Fülledt meleg van, riadtan menekülök a városi parkba. Leülök az egyik árnyékban nyújtózó padra, s előveszem a kiolvasásra szánt könyvet a hátizsákomból. A tőlem pár méterre lévő betonpadkán megjelenik egy szarvasbogár, amely szintén hűvösre igyekszik.
De nem ér el odáig, ugyanis két rolleres gyerkőc is feltűnik az anyjuk kíséretében. Ő ugyan ügyet sem vet rájuk, mobilja a fülén, gyorsan ledobja magát az egyik fa alatti padra, s be nem áll a szája. Ramiro, Justin, ne menjetek a napra – szól oda a két kölyöknek, akik az anyjukra messziről fütyülve versenyt futnak a rollerrel, s miután már a harmadik kört teszik meg a tűző napon, észreveszik a pázsit felé menekülő szarvasbogarat.
Nézd már, Justin, milyen hatalmas bogár – szól oda Ramiro, és már rúg is bele egy hatalmasat, mire a szerencsétlen jó méterrel repül odébb a betonon. Justin se rest, s a felé repülő bogarat még repülés közben visszairányítja a testvéréhez.
Nem szégyellitek magatokat, miért bántjátok azt a bogarat – szólok oda, de mire befejezhetném a mondatot, már le is torkol az anyuci. Mit ordít azokkal a gyerekekkel, maga idióta, nem látja, hogy döglött már az a bogár – kel a gyerkőcök védelmére, s bár bőven az apja lehetnék a mocskos szájú menyecskének, inkább szétnyitom a könyvet, s elszégyellve magam beletemetem az arcom.
Eszembe jut egy egykori osztályfőnöki óra, amelyre a húgom helyett mentem el, s az unokahúgom egyik osztálytársának az anyja csak azért kurvázta le a már nyugdíjaskorú osztályfőnököt, mert szóvá tette, hogy a kilencedikes lánya mellvillanásig kivágott blúzban és tíz körmét kifestve járt iskolába, amikor havonta egyszer-kétszer nem akadt ennél jobb dolga.
Jó negyedóra telt el morfondírozás közben, a szarvasbogár újfent menekülésre fogta a dolgot, s arra kaptam fel a fejem, hogy Justin és Ramiro ismét a bogár után eredt, s egyikük (ha jól emlékszem, Justin) kéjes mosollyal rálépett a bogárra, s egy reccsenéssel összeroppantotta a gerincét. De hogy biztosak legyenek a dolgukban, Ramiro is követte testvérét, s a bogár maradványait szétnyomta a betonon.
Felnéztem, de bár ne tettem volna. A két kölyök a képembe röhögve kapta fel a rollerét, s folytatták tovább a házi rollerversenyt. A derékig melírozott hajú anyuka, mintha mi sem történt volna, folytatta a szerelmes trécselést, csak egyszer-kétszer visított a két gyerek után: Gyertek a hűvösre, mert napszúrást kaptok! De a tessék-lássék figyelmeztetés mit sem használt, míg meg nem dördült az ég.
Indulunk, mert jön a vihar – adta ki ekkor az utasítást, majd mikor a bogárhoz ért, könnyű nyári papucsával kéjesen taposott egyet a már elpusztult szarvasbogáron. Ugye mondtam, hogy döglött – szólt felém megvető gyilkos arckifejezéssel. Felállnék, hogy képen töröljem, de csak a könyvet vágom le tehetetlen dühömben a padra.
