Az elmúlt napok legemlegetettebb települése itthon és Európában. Ha nincs ez a tragédia, sohasem hallottak volna rólunk például ott fenn, a „nagyoknál“, ahol létünket és sorsfordító holnapunkat írják…
Itt élek 2600 sorstársammal, ahol a levegőnek most halálszaga van. Az újságíró és barátnője halála lyukat ütött a sajtószabadság amúgy is gyenge védőzubbonyán. A történet önmagáért beszél. Nem! Inkább kiált… Az első döbbenet után alig győztem válaszolni az emailekre, folyamatosan csengett a telefon.
Mi történt nálatok?
Nálunk, Nagymácsédon egy héttel a történtek után is égnek az emlékezés és együttérzés mécsesei. Rendőrök, nyomozók, politikusok, hazai és külföldi újságírók tucatja jár-kel a szlovák-magyar nyelvhatáron meghúzódó faluban. Nem szokott ehhez ez a szabadságszerető, dolgos nép. Fejcsóválva behúzódik a házába, mert nem akar semmit megosztani a világgal. Ki tudja, itt mindenki gyanús már…
Bornemissza Pétert idézem a 16. századból, aki a tőlünk pár kilométernyire fekvő Semptén tevékenykedett: „Letenyei Pál oskolamestert kibocsátám Mácsédra és több igen megvakult falura…“ Boszorkányűzés céljából, a rontás, a démonok kiűzése végett.
Most 2018-at írunk. Sokan érezzük a múlt hét óta a nyomást. Bárhol megtörténhetett volna, de itt történt. A gyilkosság, az égbekiáltó vér most nem csupán Nagymácsédra, hanem a megvakult vagy vakított Szlovákiára bocsáttatott ki…Hogy látva lássunk. Nagy árat fizetünk érte…
A tragédia nyomán elindult valami, amit nem lehet megállítani. A politikai hadszíntéren káosz, kapkodás, egymásra mutogatás folyik. Kendőzetlenül, meggondolatlanul, és igen, kimondom, politikai kultúra hiányában dilettánsan, demagóg jegyekkel.
Közben hömpölyög a nép. Az igazság az utcára megy… Győzni fog, mert kell…
Csendes sétát teszek ebben a sorsfordító kicsiny faluban. Feltekintek oda, ahonnan Kuciak és Martina néz le ránk. Emberek, nagymácsédiak, és tágabb hazám fiai! Jan és Martina bátorságból halálosan jelesre vizsgázott. Rajtunk áll, hogy mi lesz holnap. Én, a nagymácsédi méltó akarok lenni az emlékükhöz!
