Adamis Anna és Charlie (Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt)

Életpályája elismeréseként épp a napokban jutalmazták Petőfi Zenei Díj Életműdíjjal a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett dalszövegírót, költőt, Adamis Annát, akit fergeteges gálakoncerttel ünnepeltek pályatársai és a hazai zenei élet kiváló előadói.

A költő, dalszövegíró közel 80 éve született a csallóközi kisvárosban, Gútán, mely város képviselőtestülete Pro Urbe Díjjal tüntette ki kiemelkedő művészi munkája, pályája és elkötelezett emberi magatartása megtisztelő elismeréseképpen – éppen tíz évvel ezelőtt.

Ma pedig arról adhatunk hírt, hogy Adamis Anna elfogadta a felkérést, hogy róla nevezzék el a város központjában álló művelődési központot. Mint megtudtuk, nagyon megtisztelőnek érzi és személyesen köszönte meg Gúta polgármesterének, Halász Bélának a felkérést, aki portálunknak elmondta, csupán tegnap, elektronikus és hagyományos levélben is megszólították a város híres szülöttét.

„Nyilván az elektronikus levelünket olvashatta, hogy szinte azonnal reagált. Természetesen gratuláltunk neki a Petőfi Zenei Díj Életműdíjához, amellyel eddigi díjai és kitüntetési hosszú sorát gyarapította, mint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, díszpolgári és életműdíjak. Emellett megírtuk neki azt is, hogy sokat jelent nekünk, hogy a városunk által 2013-ban adományozott Pro Urbe díjat is mindig kiemelten értékelte, ahogyan büszkeséggel vállalta, hogy városunk szülötte. Levelünkben, melyet a művelődési központ igazgatójával, Mayer Jánossal közösen írtunk alá, biztosítottuk, városunk minden polgára szintén rendkívül büszke munkásságára, amit szeretnénk a továbbiakban is ápolni és megőrizni a következő generációknak, évtizedeknek és évszázadoknak egyaránt” – fogalmazott Halász Béla.

Az Adamis Annának írt felkérő levélben hangsúlyozták, hogy „életművét örök időkre vastag betűkkel szeretnék bejegyezni és megörökíteni városuk történelmében, jelenében és jövőjében egyaránt”. Ezért a mezőváros központjában található, a közeljövőben teljesen megújuló Gútai Városi Művelődési Központot Adamis Anna Városi Művelődési Központnak szeretnék elnevezni. Ehhez kérték a művésznő megtisztelő beleegyezését és áldását.

A felújításra váró épület

„A polgármester úr, a magam és a képviselőtestület minden tagja nevében garanciát vállalunk arra, hogy a nevéhez, életművéhez méltó látványos felújítás után, nívós kulturális tartalommal töltjük meg a nevét viselő intézményt, gyarapítva ezzel az épített és szellemi örökséget városunkban és a régióban egyaránt. Természetesen az új névhez új arculatot és megjelenést is terveztetünk, amely az Ön nevéből, életművéből, illetve a városunk hagyományaiból és múltjából kiindulva a jövő felé tekintő frissességet, lendületességet és modernitást fog tükrözni” – olvasható az Adamis Annának küldött levélben, melyre azonnal válaszolt.

Telefonon felkereste Halász Béla polgármestert, akinek elmondta, megtisztelő számára a felkérés és örömmel járul hozzá, hogy szülővárosában róla nevezzék el a művelődési központot.

Mint megtudtuk, a névadó ünnepséget még ebben az évben, előreláthatólag ősszel, Adamis Anna részvételével szeretnék megtartani. Az intézmény nevének Adamis Anna Városi Művelődési Központra való változtatását még a helyi képviselő-testületnek jóvá kell hagynia, de Halász Béla szerint a képviselők ebben a kérdésben egységesek és nem gondolja, hogy bárki megakadályozná, vagy ellenezné a névváltoztatást.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)