A kanadai Rákóczi Alapítvány még 2020-ban, a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából hirdetett pályázatot a Kárpát-medencében élő fiatalok számára: írják meg, miben rejlik szerintük a magyar megmaradás kulcsa, osszák meg gondolataikat a közös európai jövőről és a leckéről, amit Trianon adott fel nekünk.
A beérkezett pályázatok legjavából állt össze a Friss hangok a perifériáról című könyv, amelynek a minap tartották magyarországi bemutatóját a budapesti Aranytíz Kultúrházban, ahol dr. Papp-Ayker Zsuzsa, a kanadai Rákóczi Alapítvány elnöke, a magyarul és angolul is kiadott kötet főszerkesztője örömmel említette:
a pályázatnak hihetetlen visszhangja volt, egy hónap alatt csaknem száz írás és öt rövidfilm érkezett, amelyekben csodálatosan pozitív és építő hangnemben nyilatkoztak meg a fiatalok.
A Rákóczi Alapítvány ügyvezetői ezek közül választottak ki 36 írást, kiegészítve hat kanadai magyar fiatal pályamunkájával a kötetben. A könyvet azért adták ki magyar mellett angolul is, hogy más nyelvű közösségekben is megismerjék Trianon történetét és következményeit.
Dr. Papp-Aykler Zsuzsa ezután Peresztegi Hanna írásából idézett, aki arra mutatott rá, hogy a határon túl járva nemcsak akkor fogta el büszkeség, amikor szobrot látott a nagy királyunkról, hanem akkor is, amikor élő hősöket látott maga előtt, és beszélhetett velük. „Mert igenis, ha valaki nem adja fel, és azt mondja, hogy márpedig én magyar vagyok, akkor az az ember egy hős” – írta.
Az elnök asszony rámutatott: ilyen hősök ülnek itt közöttünk, akik a magyarságukért kiálltak, és meg is szenvedtek, majd üdvözölte a jelen lévő felvidéki politikust, Duray Miklóst, a kárpátaljai író-történész Dupka Györgyöt és az erdélyi származású Kalmár Ferenc szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztost.
Dr. Papp-Aykler Zsuzsa, a Rákóczi Alapítvány elnöke mutatta be a könyvet
A galántai születésű Csadi Zoltán, az alapítvány magyarországi vezetője mutatta be a könyvet, kiemelve, hogy a Magyarságismereti Mozgótábor 1994-ben indult a Rákóczi Alapítvány égisze alatt, hogy a határon túli fiatalokkal megismertesse Magyarország történelmét, nevezetességeit, és egyfajta vezetőképzést nyújtson nekik, hogy hazatérve a közösség élén munkálkodjanak a helyi magyar ifjúság boldogulásáért.
Csadi Zoltán arra is emlékeztetett, hogy a Rákóczi Alapítvány 2008-ban elsőként kapta meg az Európai Unió Károly-díját a Diákok határok nélkül programjáért, és a könyv célja is az, hogy a kisebbségi sorban élő fiatalok hangja minél messzebbre hallatsszék.
Ezután több pályázó is filmbejátszásokon idézett írásából. A kárpátaljai Martin Vivien leszögezte: „nincsenek határon túli magyarok, csak magyarok a Kárpát-medencében!”
A fiatal lány megható szavakkal ecsetelte mindennapi harcukat az anyanyelv szabad használatáért, a magyar oktatásért, kultúránk szabad gyakorlásáért, a munkahelyi és hivatali megkülönböztetések ellen, az egyenjogúságért.
„S hogy küzdünk, ezzel teszünk leginkább a jövőnkért, hogy utódaink olyan Kárpát-medencében éljenek, ahol már nem kell megküzdeniük azért, hogy magyarok maradhassanak” – hangoztatta.
Svingola Genovéva is a kisebbségi lét nehézségeit fejtegette, de hozzátette: igazi magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megedződik. Leszögezte, hogy a nehézségek ellenére soha nem hagyná el a szülőföldjét.
Csadi Zoltán, a Rákóczi Alapítvány magyarországi vezetője szólaltatta meg a szerzők közül Martin Vivient is
Hidi Evelin Kitti is azt hangsúlyozta, hogy a külhoni magyarokat rendszeresen érik sértő támadások; ennek ellenére meg kell próbálni ezen felülemelkedni és békésen egymás mellett élni a másik nép identitását, kultúráját tiszteletben tartva. A megmaradásunk fő eszköze a magyar nyelv továbbadása, történelmünk ismerete, kultúránk színesítése, a szülőföldön maradás ösztönzése – említette.
Ködöböcz Erika szerint a trianoni veszteségek nem kárpótolhatók, de anyanyelvünk, történelmi múltunk, kulturális örökségünk kiolthatatlanul bennünk él. Felelősséggel tartozunk a hazánkért és azért is, hogy gyermekeink magyarságtudata ezt a hazát erősítse.
Diósady András, a Rákóczi Alapítvány ügyvezető alelnöke rámutatott: kanadai magyarként két kultúrában él, de nincs igazán otthon egyikben sem” – hangoztatta. Úgy véli, a táborban sok diák érzett hasonlóan, de egy fontos különbség volt közöttük: őt a kanadai multikulturális társadalomban soha nem érte gyűlöletet amiatt, hogy még egy másik kultúra részese is a saját országában. Szerencsére a táborban át tudja adni a fiataloknak azt a pozitív élményt, hogy a más néphez tartozás nem gyűlöletet vált ki, hanem azt az elismerést, hogy kultúrájukkal erősítik a többségi társadalmat.
(Balás Róbert/Felvidék.ma)
