Miért van az, hogy manapság tájainkon sok-sok nemes kezdeményezés, megnyilvánulás ellenkezést, felháborodást vált ki? Így történt ez például a somorjai Mátyás-szoborral, illetve annak hírével-tervével, hogy e városkában bölcs és igazságos királyunknak, a hajdani magyarok és szlovákok védelmezőjének emléket akarnak állítani.
Miért zavar egyeseket már az is, ha közös történelmünk olyan eseményeit, nagy alakjait akarjuk magunk elé emelni, amelyek s akik a jó dolgokat, a nemes cselekedeteket példázzák, s alkalmasak lennének ma is a közeledés elősegítésére? A somorjai eset kezelésére, Mátyás király szellemének okos megidézésére Surján László is javasol egy-egy megoldási lehetőséget a honlapunkon megjelent írásában.
Én úgy látom a dolgokat, hogy napjainkban a különböző emlékek: kopjafák, emlékoszlopok, emléktáblák állításában, leleplezésében már nincs hiány. Ám felmerül bennem az a kérdés is: vajon megtettünk-e mindent egy szobor, egy emlékmű felállításával, az ilyen-olyan ünnepség megrendezésével? Mert úgy gondolom, a hasonló aktusokat és cselekedeteket sok mindennek meg kellene még előznie, több kísérőrendezvénynek is társulni kellene hozzájuk. Egyszóval az elméket fel kell világosítanunk, a jeles személyiségek tetteivel meg kell ismertetni környezetünket, szellemüket be kell építeni a köztudatba. Többször hangsúlyoztam: az emléktáblára írt néhány sor, a szépen megformázott anyag még nem elég ahhoz, hogy a közelükben lakók úgy nézhessenek fel rá, hogy valami lényegeset is mondjon nekik. Ehhez némi ismeretre is szükségünk van. Csak a megszerzett tudás, a megélt élmény válhat aztán bennünk értékké s alakulhat át közkinccsé. Talán olyan kinccsé is, amely mindnyájunkat: magyarokat és szlovákokat is gazdagíthat.
Surján László szépen kifejti, milyen közös kincsünk lehetne Mátyás király öröksége. Kincse a magyarnak és a szlováknak egyaránt. Hiszen annyi minden összekötött bennünket. Az igazságos király különösen. Emléke ott él a szlovákok mondáiban, balladáiban, dalaiban is. Ott van városaink, falvaink történelmében. Kérdés ismételten az: tudnak-e minderről a mai háborgók?
De nemcsak nekik illik azokról tudni valamit, akiknek emléket állítottunk, hanem a tiszteletük előtt fejet hajtóknak is. A kutatók, az írástudók feladata, hogy a megszerzett tudást átadják; az oktatóké, népművelőké pedig, hogy közvetítsék, népszerűsítsék azokat. És valamennyiüknek, de az értelmiségieknek mindenképp feladata, erkölcsi kötelessége lenne, hogy önmaga és környezete dolgairól tudomást szerezzen, az okító és ismeretterjesztő kiadványokat kézbe vegye, elolvassa. S akkor talán nem fog feleslegesen kiabálni, tiltakozni és háborogni, hanem fejet hajt ama nemes dolgok, jeles személyiségek előtt, akikről s amelyekről már korábban is tudott, s amelyeknek és akiknek most emléket állítottak. S ha mégsem tudna még róluk semmit, akkor pedig igyekszik a dolgok után nézni, mielőtt másokat becsmérelne.
