(Fotó: MTI)

Kötelező karaténba vonulnia annak, aki külföldről érkezik Szlovákiába – áll a Szlovák Közegészségügyi Hivatal mától érvényes rendeletében, ami felülírja az eddigi határátlépésre vonatkozó szabályokat. A változtatásokat a vírusmutációk terjedésével indokolták – írja a TASR.  

„Így kívánjuk csökkenteni az vírus új mutánsai terjedésének és kifejlődésének lehetőségét” – mondta Daša Račková, a hivatal szóvivője. Kiemelte, hogy az intézkedés célja a megelőzés, de folyamatosan vizsgálják az újrafertőződés és az oltás utáni megfertőződés esélyeit is.

A rendelkezés azokra is vonatkozik, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy már beoltották őket, azonban kivételt képeznek a segíteni érkező egészségügyi dolgozók.

(LB/Felvidék.ma/TASR)