Fotó: iec.2020.hu

A Budapesten idén szeptember 13. és 20. közötti időszakra kitűzött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK) az új koronavírus-járvány miatti 2021-re történő elhalasztását jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő csütörtökön.

A vatikáni sajtóközpont vezetője közleménye hangsúlyozta, hogy a döntést Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsával és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával közösen hozta meg.

Az egy évvel történő halasztást a jelenlegi nemzetközi egészségügyi helyzettel és ennek következményeivel indokolták, a hívők és zarándokok mozgására és gyülekezésére való tekintettel.

Korábban a Vatikán már más, nagy tömegeket vonzó, nemzetközi egyházi találkozók megrendezését is jövőre halasztotta.