A leleplezés pillanata (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Keresztyén Rendőrök Szövetsége szervezésében augusztus 23-án emléktábla ünnepélyes leleplezésére került sor a selmecbányai Szentháromság téren lévő Limpacher – palota belső terében. Az emlékjel az impozáns épület egyik utolsó tulajdonosára Hegedűs Gyula és a holokausztáldozat felesége, Winter Ilona előtt tiszteleg.

Mint Jaroslav Macek, a szövetség vezetője a megemlékezés nyitányaként elmondta, a rendezvény a több mint nyolcvan évvel ezelőtti tragikus eseményekre emlékeztet.

A megemlékezés résztvevői (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Beáta Nemcová, helytörténész, a helyi zsidótemető kutatója, beszédében kitért a Tiso-féle Szlovák Állam szigorú zsidótörvényeire. A zsidókódex többek között kitért a zsidók vagyonelkobzására, a munkáltatásuk, iskolázásuk korlátozására.

A fasiszta szlovák állam idején nagyban megváltoztak a tulajdonviszonyok Selmecbányán is. Ez idő tájt számos történelmi impozáns épület tulajdonosa volt zsidó, avagy zsidó származású.

Beáta Nemcová (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A több mint fél évezredes Limpacher – palota a második világháború előtt Hegedűs Gyula, a város neves ügyvédjének tulajdonában állt

– folytatta a helytörténész.

Hana Peničková áldást ad (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A fiatal ügyvéd a városban telepedett le, ahol feleségül vette a balassagyarmati származású Winter Ilonát. A lakhelyük a turisták által ma igen kedvelt fő korzón, az úgynevezett trotuár egyik épületében volt. A házaspárnak egyetlen lánya született, Zsuzsanna, aki fiatalon tuberkulózisban halt meg.

A Limpacher – palotát Tandlich Ignác orvostól vásárolták meg. A belvárosban álló négyszintes épületet bérbe adták. A palota termeiben kollégiumot rendeztek be a bányavárosban tanuló diákok részére, emellett üzlethelyiségeknek is helyet adott.

A szlovák nyelvű tábla szövege (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint a helytörténész elmondta, az épületre ráfért volna a felújítás, ezt a bérlők szorgalmazták az ügyvédnél, ám erre már nem kerülhetett sor. Hegedűs Gyula a zsidóüldözés kezdetén 1939-ben elhunyt.

Ilonának el kellett hagyni az otthonukat. Sehol sem kapott állást. Végül a palota egyik kis szobájában húzta meg magát, amiért bérletet kellett fizetnie az új tulajdonosnak.

Innen vagonírozták be és 1945-ben koncentrációs táborban vesztette életét.

A palota első szintjén étterem működik (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Hegedűs Gyulát és lányát a selmecbányai temetőben helyezték örök nyugalomra. A sírjelre felvésték Ilona nevét is, bár ő sajnos nem nyugodhat családtagjai mellett.

„Ha elmennek e ház mellett, akkor gondoljanak a Hegedűs család történetére is. Fontos az emlékezés, amivel a jövőnket is építjük” – mondta végezetül Beáta Nemcová.

Klezmer Band koncertje a téren (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Limpacher – palota alsó szintjén jelenleg egy igen népszerű étterem található. A beépített egykori kocsibejáró ódon falán helyezték el az emléktáblát. Az emlékjel alapja egy ötszáz éves tölgy, erre helyezték el a fémlapba vésett szlovák nyelvű szöveget.

Az ünnepélyes leleplezést követően Hana Peničková, ipolysági evangélikus lelkész, a Honti Evangélikus Egyházmegye esperese áldotta meg a táblát. Az est kiállításmegnyitóval, valamint zsidó tematikájú koncertekkel zárult a Szentháromság téren.

A több mint ötszáz éves Limpacher – palota (k.) (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)