Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív

Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint Szlovákiának fel kell készülnie, hogy a következő időszakban jelentősen megnövekszik a munkanélküliek, az elbocsátott munkavállalók száma. Ez pedig már májusban bekövetkezhet.

„Ausztria és az Amerikai Egyesült Államok a nagy gazdasági világválság óta nem tapasztaltak olyan mértékű munkanélküliséget, mint az elmúlt egy hónap folyamán. Szlovákia sem egy sziget Európában, amelyet ez a probléma elkerülhet. Amit most megtehetünk, az, hogy igyekszünk lassítani a munkanélküliség ütemét és különféle szociális segítségnyújtással próbálunk megőrizni minél több munkahelyet” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Milan Krajniak.

Márciusban ezt még sikerült megvalósítani, de áprilisban ez már akadályokba ütközött, mivel egyre nőtt az elbocsátott alkalmazottak száma.

Várhatóan a legtöbb munkanélkülivel májusban kell számolnunk

– jegyezte meg a miniszter.

A munkanélküliségi mutatókat, mégpedig az előző hónapra vonatkozókat mindig a következő hónap második felében teszik közzé. Annak ellenére, hogy májusban már bizonyos mértékben beindul a gazdaság, a munkát keresők száma, tehát azok, akik a koronavírus-járvány miatt elvesztették állásukat, még csak ekkor fog tetőzni. Ilyenkor a szakemberek kéthónapos eltolódással számolnak.

A munkaügyi hivatalok már tapasztalják a tömeges elbocsátásokat.

„Március és április hónapban ez mintegy 5000 munkavállalót érintett, az igazán nagy elbocsátások pedig még váratnak magukra. A munkaügyi hivatalok igazgatói ezért olyan útmutatást kaptak, hogy minden munkáltatóval külön, egyénileg tárgyaljanak, és igyekezzenek a legjobb megoldásokat megtalálni a legtöbb munkahely megőrzése érdekében” – hangsúlyozta a tárcavezető.

(Pravda.sk/Felvidék.ma)