Illusztráció

Petíciót indított a királyhelmeci kórház leminősítése ellen a Bodrogközi és az Ung-vidéki városok és falvak szövetsége. A régió polgármesterei és megyei képviselői 2021. szeptember 7-én sajtótájékoztatón jelentették be: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány a készülő kórházreform keretein belül a királyhelmeci kórházat is leminősítse.

A Királyhelmec főterén megtartott sajtótájékoztatón beszédet mondott Furik Csaba, Kisgéres polgármestere, megyei képviselő és Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere, megyei alelnök is.

Furik Csaba portálunknak kiemelte, hogy Bodrogköz és Ung-vidék lakosai már nagy tapasztalattal bírnak, ami a környékük “racionalizációját” illeti.

Az elmúlt 30 év csak a megszorításokról, az elvonásokról szólt régiónkban, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormány volt hatalmon, illetve, hogy volt-e magyar képviselet a kormányban, vagy sem.

“”Régiónkra nem lehet csak statisztikai adatként tekinteni, itt is emberek élnek, akik ugyanúgy adót és járulékot fizetnek, mint a gazdagabb régiókban élők. Amennyiben átminősítik a királyhelmeci kórházat, akár 60-80 percbe is telhet, míg a segélyhívást követően a beteg kórházba kerül, amivel súlyos esetben jelentősen romlik a túlélési esély” – jelentette ki Furik.

Az Ung-vidéki polgármesterek közül Varga Tibor is jelen volt, aki közösségi oldalán kifejtette, hogy: “Amikor először hallottam róla, azt hittem álhír vagy félreértés a királyhelmeci kórház leépítésének terve.

Az ország egyik legnehezebb helyzetben lévő megyéjében, annak is a legszerencsétlenebbül járt peremén fejlesztések helyett továbbra is leépíteni akarnak a pozsonyi döntéshozók?

Szülészetet, nőgyógyászatot, gyermekosztályt, belgyógyászatot, sebészeti osztályt akarnak bezárni? Ez épp ésszel felfoghatatlan, de sajnos igaz! Még egy éve sincs, hogy optimalizálni kezdték a vasutat (azóta több száz munkahely szűnt meg csak szűkebb pátriánkban), most meg az egészségügyet optimalizálják… Akkor levelet írtam a közlekedésügyi miniszternek, hogy a vasútnak hagyjanak békét, mert a munkalehetőségek terén így is katasztrofális a helyzet. Válaszában arról írt, hogy a mi érdekünkben történik, mert meg kell menteni, ami menthető… Most ugyanezt halljuk. A mi érdekünkben történik a királyhelmeci kórház leminősítése, majdhogynem bezárása, hogy máshol még jobb szolgáltatást tudjanak nyújtani. De kinek?

Vannak olyan településeink, ahonnan sokkal több mint egy órába fog telni, hogy a beteg eljusson a kórházba, de még a mentőnek ki is kell érni…

Azt régóta tapasztaljuk, hogy a bodrogközi és az Ung-vidéki emberek megélhetése nem téma Pozsonyban, de már az életünk sem számít? Milyen ország ez?
Elég volt! Nem engedjük tönkretenni a királyhelmeci kórházat!”

A petíció megfogalmazói kérik a lakosságot, hogy csatlakozzanak minél nagyobb számban!

(Felvidék.ma/Fotó: Tomojka Béla, Kopasz László)