Réges-régen a mostani falu mögött – mely akkor mindössze néhány nyomorúságos viskóból állott – folyt a Bács folyó. Ez a folyó olyan széles és mély volt, hogy nagy hajók is közlekedtek rajta. Egyszer a király is arra utazott várandós feleségével. Hajójukkal már hosszú utat tettek meg, s a királyné nem bírta tovább az utazás fáradalmait. Kiszállt hát és bement az egyik házba lepihenni, ahol rövidesen egészséges fiúgyermeknek adott életet. Az itt született királyfiról kapta azután a község a Királyfia nevet.” – írja Csiba Lajos a Felső-csallóközi gazdaregulák, babonák, mesék és népszokások című művében.
Királyfia egykor önálló falu volt, ma Somorja város része, de azt, hogy a Bács folyó valaha létezett s erre folyt, csak onnan tudhatjuk, hogy a volt meder helyén nagyobb árkok vannak, úgy Királyfiánál – mely egyébként báró királyfiai Jeszenák János (gróf Esterházy János dédapja) birtoka volt –, mint akár Bacsfánál, ahol a szentantali zárda évkönyvei szerint a Bács folyó Bacsfa és Tárnok közötti részét a Pakóczi laposnak, bacsfai részét pedig a Tóköznek hívták, melyek medrei máig szintén megtalálhatóak.
Ezek persze több száz éves történetek, helynevek. De mit szólna a kedves olvasó, ha azt mondanám, hogy a Csallóköz újra folyókkal, vízzel teli vidék lehet? Akár a jelenlegi holtágakat, így a Bács folyó megmaradt medrét is vízzel feltöltve? Mert hát az volt, ez egy ilyen vidék volt évezredeken keresztül, az egyértelmű. Még a bősi vízi erőműnek csúfolt betonszörny megvalósítása előtt is pár évtizeddel.
Fotó: Méry János/Felvidék.ma
Ezzel a témával már egy barátommal (külön-külön és együtt is) évek óta foglalkozunk, és van rá esély, hogy egy jól prezentált tervvel, átgondolt stratégiával ez megvalósuljon. Sok minden kell hozzá, de ehhez egyelőre még nem adottak a feltételek, hogy miért, azt nem részletezném. Így ha a Csallóközt egyelőre még nem is, de a bősi betonszörnnyel róla leválasztott Kis-Csallóközt (Nagybodak, Vajka, Doborgaz és környéke) megmenthetjük, ugyanis
a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Társulás (BROZ), felismerve a helyzet súlyosságát, egy jól átgondolt és kidolgozott petíciót indított azért, hogy a Felvidék területén található szárazföldi Duna-delta utolsó épségben lévő maradványainak megfelelő védelmet biztosítson.
Ráadásul a Kis-Csallóközt megmentő intézkedések bizonyos értelemben összefüggnek a Csallóköz vízi világát visszahozni kívánó tervekkel.
A petíció írói is megfogalmazzák, hogy a Pozsony és Komárom közti területet évezredeken át formálta a Duna ágrendszere. Ráadásul épp itt válik a Duna alpesi folyóból hatalmas alföldi folyamrendszerré. Megemlítik, hogy a folyó természetes áradásai, dinamikája létrehozta és fenntartotta a szárazföldi Duna-deltát, a Felvidék legnagyobb vizenyős, mocsaras területét, amelynek a különleges és egyedi élővilága az időszakos áradásoknak is köszönhette fennmaradását.
Itt tegyük hozzá, hogy a vízi erőmű megépítésével ezek a folyamatok a jelentősen csökkentek, ez pedig olyan károkat okozott, melyeket szinte lehetetlen jóvátenni, ráadásul mára a delta utolsó épségben lévő maradványai csak és kizárólag a Doborgaz és Szap közötti szakaszra korlátozódnak.
„A víz ebbe az ősi ágrendszerbe már csak a Doborgaznál megépített áteresztőkapunál jut be” – fogalmaznak a petícióban.
Illusztráció (Forrás: Szentkirályi Alexandra/FB)
A bősi erőművet az Állami Vízgazdálkodási Vállalat működteti, ez pedig a Környezetvédelmi Minisztérium fennhatósága alá tartozik.
A petícióból kiderül, hogy az erőmű üzemeltetési rendtartása kezdetektől fogva számolt az öreg Duna bal oldali ágrendszerének művileg előidézett elárasztásával (a doborgazi áteresztőkapun keresztül). Az elmúlt években viszont az előírt vízmennyiség fokozatosan csökkent (a kaput 234 m3/s vízmennyiség áteresztésére tervezték, a 2000-es évben a szimulált áradások számára 165 m3/s vízmennyiség került meghatározásra, 2015-ben ez 90 m3/s-ra csökkent, jelenleg pedig már csak 60 m3/s).
Ekkora mennyiségű víz azonban nem képes kiléptetni a folyót a medréből, így nem teszi lehetővé az ártéri erdők elárasztását.
„Ráadásul az ártéri erdők elárasztását a tavaszi és nyári időszakokban, amikor a Dunában megfelelő mennyiségű víz áll rendelkezésre, akadályozzák a nehézkes és bonyolult adminisztratív követelmények. Ezek következtében az elmúlt 27 évben mindössze néhány alkalommal valósult meg a művileg előidézett áradás. Amennyiben a bősi erőmű nem létezne, ezek az áradások természetszerűleg valósulnának meg évente akár több alkalommal is” – írják.
Mivel nincsenek természetes áradások, nem működik az ágrendszer dinamikája, a vidék egyedi természetvilága pedig egyre nagyobb vízhiánytól szenved. Tavaly nyáron például mindössze 30 m3/s víz folyt az ágrendszerbe, míg télen ez a mennyiség csak 20 m3/s, ami a Dunán átfolyó víztömeg 1,5 %-át sem éri el.
A különbséget akkor érezhetjük igazán, ha megnézzük a régi adatokat. Úgy 40-50 évvel ezelőtt, még a bősi erőmű üzembe helyezése előtt, a vajkai ágrendszeren alacsony vízállás esetén is 240 m3/s víz folyt keresztül. Az átlag 510 m3/s volt, magasabb vízállás esetén pedig akár 1100 m3/s, tehát száraz nyári időszakokban is több mint a tízszerese a mainak.
A Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Társulás (BROZ) , mint az üzemeltetési rendtartás engedélyeztetésének aktív résztvevője, már több mint 20 éve próbál változtatni ezen az áldatlan helyzeten. Javaslataiban kérte annak megváltoztatását úgy, hogy a szimulált áradásokat az Állami Vízgazdálkodási Vállalat rendszeresen hajtsa végre, és hogy a bonyolult és hosszadalmas adminisztratív kötelezettségek ne nehezítsék azok megvalósítását.
A BROZ mindamellett kérvényezte, hogy a rendszeresen ismétlődő és művileg előidézett áradások során a Duna vajkai és doborgazi ágrendszerébe legalább 90 m3/s vízmennyiség jusson több napon vagy több héten keresztül akár annak az árán is, hogy eközben a doborgazi vízi erőművet ideiglenesen erre az időszakra üzemen kívül helyezik.
Illusztráció (hazajarok.hu)
„A doborgazi áteresztőkapu, amelyen 2012 óta villanyerőmű működik, az eredeti rendeltetése szerint elsősorban a dunai ágrendszer vízellátása érdekében került megépítésre. Azonban a korábban említett állami szervezetek döntései alapján idővel előtérbe került a villamos energia előállítása és az eredeti funkció mára csupán másodlagos szerepet tölt be a működtetésében. Az ágrendszer vízfolyamának dinamikája emiatt egyre gyengébb, és a negatív folyamat következtében eltűnik az ártéri területek eredeti madár- és növényvilága, viszont egyre nagyobb területen jelennek meg invazív – nem őshonos – fajok” – fogalmaznak a petíció szerzői.
A petíció lényege tehát, hogy a dunai ágrendszerbe évente rendszeresen megfelelő mennyiségű vizet kell juttatni, automatikusan és adminisztratív késedelmek nélkül. Ez a minimum, amivel a megcsonkított környezetünknek tartozunk, azután, hogy az erőmű megépítésével több ezer hektáron tönkretették a Csallóköz több ezer éves ágrendszerét, jellegét és élővilágát.
A petíciót megfogalmazók kérik az új környezetvédelmi minisztert, hogy vizsgálja felül a Környezetvédelmi Minisztérium által 2020. február 19-én kiadott 3959/2020-4.1. számú másodfokú döntést, amellyel a minisztérium korábban elutasította az üzemeltetési rendtartás megváltoztatása érdekében benyújtott fellebbezésünket.
Önöket pedig én kérem, hogy ha tehetik, írják alá a petíciót, s ha már a petícióknál tartunk, akkor tegyünk ugyanígy a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezéssel, látogassunk el az irdala.hu-ra.
