A Szlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség (SZMISZ) – úgy is, mint a harctérre hurcolt ukrán fiatalok szlovákiai kortársai – sajtónyilatkozatban fordult Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz, felszólítva őt, hogy álljon ellen az ukrajnai sorkatonai szolgálat alsó korhatárának csökkentésére vonatkozó javaslatnak. A szervezet szerint a jelenlegi háborús helyzetben különösen fontos megóvni a fiatalokat a harctéri szolgálattól.
A nyilatkozatban hangsúlyozták:
„Ha eddig okos dolognak tartotta megkímélni a fiatalokat a bevetéstől, akkor ne hallgasson Joe Biden és a két hónap múlva távozó demokrata vezetés azon tanácsaira, hogy az ukránok csökkentsék a kötelező sorkatonai szolgálat alsó korhatárát 25-ről 18-ra.”
Az SZMISZ aggodalmát fejezte ki a háborús helyzetben eluralkodó demokratikus visszacsatolás hiánya miatt. „Észszerű, ha kívülről is kap jelzéseket, de nem mindegy, hogy az ilyen tanácsokat, kéréseket milyen indulatok és érdekek vezérlik” – olvasható a nyilatkozatban.
A szervezet arra is rámutatott, hogy a fiatalok sorozása újabb migrációs hullámot indított el, ami nemcsak Ukrajna, hanem a háború elől menekülő fiatalokat befogadó államok számára is terhet jelent.
Az SZMISZ nyilatkozata határozott és bátor kiállás a béke és a fiatalok élete mellett, amely különösen fontos üzenet a magából teljesen kifordult világban, s különösen Európában…
szd/Felvidék.ma