lehetőségnek látom, hogy a két kormány elkötelezett ennek érdekében összefogni. Világszinten is egyedülálló, hogy a két befektetési ügynökség együttműködésben állapodott meg, ami azért úttörő a nemzetközi együttműködésben, mert alapvetően versenytársai egymásnak. Van tehát egy terület, amelyen sikerült világszinten is egyedülálló magyar-szlovák szövetséget teremteni. Kiemelkedő feladat, hogy ez a szövetség sikeres legyen a konzuli kerületünkben. A gazdasági sáv másik oldala, hogy az impozáns szlovák-magyar kereskedelmi adatokat a bolti polcokon nem lehet könnyen észrevenni. Hogy ez miért van így, arról nagyon hosszan beszélgethetnénk: igyekszem megérteni, hogy miért van így. De kétségtelen, hogy nem jól van ez így.
Azt szeretném, hogy konzuli kerületünkben a vásárlók karnyújtásnyira lakhelyüktől, koncentráltan juthassanak hozzá a csúcsminőségű magyar termékekhez. Ebben is igyekszem a főkonzulátus eszközrendszerével a magyar kormányzat törekvéseit támogatni.
A másik nagyon fontos csomagja tevékenységünknek a kelet-szlovákiai magyarság identitási törekvéseinek segítése, figyelemmel kísérése, lehetőségeim szerinti támogatása. Nemcsak egy pragmatikus együttműködést kell érteni ez alatt, hanem az ide akkreditált diplomatának egy kicsit részt kell vállalnia az itt élő magyar közösség életében. Ezt nemcsak Kassán tervezem, hanem a többi részen is úgy kívánok jelen lenni, hogy minél nagyobb részt képviseljenek életemben az itteni magyarok, és ők érezzék úgy, hogy az ő életük az én életem is. Szeretnék ebben legalább fele annyira támasza lenni a magyarságnak, mint elődöm volt, ő ugyanis igen magasra helyezte a lécet.
A harmadik sáv a magyar-szlovák párbeszédé, melyről már szóltam. Azt szeretném, ha a konzuli kerületben gyarapítani tudnánk azoknak a szlovákoknak a számát, akiknek fontosak vagyunk, akik szeretnek minket, akik rokonszenvvel tekintenek a magyarságra és Magyarországra, egyben partnerek abban, hogy szolidaritást teremtsük a két nép között. Olyan szolidaritást, mint a lengyel-magyar barátság. Hiszen a magyar-szlovák barátság alapjai is hasonlóak, ha történelmi szempontból nézzük. A mai szlovákok ősei együtt harcoltak a mi őseinkkel szabadságharcainkban, közös szenvedésben és örömökben volt részünk.
Ez az együttélés nagyban hozzájárult a modern szlovák nemzet megszületéséhez.
Igen, a két nemzet sokat köszönhet egymásnak. Egy közösség voltunk és ez egy olyan elvetett mag, mely, ha megtépázzák is a történelem viharai, ismét kisarjadhat, a két nemzet és a két állam kölcsönös szolidaritásának formájában. Reménykedem, hogy néhány nemzedék múlva azokra a megpróbáltatásokra, amelyeken a két nemzet viszonya a XIX. és főként a XX. század során átesett, és amelytől nemzedékek szenvedtek, csak a történelemórán kötelezően megtanulandó tananyag miatt fognak emlékezni.
Ez a légkörön is múlik!
Így van! Nem szabad azt gondolni, hogy pusztán intellektuális meggyőzésen keresztül lehet rendezni ezeket a kérdéseket, azt, hogy szeressük egymást és legyünk szolidárisak egymással. Ennek az alapjai megvannak. Ha a magyar fiatalok Amerikában, vagy Kínában járnak, általában a szintén ott járó szlovákokban, lengyelekben, románokban találják meg legjobb barátaikat. Ha ez így lehet, amikor Kínában járunk, miért ne lehetne így itthon, a Kárpát-medencében is?
Kassa milyen benyomást tett Önre?
Hogy mennyire értékes helyre jövök, nem most kezdtem fölfedezni. Az első benyomás tízéves koromban ért. A Lengyelországból hajnalban érkező vonatról leszállva, a Malom utcán keresztül bemasíroztunk a főtérre és a Dóm körvonalait láttam. Azóta három évtized vagy több is eltelt. Azt látom, hogy kis lélekszáma ellenére, a kassai magyarság nagyon pezsgő életet él, olyannyira, hogy már-már védekeznem kell, hogy ne csak Kassára figyeljek, hiszen munkaterületem jóval nagyobb.
Hogy ne csak a magyarokról beszéljek, el kell mondanom, hogy a szlovák partnerek részéről is nyitottságot tapasztalok, olyannyira, hogy kihívás a meghívások mindegyikének eleget tenni. Itt tartózkodásom első napjaiban azonnal fogadtak olyan kiemelkedő jelentőségű személyiségek, mint például a kassai érsek, akivel ott helyben meg is beszéltük, hogy közösen emlékezünk meg boldog Salkaházi Sára vértanúságának évfordulójáról. Ugyanígy fogadott Richard Raši főpolgármester és Zdenko Trebuľa megyei elnök, meg sokan mások. A magyar személyiségeket, akik azonnal fogadtak, azért nem sorolom most föl, mert túl hosszú lenne a lista. Év elején összeírtam, hogy kikkel találkoztam az első három hétben: ha jól emlékszem, másfél oldalt tett ki.
Január 28-án, hivatalba lépése alkalmából koktélra hívta meg a társadalmi és politikai szervezetek képviselőit. Miben különbözik a koktél a fogadástól?
Abban, hogy sokkal szerényebb. Spórolós főkonzult fognak megismerni személyemben a kassaiak. Bár Magyarország meredeken és a számokban már jól érzékelhető sikerességgel kapaszkodik ki abból a válságból, amelybe az évezred első évtizedében jutott, de a gazdasági mutatók az államigazgatás gazdálkodásában mindig késedelemmel kezdik éreztetni hatásukat. Ha viszont olyan időszakot élünk, amikor keveset költhetünk, akkor inkább több, szerényebb rendezvényt szeretnék, mint kevesebb mutatósat. Az együttlét a fontos: nem az, hogy mit szolgálunk fel. Ezért inkább koktéljaink lesznek, mint klasszikus értelemben vett fogadásaink.
Takarékosságról beszél, pedig többszörösére nő a diplomata kiküldöttek száma a főkonzulátuson. Vagy rosszul tudom?
Így van. Jó, hogy ez szóba kerül, mert fontos látni ezt a folyamatot is. Az elmúlt körülbelül egy évtizedben csak egy diplomatája volt a főkonzulátusnak, méghozzá a főkonzul. Szilveszter óta már ketten vagyunk: Bitay Levente konzul személyében megérkezett a helyettesem. Ígéretünk van egy külgazdasági attaséra is. Tehát egy helyett három: 200%-os növekedés!
A főkonzulátus visszaszerzi alapításkori méreteit. De senki ne gondolja, hogy ez azért van, mert olyan sok a felesleges forrás a magyar költségvetésben. Nem!
Más relációk fizetik meg a mi bővülésünk árát. Bitay Leventét például – szó szerint – Kolozsvár ajándékozta nekünk. Mile Lajos kolozsvári főkonzulé és persze a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztériumé az érdem. Lehet, hogy azért döntöttek így Budapesten, mert ahhoz a munkához, amelyet eddig egy asszony végzett, két férfi sem elég. Emellett azonban kétségtelenül arról is szó van, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít Kelet-Szlovákiának, ezért több lesz a feladatunk, mint korábban. Több feladat: több ember. Enélkül komolytalan lenne a célkitűzés. De Kassát Kelet-Szlovákiát Budapest komolyan veszi. A felvidékiek fontosak az anyaországnak!
Kívánjuk, hogy munkája eredményes legyen, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke, és érezze magát otthon Kassán.
Részetek legyen benne – mondják a székelyek. A mi sikerünk az Önök sikere, az Önök sikerei a mi sikerünk. Kassán pedig máris otthon érzem magam.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
Fotó: Zborai Imre és a szerző
A koktélon készült képeket a Képgalériánkban tekinthetik meg.
{iarelatednews articleid=”50686,51528″}