Eltérített repülőgép (Fotó: ONLINER.BY/AFP)

Az Európai Unió nem tűri, hogy „orosz rulettet játszanak” ártatlan polgárok életével, ezért az uniós tagállamok vezetői újabb büntetőintézkedések meghozatalát sürgetik Fehéroroszországgal szemben – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben kedden hajnalban.

Charles Michel a tagállami csúcsvezetők hétfő este kezdődött, kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően hangsúlyozta: elfogadhatatlan az, ami vasárnap történt, a Ryanair légitársaság járatának minszki földre kényszerítése.

Fehéroroszország azon akciója ellen emelt szót, amelyben eltérítettek egy utasszállító repülőgépet azért, hogy letartóztathassanak egy ellenzéki újságírót.

Az uniós tagállamok vezetői „a botrányos, bűncselekménynek számító” fehérorosz intézkedésnek megfelelő uniós válasz meghozatalát várják – tette hozzá Charles Michel.

Tájékoztatása szerint a vezetők tanácskozást folytattak Oroszországról. Elítélték az EU tagállamai és más országokkal szemben kifejtett „jogtalan, provokatív és bomlasztó” orosz tevékenységeket.

A megbeszélés során megerősítették, hogy az EU Moszkvával fennálló kapcsolataira vonatkozóan 2016 márciusában meghatározott öt irányadó elv továbbra is aktuális.

Arra kérték Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselőt és az Európai Unió Tanácsát, hogy ezen elvek mentén készítsenek beszámolót az EU-orosz külpolitika lehetőségeiről – közölte.

A Ryanair légitársaság járatának eltérítése támadást jelent az európai szuverenitás, a demokrácia és a szólásszabadság ellen, ebben minden uniós tagállami vezető egyöntetűen egyetértett – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a hétfőn kezdődött kétnapos EU-csúcs első munkanapját záró sajtótájékoztatón.

Von der Leyen kiemelte: ez a felháborító cselekedet erős válaszokat kívánt meg, ezért a tagállami vezetők megegyeztek, hogy kibővítik az uniós szankciólistát, az incidensben részes személyekkel, és ugyancsak korlátozási intézkedéseket szorgalmaznak olyan entitások ellen, amelyek az Aljakszandr Lukasenka vezette rezsimet finanszírozzák.

Hangsúlyozta: a fehérorosz hatóságok az incidenssel és egy harci repülőgép indokolatlan bevetésével előre megfontolt módon megsértették a repülési vészhelyzetekben követendő eljárási szabályokat. A légi irányítás rendszerét a rezsim arra használta fel, hogy ellenőrzése alá vonjon egy európai utasszállító járművet és állami gépeltérítést kövessen el – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.

Mivel a fehérorosz légteret nem lehet többé biztonságosnak tekinteni, a tagállami vezetők arra kérték fel az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadjon el intézkedéseket az Európai Unió légterének és repülőtereinek lezárására a fehérorosz légitársaságok által üzemeltetett járatok előtt – közölte.

„A gépeltérítés után letartóztatott Raman Prataszevicset és barátnőjét, Sofia Sapegát azonnal szabadon kell engedni. Biztonságukért, testi épségükért a fehérorosz hatóságokat terheli a felelősség” – fogalmazott.

A 26 éves Raman Prataszevics Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA nevű Telegram-csatorna korábbi főszerkesztője. Görögországból Litvániába tartó repülőgépen utazott. A belarusz hatóságok tájékoztatása szerint egy, a fedélzeten elhelyezett pokolgép miatt kellett leszállnia a gépnek. Kutyákkal is keresték, de nem találták az állítólagos bombát.

A fehérorosz legfelsőbb bíróság 2020 októberében szélsőségesnek nyilvánította a NEXTA nevű Telegram-csatornát. Az oldal alapítóját, Szcjapan Pucilát és korábbi főszerkesztőjét, Raman Prataszevicset a fehérorosz állambiztonság (KGB) a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyek listájára helyezte, és nemzetközi körözést kért ellenük. Februárban a külföldre szökött Pucila és Prataszevics kiadatását kérték Lengyelországtól. A két férfit tömeges zavargások előkészítésével és szervezésével vádolják.

A fehérorosz külügyminisztérium weboldalán hétfőn megjelent közlemény szerint a hatóságok a nemzetközi jogszabályokkal összhangban jártak el, valamint azzal vádoltak egyes európai országokat, hogy teljesen feleslegesen terelik az ügyet politikai síkra.

A bizottság elnöke az Oroszországról folytatott vitával összefüggésben megerősítette, hogy az EU továbbra is a Moszkvával kapcsolatos politikáját irányító öt elv mentén kívánja alakítani kapcsolatait keleti szomszédjával. Az öt elv között a minszki megállapodás teljes körű végrehajtását, a keleti partnerországokkal megerősített együttműködést, az unió ellenállóképességének növelését, az orosz vezetéssel való szelektív együttműködést és az orosz civil társadalom támogatását sorolta.

Raman Prataszevics újságíró (Fotó: telex.hu)

Von der Leyen végezetül kiemelte, hogy a tagállami vezetők megerősítették elkötelezettségüket a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásban szereplő kötelezettségvállalások, különösen az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtása mellett.

„Csak a jegyzőkönyv teljes és pontos végrehajtása jelent biztosítékot a béke és a stabilitás fenntartására az Ír-szigeten” – húzta alá az uniós bizottság elnöke.

***

Az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokat illetően Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azt mondta: az EU „gyümölcsöző” kapcsolatot kíván ápolni Londonnal.

Hozzátette: ehhez a felek közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás teljes körű végrehajtása szükséges. Az Európai Unió egységes a tekintetben, hogy a megállapodások be nem tartása jogi lépések meghozatalát vonja maga után a belső piac egysége és az EU érdekeinek védelme érdekében.

Az este folyamán érintett külpolitikai témák között a közel-keleti helyzettel összefüggésben kiemelte, a tagállami vezetők üdvözölték az Izrael és a Hamász iszlamista szervezet között létrejött „fontos és szükséges” tűzszünetet.

Megismételte: az EU továbbra is elkötelezett a két államon (Izrael mellett a palesztin államon) alapuló megoldás mellett, és kész együttműködni a nemzetközi partnerekkel a politikai folyamat újraindítása érdekében.

Beszélt arról is, hogy az EU elítéli Mali elnökének és miniszterelnökének foglyul ejtését, és azonnali szabadon bocsátásukra szólít fel. Ellenkező esetben az EU készen áll a szükséges intézkedések meghozatalára, köztük célzott szankciók bevezetésére is a mali demokratikus átmenetet akadályozó politikai és katonai vezetők ellen – mondta.

Michel végezetül közölte: a tagállami vezetők megegyeztek abban, hogy júniusi csúcstalálkozójuk napirendjére veszik a migráció kérdését.

(mti/telex.hu/Felvidék.ma)